Székely Nép, 2004 (37-38. évfolyam, 53-54. szám)
2004-04-01 / 53. szám
Ferenc elhozza az andalító "kibékülést" és a csalfa reményt abban, hogy ez a szelíd dualizmus az idők végéig fog tartani... "Felhívjuk egyszersmind a Kolozsvári Közlöny ügytársunkat - Írja Oroszhegyi kit a dolog a legjobban érdekel, a szép politikai képek szemlézgetésére, mert ezen urak minden a kor szellemében történtre és történőre behunyják szemeiket, csakhogy káprázatuk merő igazságnak láttassanak." Ez a káprázat takarta el a valóságot a magyar közvélemény előtt egészen 1916 augusztus 27-ig, mikor a román hadsereg átkel a kárpáti hágókon és háborút kezd Magyarország ellen. Felégetett városok, legyilkolt, megkínzott székelyek, ez lesz az ára Tisza István miniszterelnök vétkes könnyelműségének. A "szövetséges" Románia bizalmától vezérelve, teljesen nyitva hagyta az erdélyi határokat. Mintha csak átok vemé a magyar külppolitikát, ez az alaptalan, veszedelmes könnyelműség hányszor ismétlődik később is! A politikában az 1875-ben megalakuló Nemzeti Liberális Párt válik ennek a törekvésnek a szócsövévé. Legjelentősebb képviselője a már említett Ion Bratianu ( 1864-1927), aki különös kanyarokat irt le az idők rendjén. 0 a belügyminiszter 1907-ben, mikor Európa utolsó parasztfelkelése zúg végig Románián. Csak fegyverekkel lehet elfojtani, tizenegyezer paraszt halála, falvak egész sorának felégetése árán. Vajon miként egyeztette össze magában a szabadelvűséget és a véres megtorlást a liberális belügyminiszter? Az első világháború idején miniszterelnök, Bratianu nevéhez fűződik az 1916-os bukaresti egyezmény, az addig szövetséges Központi Hatalmak hátbatámadása. A román csapatok katasztrofális veresége után lemond, majd mikor az Antant megnyeri a háborút Romániának, ismét kormányfő. Megint kiválik a kormányból, tiltakozásúl az Antant Hatalmak "szószegése" miatt. Ugyanis nem hajlandók a Tiszánál megvonni az új román határt. Ezt ígérték a titkos egyezményben, de abban Románia arra kötelezte magát, hogy semmi szin alatt nem köt fegyverszünetet, még kevésbé békét a Központi Hatalmakkal. Márpedig megkötötte 1918 tavaszán a "bufteai békét." Vajon ki volt hát a szószegő? Ion Bratianu viszonya a megnagyobbodot Románia kisebbségeihez világosan megnyilatkozott a trianoni béketárgyalásokat megelőzően. Még az egyezmény előtt, a nyugati hatalmak egy külün megállapodást kívántak kötni Romániával a több milliós kisebbségek jogainak garantálására. Az Amerikai Egyesült Államok, a Brit Birodalom, Franciaország, Olaszország és Japán mint a győztes főhatalmak által kidolgozott szerződést nevezik "kisebbségvédelmi egyezménynek " is, amelynek semmi köze az 1918 december elsejei balázsfalvi román népgyűlés határozatához, csak annyi a közös bennük, hogy mig a gyulafehérvári gyűlés megígérte, amit kívülről kötelezővé tettek Romániának, a kisebbségek jogainak a biztosítását. 