Székely Nép, 2006 (41. évfolyam, 51-52. szám)
2006-11-01 / 52. szám
tok, amit megtanulni az életnek semmilyen más akadémiáján nem lehet. HIVATÁS Semmit ne adj, ha nem adod adod magad egészen. Gyertyát se gyújts, ha nem hagyod: a tűz, hogy megemésszen. Meggyalázva, letörve találd meg boldogságod, ha nem vakulsz meg, ne lásd soha a napvilágot. Keserű legyen étked, szogesdrótból a párnád, poklok kínja vetítse Pihenésedre árnyát! Megcsúfolt bolond légy És börtöntöltelék, részed a fájdalomból sose legyen elég! Felörlött élet légy, Pusztába halt kiáltás; neved - te átkozott pap hogy igy lehessen áldás! (Szamosujvár, 1960) Papírt a börtönben nem volt szabad használni. De a vizsgálati fogság idején a szekuritate fogdájában volt papírunk: füzetlap volt odakészítve használatra a vécére, abból loptunk. írószerként a fogpasztás tubus belseje használt, nem tudom ólomból, ónból készült-e?, de úgy fogott, mint a grafitceruza. Kibontottuk, azzaí írtunk. A biztonság kedvéért senki sem írta le a saját versét, ne lehessen a szerzőt és a kézírást azonosítani. Bárdos Boros Artúr költő volt a cellatársam egy darabig a vizsgálati fogság idején. Nekem diktálta verseit. Előfordulhat, hogy ő teljesen elfelejtette őket. Én is jártam úgy, hogy le nem írt, csak élőszóban ismételgetett versemet jó barátom tanulta meg, és vitte magával a sírba, én nem tudom. Hadd mondjam el hát Bárdosnak két, a vizsgálati fogságban írt versét, hátha olyan irodalomtörténeti emlék lesz, amelyet megőrizhetünk az utókornak. ÉSZAKRA NÉZ Északra néz a cellaablak. Beszűrődik az ég a rácslyukon. A szelek mind összeszaladtak, Áprilist hozva zúgó szárnyukon. , A börtönlakót hozzák lázba, S már tervez, dolgozik fogoly-kezem. Képzelt vásznak fölött cikázva, Fák ringó virágraját skiccelem. És egy másik, amit akár Horváth Imre is írhatott volna, olyan a hangulata, a lelkülete. HOGY ODAKINT Hogy odakint milyen a fűszál? Zsarnok szél rontott rá, tiporta. Alóla is kiserkedt arasznyi lelke Sarkának nyomáát hordta. Hogy odakint milyen a fűszál? Még úgy emlékszem, talán zöld volt. A harmat égi súlya nyomta a földre Szelíden s behódolt. Adózzam én is a drága Imre bácsi emlékének, aki nélkül Várad annyira üres. Az ő stílusában, az ő műfaját használva, íme, két szerelmi vers, egy kétsoros, meg egy négysoros: KÉT SOR Két sornyi vers s egy világ kell keretnek, Hogy beleférjem, mennyire szeretlek. VALLOMÁS Szeretlek. Ebben mennyi önzés, s mégis mennyi odaadás van. Lehetetlen, hogy rám ne ismerj, A rólad szóló vallomásban. Ritkán született szabadvers. Ragaszkodtunk a nagyon kötött formákhoz. Könnyebb volt megjegyezni, észben tartani. Még dallamot is rögtönöztünk hozzájuk, úgy ismételgettük. És vagy rábíztuk a fogolytársra, hogy megjegyezze, vagy megjegyeztük magunk. Hányszor álmodtam, milyen szép lesz hazaérkezni majd, ha eljön a szabadulás órája. Hajnalban utazni Kolozsvár felől Váradra. Akkor nem sikerült. Éjszaka érkeztem. Azóta Isten kárpótol azzal, hogy amíg Váradon a Partiumi Keresztyén Egyetemen tart a tanév, minden kedden hajnalban ezt az élményemet újra átérezhetem. Aztán estefelé, amikor visszautazom