Székely Nép, 2004 (37-38. évfolyam, 53-54. szám)
2004-04-01 / 53. szám
Aniszi Kálmán Találkozó Magyarkakucson Magyar falu a Királyhágón innen Precedens értékű falunapot tartottak a Bihar megyei (Partium) Magyarkakucson. A falu református közössége augusztus utolsó vasárnapjára hívta és várta haza elszármazott fiait és leányait. Öröm volt látni, hogy az Árpád-kori kis templom szűknek bizonyult az egybesereglettek befogadására. Ahhoz, hogy minden megjelent részt vehessen az istentiszteleten és az ünnepi rendezvényen, a templomkertbe is padokat kellett elhelyezni. Barabás Imre főgondnok szerint évente megismétlődő hagyománnyá kívánják nemesíteni a találkozót, aminek, szerinte, csak úgy van értelme, ha valamilyen hozadéka is lesz. És, ime, meg is történt az első lépés: a résztvevők feltárták a közösség helyzetét, számba vették a gondokat és megfogalmazták a legsürgősebb teendőket. A magyar-román határtól alig félszáz kilométerre lévő Magyarkakucs szórványgondokkal küszködő kisközség. Pedig a falu 13. századi első okleveles említése és a több mint nyolcszáz éves istenháza mutatja, hogy ősi magyar település. Bár egészen közel fekszik az anyaországhoz, húsz kilométeres körzetben egyetlen más magyar település sincsen. De nem volt ez mindig így. Magyar szigetté a falu csak később és fokozatosan vált. A ma már teljesen román ajkú környező településeken - Kőröstopa, Kisősi, Tötös, Tinód, Doborcsány, Krajnikfalva, Szászfalva, Rikosd, Esküllő, Ürgeteg hajdan magyarul dicsérték az Urat. Csakhogy a történelem kedvezőtlen széljárásai nyomán a századok folyamán kiveszett belőlük a magyar lakosság és helyébe lassanként románok költöztek. Magyarkakucson 1900-ban még alig egy-két román család élt, ma már lakóinak legalább a fele az. A falunak két magyar és egy román temetője van, ami hosszú történelmének és az etnikai összetételében végbement viharos változásoknak tagadhatatlan bizonyítéka. Az eklézsián alig találni az egyház és a falu múltjára vonatkozó dokumentumokat. A hatvanas években, központi utasításra, szinte mind elvitte a hatóság, így volt ez akkoriban Erdély-szerte. Ceausescu feltett szándéka volt, hogy minden lehető eszközzel gyökértelenítse a magyarokat: "Ne tudd honnan jössz, ki vagy..." Ám ha az írott emlékeket a hatóság emberei eltüntették is (állítólag az óromániai Tirgu-Jiu-i volt börtön földalatti kazamatáiban "tárolják", őrzik), a történelem tárgyi bizonyítékait nem lehet csak úgy hallgatásra bírni. A falu közepén álló román stílusban épült "fehér kicsiny templom" azt hirdeti, hogy nemzetünk e maroknyi része már keresztyénségünk első századaiban megtelepedett ezen a vidéken. A falu határa a Gutkeled nemzetség egyik ősi birtoka volt. Ok építhették a templomot a 13.század elején. Stílusjegyeit tekintve az egyhajós román kori épületek egyszerű típusa. Oskeresztyén szokás szerint szentélyével kelet felé áll. Magyarkakucsnak a negyvenes évek elején-közepén még nyolc osztályos osztatlan magyar iskolája volt. Persze folyt itt román oktatás is. De mivel akkor még kevesen voltak, a tanítás eleinte a tanító szolgálati lakásán zajlott, később pedig délutánonként jártak iskolába. Ám harminc-negyven év alatt olyan drámai változások álltak itt be, hogy tíz valahány éve már csak állami nyelven folyik az oktatás. A magyart megszüntették, mert "nem volt elég gyermek". Illetve amikor lett volna, akadt szülő, aki a többi