Székely Nép, 2004 (37-38. évfolyam, 53-54. szám)
2004-11-01 / 54. szám
SZÉKELY NÉP AZ ERDÉLYI BIZOTTSÁG HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE 38.évfolyam 2004 november 54. szám Beszélgetés Emil Constantinescuval, Románia elnökével (1996-2000) Az interjút Dr. Balogh Júlia készítette FELVEZETŐ: Emil Constantinescu, egyetemi tanár, tudományos kutató, 1996 és 2000 között Románia elnöke azon kevesek közül való, aki a Ceasusescukorszakban nem kompromittálódott, de nem is épített politikai karriert. A kommunista diktatúra bukásával egyidőben, egyetemi kollegáival együtt kezdtek neki Románia demokratizálásának. Az alapvető emberi jogok védelmét és a többpártrendszer létrehozását követelték. Ott volt a negyvenkét napos Egyetem téri tüntetésen 1990 júniusában, megalapította az egyetemeket összefogó egyesületét, és ugyancsak alapítója volt a Civil Szövetségnek. Ez a szövetség, a többi ellenzéki párttal közösen megalapította a Romániai Oemokratikus Konvenciót, amely 1991-ben már második erőként jelent meg a román parlamentben, majd 1996-ban győzött a választásokon, s Emil Constantinescut az államelnöki székbe emelte. 2000-ben, mivel egy posztkommunista érdekszövetség jelent meg - az évtizedekig működő Securitate és a kommunista nomenklatúra embereiből- Emil Constantinescu a biztos bukást előre látva nem indult el a választásokon, visszatért a tudományos életbe. A politizálással nem hagyott fel, a civil szervezetekben vállalt szerepei után, 2003-ban újra egy mozgalmat alapított, a Népi Akciót, amellyel neki is vág az idei, 2004-es önkormányzati és országos választásoknak. EMIL CONSTANTINESCU: Az én látásmódom szerint - tudományos kutatóként megtanultam - hogyha meg akarsz érteni bizonyos jelenségeket, akkor mindig egy határesetet kell tanulmányoznod. Románia is ilyen határeset. Hozzáteszem, határesetnek is különleges. A kialakult helyzetet egy hosszú és szerencsétlen történelem készítette elő. A kommunista erőszak, a korszak első éveiben, talán itt volt a legdurvább: 1.200.000 bebörtönzött ember, több mint 200.000 kivégzés, de még ennél is súlyosabb tétel volt az értelmiség megsemmisítése. Máramarosszigeten egy olyan speciális börtön működött, ahol kizárólag az elitet tartották fogva: az igazságszolgáltatás embereit, egyetemi kádereket, magas rangú katonatiszteket, mindazokat, akik a nemzeti lét védelmezői voltak korábban. Ezt követte Ceausescu diktatúrája, amely a már említett elnyomásnál még durvább formát alkalmazott. Megjegyzem a Jaruzelski-féle katonai diktatúra ehhez képest egy előrehaladott demokrácia képét mutatta, míg a Kádár rendszer: álmaink netovábbját. Ceausescu egyszerűen lecserélte a titkos szolgálat embereit saját céljai érdekében. Például Albániában, Berisha barátom mesélte, a titkosszolgálatnak csak egy kezdetleges formája létezett, ezzel szemben nálunk a román politikai rendőrség 1989-ben egy jól fizetett hadsereget jelentett, akiket az Egyesült Államokban, Nagy Britanniában, Franciaországban képeztek ki, s annyira felkészültek, hogy még arra is képesek voltak, hogy a teljes román külkereskedelmet a kezükben tartsák. Tudniillik, hogy a külkereskedelemét Románia csakis a titkosszolgálatain keresztül bonyolította. Volt egy olyan katonai egység a Securitate külügyi részlegén, amelyik egy lehetséges államcsíny előkészítésén dolgozott. Ugyanis ezt az elitet, a Securitate és a kommunista nomenklatúra második vonalában lévőket nem érdekelte más, mint hogy ugyanaz kijárjon nekik is, mint ami. Cseausescunak jutott. Az első pillanatban a kérdés csak úgy merült fel, hogy el kell távolítani Ceausescut, megőrizve a kommunizmust -felhasználva Ceausescu tapasztalatait, s azt egészítve ki ennek a fiatal szekus nemzedéknek a tudásával. A Nyugat nekik csupán arra volt jó, hogy az agyafúrt, örök román azt mondja nekik, amit hallani akarnak, miközben azt teszi, ami a saját hasznára van. Innen kezdődik a román posztkommunizmus meséje. De a dolgok nem egészen, úgy történtek, ahogyan szerették volna, ugyanis az államcsíny elkövetése, a nép szempontjából végülis pozitív eredményre vezetett. Csak egy példát mondanék. Románia olyan állam, amelyiknek két későbbi államfője, I 989-ben, ugyanabban az időpontban két különböző helyszínen tartózkodott. Én a diákjaimmal és a családommal -a feleségemmel és a gyermekeimmel- részt vettem a forradalomban. Ezenközben Ion Ilici Iliescu úr épp azon mesterkedett, december 22-én, hogy ezt a forradalmat miként kobozza e! tőlünk. Az államcsínyre '89 decemberében kerültsor. Akkoriban érkeztek meg az exportból származó pénzek. Tudni illik, hogy Ceausescu nem importált semmit az országba, az exportot támogatta kizárólag, de az abból származó pénzeket az állam soha nem látta viszont. Tehát ott ültek a mai gazdasági oligarchák -akik a Securitatenak és a kommunista nomenklatúrának a már említett részéhez tartóztak -és várakoztak. De történt valami nem várt dolog. '89 decemberében a népi megmozdulások miatt a Securitate paktumot kötött az alvilággal. Ugyanis az igazi szakadárok az 1. oldal
