Székely Nép, 2004 (37-38. évfolyam, 53-54. szám)
2004-04-01 / 53. szám
irredenta politika kiszolgálójává lett, Iorga pedig, - ismert tudós - a megvalósult Nagy- Romániában az erőszakos asszimilálás legfőbb szorgalmazója, aki páldául a székelyeket "együltében" kívánta eltüntetni, meghirdetve "román eredetüket." Ezt a tanítást később Ceausescu teszi hivatalos pártprogrammá, állami politikává 1971- ben, drámai következményekkel a romániai kisebbségek számára. Ezt a hajdani Románia is gyakorolta, még a Liga megalakulása előtt. Veress Sándor mellett, a romániai Kossuth-emigráció legtevékenyebb újságszerkesztője és laptudósitója, Oroszhegyi Józsa a magyarországi újságokban újra meg újra figyelmezteti kortársait az Erdélyt fenyegető veszélyre. A székelyföldi Oroszhegy községből Szatmárra került család sarja, ezért viseli a Szabó családi név helyett az Oroszhegyit. Szülőhelye Nagykolcs, születési éve 1822. Orvostanhallgató Pesten, Bugár Pál dékán pártfogoltja, és a professzor vonja be az újságírásba. A medikus 1844-től három éven át a Jelenkor újdonság rovatát vezeti, tőle a munkát Jókai Mór veszi át. 1848 tavaszán a Pilvax kávéház törzsvendége: Petőfi, Jókai, Vasvári köréhez tartozik. Március 15-én ő is az egyik megfogalmazója, hogy "Mit Kíván a Magyar Nemzet" és viszi ki a nép közé. 1848 őszén szabad csapatot alakit, és Világos után sem hagyja abba a harcot, amig az osztrákok el nem fogják az erdélyi Érchegységben. Tiz évi várfogságra ítélik, 1856-ban kegyelemmel szabadúl, leteszi elmaradt orvosi szigorlatát, és orvosdoktorrá, illetve szülésmesterré avatják. A Kossuth-emigráció hire Bukarestbe csalogatja, Koós Ferenc református tiszteletesnél jelentkezik, aki akkor, 1860- ban indította kétheti újságját, a Magyaországon kívül egyetlen európai lapot, a Bukaresti Magyar Közlönyt. A kiadványt szerkesztőként Oroszhegyi Józsa jegyzi, Koós a kiadó feladatát vállalja. Oroszhegyi románul is megismétli orvosi szakvizsgáját - ez a törvény vonatkozott külföldiekre - és körorvosnak nevezik ki. A gyógyítás mellett állandó cikkírója a Közlönynek, majd ennek megszűnte után magyarországi lapoknak, főként az akkori idők legtekintélyesebb vidéki lapjának, az aradi Alföldnek. Tudományos alaposságára vall, hogy megírja az első magyar monográfiát Romániáról: a kézirat 1942-ig lappang Kolozsvárott, ekkor Biró János, jeles történész az Erdélyi Ritkaságok sorozatában megjelenteti. Hazaküldött tudósításaira felfigyelnek a román hatóságok és kiutasítják az országból. A Török Birodalomba költözik át, Ciprus szigetén kap orvosi állást. Az 1867-es kiegyezés hírére hazaindul, út közben szélütés éri, ráadásul mindenét elrabolják. Kegyelemkenyéren tengődik haláláig. Oroszhegyi újságírása két síkon kívánta vádelmezni a magyar nemzetet, Magyarországot: állandó vitában a bukarest és erdélyi román sajtó hamisításaival - ő igy nevezte: "elcsavart adataival"- és a magyarországi közvélemény irányítóinak ismétlő figyelmeztetéseivel a román irredenta veszély növekedésére. "Gyakori volt a bukaresti sajtóban, hogy az ők ezredéves nyomorúságaikat fölróják! Holott lehetetlen nem tudniuk, hogy a múlt időkben minden országban legalábbis hasonló volt a világ folyása. Hogy a magyar nemzetnek legkisebb része volt a földbirtokosság: hogy e közt is minden más, még román nemzetségbeliek is találkoztak: hogy hazánkbeli valamennyi jobbágyság összegének nagyobb részét éppen a ma-gyar jobbágyság tette: hogy a magyar nemzet, mihelyst a világ színe előtt szóhoz jutott, a hazában azonnal minden nem-zetiségbeli jobbágyot fölszabadított, hogy a magyar hazában a román jobbágy ma szabad földbirtokos, mig éppen a tulajdonképpeni román földön - románok uralván a románokat - a jobbágyság ma sincs eltörölve." Utalás arra, hogy a magyar 48 minden