magyar szülő ismételt kérése ellenére sem volt hajlandó gyermekét anyanyelvű iskolába íratni. így történt, hogy egyetlen megátalkodott szülőért végleg megszűnt a magyar nyelvű oktatás a faluban. Ilyesmit hallva, Szabó Dezső szavai jutnak eszünkbe: "Minden magyar felelős minden magyarért!" Egy erős nemzettudatú közösségben az ilyesmiért bizony kiközösítés jár... Egyébként aki azt hiszi, hogy gyermekének jobb előmenetelt, boldogulást biztosíthat azzal, hogy származékát megfosztja az anyanyelven való tanulás lehetőségétől, az borzalmasan téved. Nagyon szeretnék látni csupán egyetlen személyt, aki azért jutott fennebb a társadalmi ranglétrán, azért lett belőle úgymond nagy ember, mert - nemet mondva az anyanyelven való tanulás lehetőségére - kisebbségi magyarként állami nyelven végezte tanulmányait. Magam egyetlen egy ilyen emberrel sem találkoztam. Nem is hiszem, hogy bárki be tudna számolni ilyesmiről. Mert tudományosan bebizonyított, hogy alapos tudás, komoly műveltség csak anyanyelven szerezhető. Idegen nyelve(ke)t is csak az képes magas szinten elsajátítani, aki kitünően vagy nagyon jól beszéli az anyanyelvét. Persze az idegen nyelv ismerete nem tévesztendő össze a nyelvcserével. Aki anyanyelvet cserél, az lelket is cserél, akkor is, ha valamilyen szinten még beszéli elhagyott, megtagadott anyanyelvét. Arról sem szabad megfeledkezni - különösen kisebbségi sorban merül fel élesen ez a kérdés -, hogy az ember nem az, aminek születik, hanem amivé a kultúrája teszi. Ezért sorvasztotta el és záratta be egymás után Ceausescu Erdélyben a magyar iskolákat. Hisz aki gyökértelen, akinek minimális ismeretei sincsenek saját közösségének, népének, nemzetének történetéről, vagyis akinek nincs múltja, annak biztos jövője se lehet. Az ilyen ember tetszés szerint manipulálható, gyúrható... Hogy történhetett ilyen súlyos magyar romlás (etnikai arányváltozás) egy határ közeli ősi magyar településen? A falu földművelésre alkalmas kiterjedt határa valósággal odacsalogatta a környező hegyek román falvaiból a fiatalokat, akik a gyorsabb gyarapodás, a magasabb életszínvonal vonzalmában leszivárogtak és beházasodtak. (Ortodoxtemplomot a főhatalomváltás után, 1926-ban építettek az óhitű románoknak), így jutott lassacskán a magyarkakucsi magyarság szórványsorsra, s lett a falu egy süllyedő kis magyar sziget. Mivel jó ideje a magyar gyermekek otthon nem tanulhatnak anyanyelvükön, a fiatal szülők számottevő része elköltözött a faluból, másutt remélve taníthatni gyermekét anyanyelven, s kívánt ki-ki emberibb jövőt biztosítani a családnak. Azoknak a szülőknek egy része pedig, akik otthon maradtak, vagy vállalták a gyermekek napi ingáztatását Kőrösrévre, Éledre, vagy -ez történt gyakrabban -beadták őket a helyi román iskolába. Mit lehet tenni egy olyan településen, ahol immár hosszú évek óta nincs se magyar óvoda, se magyar iskola? Megőrizhetik-e önazonosságukat a gyermekek és a fiatalok, ha az érintettek zöme minden mindegyszerü beletörődéssel veszi tudomásul a kialakult helyzetet? Nyilván a tétlen csodavárás nem hoz megoldást. A csodákhoz meg kell teremteni a feltételeket, ha kell, fogcsikorgatva. Ilyes dolgok véghezvitele azonban külön-külön nem megy. Összefogásra, nagy türelemre és kitartásra van szükség... Ott, ahol nincs magyar tanító, tanár, orvos vagy mérnök, ahol még a világi értelmiségi fogalma is ismeretlen, csakis 6. oldal