1919. december 9re tűzték ki a "kisebbségvédelmi egyezmény" alái-rását, de Ion Bratianu miniszterelnök - a szöveg megismerése után - azonnal lemondott tisztségéről, végül is a megállapodást Ferdinánd király főhadsegéde, C. Coanda tábornok irta alá. Bratianu megmagyarázta az álláspontját. Szerinte "az igazi európai megoldás" nem a kisebbségek "mesterséges" fenntartása, hanem a máshitűek, más ajkúak, más hagyományuak maradéktalan beolvasztása a román nemzetbe. Mikor ezt a román politikus igy kijelentette, vagyis a bolgárból románná lett család saija (bolgár nevük: Brát Iván) az erőszakos asszimilációt meghirdette, Európában 40 millió népkisebbség élt többségi uralom, legtöbbször kegyetlen nyelvi és lelki elnyomatás alatt. A román liberális gondolkodásba annyira beleivódott a kisebbségek asszimilációjának elve és gyakorlata, hogy jóval Ion Bratianu haláka után, az "ifjú liberálisok" vezére, Gherghe Tatarescu miniszterelnök tiltja be a lapokban, közleményekben, bárminő nyomtatványban a magyar helységnevek használatát. A Brassói Lapokban előbb szerkesztőségi vezércikk tiltakozott, Nyelvgyilkolás címmel, majd Kacsó Sándor, a korszak egyik legjelentősebb erdélyi magyar publicistája ítélte el Tatarescu eszmei árulását: Miniszterelnök Úr! Méltatlan Önhöz és pártjához, amely most valóban a szabad-elvűséget képviseli Romániában, hogy a cenzúrát nyelvgyilkolásra használják fel. Méltatlan a Román állam közegeihez is, hogy magyar szavak kiirtásával foglalkozzék." Ez a nyelvi háború 1934.ben parázslik fel, másfél évtizeddel Trianon után. A két közösség, a magyar és a román viszonya a békediktátummal alapvetően megváltozott. De nem változott, egy pillanatig se gondolt erőszakos tiltakozásra, egyéni terrorra, vagy öncélú gyűlölködésre. A hagyományos tolerancia, a türelem törvénye a kisebbségi léthelyzetben éppen annyira méltó válasz volt a megpróbáltatásokra, mint többségi helyzetben. A kisebbségi magyarság első, máig emlegetett politikai megnyilatkozásában a Kiáltó Szóban, 1921 januárjában, Kós Károly a legértelmesebb és legméltóbb "alkut" ajánlja: "Nyíltan és bátran kiáltom a velünk megnagyobbodott Romániának: mi magyar fajú, magyarhitű és magyar nyelvű polgárai Romániának, nemzeti autonómiát akarunk, aminek birtokában bennünk Nagy-Románia megbízható polgárokat fog nyerni." Barátságos üzenet, amely nem az erdélyi magyarság önfeladását jelezte, henem önnön erejére ébredését.A románság számára is az önérdek követelte volna meg az elfogadását. Nagy- Romániának majdnem 60% kisebbségiekből került ki. Egy ilyen etnikai szerkezetű országban nem minegy, hogy a kisebbségi közösségek az együttes országépitést választják - e, vagy a széthúzást, az új állam gyengítését. A bukaresti román elit döntése, amelylyel a maga győzelmeként fogta fel az antant győzelmét és Erdélyt, Bukovinát, Besszarábiát egyképen hadi zsákmányának tekintette, eleve elhintette az ellenségeskedés magvait. Ez a győztesi dölyf odáig ment, hogy az erdélyi románok 1918. december elsejei gyulafehérvári gyűlésének határozatát - benne a magyarságnak adandó autonómia Ígéretével - szintén elvetette: az 1923-as alkotmányba "elfelejtették" belefoglalni. Folytatódott Bratianu kizárólagossági politikája, immár a hatalom magaslatáról, ami egyet jelentett az erdélyi magyarság fokozódó jogfosztásával, üldözésével, elűzésével. Mikor 1971 nyarán Ceausescu román diktátor meghirdette mindenféle másság, bármilyen kisebbség eltüntetését, biztos lehetett abban, hogy az embertelenség, a jogfosztás eme újabb támadása - amit teljes joggal nevezhetünk etnikai tisztogatásnak - legfennebb enyhe fejcsóválást vált ki a nyugati közvéleményből, és sokkal "fontosabb " vélt előnyökért gyorsan elfelejtik. 5. oldal