lakóhelyemre, Kolozsvárra, a sötétedésben, megpróbálok így imádkozni a vonaton: IMÁDSÁG Lankadt már a lebegő csillag szárnya, Megpihenni a dombtetőre szállna. Hajnalt remélve gyűlni kezd a harmat, Alvó szelet hűs barlangmély takargat. Fáradt vagyok, pedig a dolgom tenger, Te tarts ébren virrasztó kegyelemmel. Szerelmed csillogjon a szavaimban, úgy legyen Kérlek, Te mondd, máris így van. Más elégtétele is lehet az embernek. Negyven esztendővel a szabadulás után hálaadó emlék-istentisztelet a börtön városában, a szamosújvári templomban. Azok a lelkipásztorok szolgálnak, akik egykor a papi szobának a lakói voltak. Már csak ketten vagyunk életben abból a körülbelül ötven kollégából, akik több mint egy esztendőt töltöttünk ott együtt. Nézem a Duna televíziónak az eseményről készült beszámolóját. Azt a pillanatot vágták be, amikor az úrvacsora kelyhét nyújtom egykori börtönorömnek... Elsőéveseket vizsgáztatok első félév végén. írásbeli vizsga. A hallgatók a dolgozatokat leteszik az asztalra, és mennek kifelé. Tulajdonképpen akkor tudom meg, kit hogy hívnak. Nagyon ismerősen csengő név: Endi Melinda. Visszahívom a leánykát: - Nem vagy te véletlenül Szék községből való? - De igen. - Azért kérdem, mert volt nekem egy ilyen nevű börtönoröm, Endi András. - Az az én nagyapám... Ezerkilencszázhatvannégyben Romániát rákényszerítették a politikai foglyok szabadon bocsátására. A börtöntől is el kellett búcsúzni. Hát búcsúzott tőle ki-ki aszerint, hogy odabent mi volt a foglalkozása. A SZAKÁCS Hogy válni kell, most szinte fáj. Megszoktalak, koromba vont, szürkére vált komor falak. Isten veled, jó konyhakés, forró kazán, mert már fogyókúrára vár boldog hazám. A KŐMŰVES Két emeletnyi cellasort magam építettem, s befalaztam kipusztított galambok otthonát. így szólt az ősz alezredes, megdicsérve tettem: ,,Menj haza, s a kommunizmust építsd: csak így tovább!" A TAKARÍTÓMESTER Mostam budát, hordtam ivóvizet. Hűségemért a kormány megfizet: Tizennyolc évből elenged tizet. Szamosujvár, 1964 Említettem a papi szobát. Sok érdekes egyéniséggel ismerkedhettünk ott meg. Külön regényt lehetne írni például a zsidó misszionáriusról. Tőle tanultam egy életem végéig elkísérő figyelmeztetést. Többször volt fogságban, saját bőrén, saját lelkén tanulta, fogolytársait is megtanította rá, hogy kell imádkozni szabaduláskor a börtönkapuj ában: Uram, ne engedd jobban örülnöm a szabadulásnak, Mint annak, hogy Te itt végig velem voltál. Kedves barátaim, mielőtt ti kérdeznétek, én kérdezek tőletek valamit: LEHET-E? Lehet-e élni ott, ahol az ország Gyilkosok cinkosára bízta sorsát? Hol mását annak, ki ezreket ölt, Itt árváikat túlélő bronzba önt Országgyűlési s törvényszéki tolvaj Lopott vagyont nevére ír, a tolvaj. A hatóság szomszédokkal figyeltet, S holnaptól törvény tiltja be a nyelvet? Maradj-e még itt? Amikor a testvér ostobának néz? Kint többet keresnél, S a jólétre fizetnéd az adódat. A, temetőket? Őrizzék a holtak. Melyiket? Vörösmarty és Reményik sírján A márvány más-más kertben Fénylik. Hová? Erdélyi, pesti golgotára? A te hazádnak hol van a határa? Aniszi Kálmán 7. oldal
