Székely Nép, 2006 (41. évfolyam, 51-52. szám)
2006-03-01 / 51. szám
SZÉKELY NÉP AZ ERDÉLYI BIZOTTSÁG HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE 41 .évfolyam 2006 március 51. szám AZ “AUTONÓMIA” , KALANDJAI KELET-EUROPABAN Beke György Mikszáth Kálmán tollára illő eseményekről érkeznek hírek Erdélyből, főleg a Székelyföldről. A másfél évtizede vajúdó ügy, az önrendelkezés követelése már nem csak a vezető felső körök vitája, gondja, reménysége, hanem belekapcsolódott maga a nép, a székely lakosság. Lelkes fiatalok és kevésbé fiatalok kerékpár túrát rendeztek, igy akarták felhívni a világ - igen a földkerekség - figyelmét, hogy az Európai Unió alkotmányában ott szeretnék látni az utalást kontinens keresztyén kultúrájára és a kisebbségi népcsoportok autonómiájának a szavatolására. Községi vezetőségek, közéleti nevükön elöljáróságok, tehát választott testületek hivatalos határozatokban követelik a Székelyföld autonómiájának a kimondását. Indokuk: igy kívánja meg ezt a demokrácia. A megyei prefektusok elutasítják a kívánságot, vagyis alkotmányos joguknál fogva felülbírálják és megsemmisítik a községi határozatokat. Az indok ezúttal is: a demokrácia. A községi elöljáróságok “félreértik” jogaikat, szerencsére ott van a - nem választott, hanem felülről kinevezett - prefektus, aki nyilván jobban tudja, mire van szüksége az istenadta népnek, azért kormánymegbízott. Már ennyiből is szatírát Írhatna az, akinek kedve van hozzá. De azt hiszem, itt Mikszáth Kálmánnak, a hivatali bürokrácia kicsúfolójának is elakadna a tolla. Mert ez nem hivatali komédia, hanem egy ezeréves múltjában önmaga kormányzásához szokott, igazságszerető, jogot tisztelő és megkövetelő nép, a székelység mélységes fájdalma, közéleti drámája rejlik. Régi közjogi küzdelmében remélt és remél továbbra is elégtételt a székelység, már a XX. század kezdete óta, és eddig minden kísérlete méltatlan kudarc volt, kiábrándulás, vereség. Úgy tűnhetnék - némelyek szerint nem csak tűnik -, hogy anakronisztikus maga a kérdés felvetése. Most a nagy egységek kialakulása van napi renden (lásd Európai Unió ), nem a szétaprózás. Ez a globalizáció korszaka. Az autonómiák ügye ellkésett. Ha igy lenne, mi dolgunk az ilyen történelmi “ késésekkel “ ? Helyre kell igazítani az idők menetét, nehogy még jobban kizökkenjen pályájáról a történelem. Ezért kell újra, meg újra áttekinteni, tudatosítani ezt a “kényes kérdést “. Népek, nemzeti közösségek sorsa függhet tőle. Lássuk hát, előbb mindennél, azt a bizonyos “ késést “. Ha a XIX. század Európában a nemzeti egységek megteremtésének időszaka volt, akkor a XX. század az önrendelkezés meghirdetése, megkisértése, elgáncsolása, elsikkasztása jegyében folyt le. A nemzetek egységesülésének századában jött létre több mint száz törpe államából a német birodalom. Lengyelország háromfelé szakítása ellen a XIX. században egymást érték a a fegyveres felkelések, ha az állami egység újbóli helyreállítása át is tolódott a következő évszázadra, 1918-ra. Lélekben is nagyon közel állt hozzánk, magyarokhoz, az olasz egységmozgalom, a Risorgimento, amelynek győzelmét, Itália szabadság és függetlenségét magyar önkéntesek is megsegítették. Ebben az összefüggésben kell helyeznünk a magyar Risorgimentot is: az 1848-as forradalmat és szabadságharcot, melynek egyik követelése - amit időlegesen sikerült is megvalósítani - Magyarország és Erdély újra egyesülése volt. Bukása ellenére, a magyar Risorgimento európai lépésütembe állította a magyar nemzetet. Erdély nemzetiségi arculata, amely az utóbbi évszázadokban alapvetően megváltozott, súlyos tehertétele volt a magyar-magyar uniónak, alkalmat kínált a bécsi udvarnak arra, hogy elidegenítse, végül szembeállítsa egymással az erdélyi népek szabadságmozgalmait. így a XIX. századi magyar egységmozgalom nyitva hagyott a XX. századnak egy megoldatlan, súlyos kérdést, begyógyitatlan sebet: az egymás mellett, vagy együtt élő etnikumok külön-külön jogos, de egmással vérzőén szembeszegülő konfliktusait. Az önrendelkezés eszméje ezek megoldására kínált volna méltányos módot. Wilson amerikai elnök 1918. január 8.-án a kongresszushoz intézett újévi üzenetében új béketervet hirdetett meg. Ez pedig a diplomáciában addig ismeretlen alapelvből, a népek önrendelkezéséből indult ki. Tételesen is említette Wilson elnök a Kárpát-medence, illetve az egész Osztrák Magyar Monarchia jövőjére vonatkozó amerikai elgondolásokat. Ezek az itt élő népek ’’autonom továbbfejlődésének” célját tűzték ki. Ugyanígy autonómiát irányzott elő a Török Birodalom nem török nemzetiségei számára is. Ezt a Wilson- tervet 14 pontként emlegetjük. Kétségtelenül, hogy az amerikai elnök szózata igen nagy hatást tett a háborúban kifáradt nemzetekre és igen meggyorsította az első világháború befejezését. Szakitó erővé lett a Monarchia hadseregében is. Ne feledjük, hogy 1918- ban, ősszel, az összeomlás előtt a bécsi császár hadseregének frontállásai még mindenütt a birodalom határain kivűl húzódtak. Sajnos, a béketárgyalásokon a beígért etnikai határok csak a győztesek és védenceik számára valósultak meg. Wilsonnak nem sikerült érvényesítenie elveit, és sértődötten visszavonult,, elhagyta Párizst. Az Amerikai Egyesült Államok nem irta alá a trianoni békeszerződést. Ez azonban ennek ellenére életbe lépett, és meghatározta a magyar nemzetet, az egész Kárpát-medence országhatárait, a népek alá és fölérendeltségi viszonyait, mint annak előtte az Osztrák-Magyar Monarchia. Legyőzött nemzetek, nemzetrészek számára az önrendelkezés történelmi kapaszkodónak kínálkozott fel arra, hogy elviselhessék nemzeti drámáikat. A magát győztesnek érző erdélyi Román Nemzeti Párt - Maniu pártja - 1918 december elsején tartott “nemzetgyülésén”szükségesnek 1. oldal