jobbágyot fölszabadított, azokat a román jobbágyokat is, akik nem sokkal később épen a magyar forradalom és szabadság ellen fordultak: ezzel szemben Romániában csak 1864-ben ment végbe a jobbágyok fölszabadítása. Biró Sándor székely származású történész, aki kolozsvári tanárkodása idején megjelentette Oroszhegyi Józsa Románia Monográfiáját, kisérő tanulmányában részletesen taglalta a Bukaresti Magyar Közlöny felelős szerkesztőjének felismeréseit és sajtó küzdelmeit. A bukaresti emlékíró tiszta szándékkal szerette volna "társítani" a magyarok és románok érdekeit, ha máról holnapra nem is lehet eltüntetni az "érdeksúrlódásokat." Ugyanekkor viszonzást vár el a románoktól: "Adja Isten, hogy ők is oly tiszta világban fogják föl a magyar nemzet érzelmeit s nyilatkozatait, mint azok álnokságot nem ismerő lelkületéből kisugárzanak: hogy aztán elfogulatlanúl és hasonló ihlettel szorítsák meg a barátilag nyújtott kezet." Ez az alapállás Oroszhegyinél a hunanista érzelem megnyilatkozása, nem naivság, rövidlátás vagy szándékos "félrenézés", ami jellemző a 19. század második felének évtizedeiben a jelentős magyarországi politikusoknál és újságokban. Ez utóbbiak úgy tesznek, mintha "nem vennék észre" a romániai sajtó újabb meg újabb támadásait Magyarország területi épsége és az egész magyar nemzet ellen. Ez a "nagyvonalúság" részint közönséges gyávaság - nem egyszer azonban a vitapártner lebecsülése - de olyan megfontolás is tetten érthető, hogy "ne bántsák" a román politikában a magyarság iránt barátságos vagy semleges erőket, mert igy a magyarság ellenségeit szaporítják. Csakhogy a magyar hallgatás soha nem tompintotta a román sajtótámadások élét. "A Bukaresti Magyar Közlönyből világosan láthatjuk Oroszhegyi nagyvonalú elképzelését arról a hivatásról, melyet a Romániában megtelepedett magyarságnak, véleménye szerint, vállalnia kellene. Ebben az elképzelésben a romániai magyarság egyik legfontosabb szellemi erőfeszítése, jobban mondva az erőfeszítés fő célja az lett volna, hogy az anyaországi magyarságot állandóan tudatosítsa a romáság szellemi arculatának alakulásáról és a magyarokra vonatkozó román fölfogásról." Ijesztő példákat közvetít Oroszhegyi Józsa az anyaországba. A National azt írja például egyik cikkében: hogy a magyarok nemzeti lelkesedése " oly terveket rejt magában, milyeneket a legbarbárabb századok legvadabb barbárai sem követhettek el." Nem árulja el a cikkíró, hogy mik ezek a "pokoli" tervek. Mindenesetre egy évtizeddel a szabadságharc leverése után fogalmazódnak meg ezek a szörnyű vádak, mikor Magyarországot még gúzsba köti a vereséget követő Habsburg- terror. Egyik másik lap, a Románul - irányítója C.R. Rosetti román 48-as forradalmár, később akadémikus, a radikális liberálisok vezéralakja - "Románia várának" nevezi Erdélyt, és igy biztatja honfitársait: "románosodjunk el minél előbb és minél jobban, hogy kiragadjuk az örvényből testünk másik felét, a valódi román földet." Nem kellett semmilyen rejtvénykulcs ahhoz, hogy a román olvasó megfejtse: testünk másik fele, a "valódi román föld" - Erdély, az örvény amiből ki kell rágadniuk, Magyarország. C. R. Rosetti, liberális eszméit "kiforditva" nem a népek kibékülését, a jogegyenlőséget, vagy mondjuk az etnikai önkormányzatot sürgeti, hanem egész Erdély bekebelezését mindenestől, és az ott élő magyarok, németek és más nem román népek beolvasztását vagy kiűzését. Ez már 1860 táján megfogalmazódott román szerzők tollán és nyílt politikai hitvallássá teszi a román liberalizmus "atyja", a pártvezér Ion Bratianu. Hiába Oroszhegyi Józsa figyelmeztető, riasztó hangja, Budapest és Kolozsvár süket fülekkel hallja, ha meghallja egyáltalán. A levert szabadságharc után a magyar köztudat délibábos álmokba menekül, és 1867-ben Deák 4. oldal
