Székely Nép, 2003 (36. évfolyam, 52. szám)

2003-11-01 / 52. szám

Romaneasca fasisztoid kulturális szervezetet, amelynek első nagy fegy­vertette a marosvásárhelyi magyarellenes pogrom megszervezése volt. Petre Roman kormánya nem tétlenkedett. Adrian Motiut, a Vatra oszlopos tagját Erdélyért felelős államtitkárrá léptette elő 1990. február havában. Az új államtitkár a kor­mányfőnek volt alárendelve. Az irodája közvetlen a miniszterelnöki kabinet szom­szédságában helyezkedett el. 1989. december 22-ének estéje. A dik­tátor megfutamodása által kiváltott eufória első pillanatai után az országban és külföldön megjelentek az első kétségek. Ki veszi át a helyét? Ismét egy kommunista? Az akkor még Központi Bizottság erké­lyén mindenféle alakok jelentek meg, egyesek ismertek, mások nem. A téren azt skandálják: "Kom­munisták nélkül! " Ebben a pillanatban jelennek meg a terroristák (egy fogalom, amely azóta is jól körülhatárolt meghatározás nélkül maradt). A zsenge demokrácia veszélybe került, (la patrie en danger), a kétségeket zárójelbe kellett tenni. És megindult a hűségnyilatkozatok végeérhetetlen áradata -valamennyi tár­sadalmi, szakmai, etnikai, területi kategória képviselői követték egymást a tévé képernyőjén, kifejezni csatlakozá­sukat a hatalom frissen megalakult intézményeihez (úgy tűnik, akkor kezdődött a reprezentativitás kény­szerképzete, hogy ti. "a tömeg én vagyok"). Amikor a zárójelek felnyíltak, a volt kommunisták -a gyilkos katonákhoz hasonlóan -már a demokrácia védelmezői voltak, s a lakosság döntő többsége számára pedig Ion Iliescu hőssé vált, akinek megkérdőjelezése egy lett volna a szentséggyalázással." Dilema, No.410 A bukaresti antikommunista és Iliescu-ellenes, demokratikus erők meg­félemlítésére a FSN és a kormány közvetlen támogatásával beindultak a bányászjárások. Iliescu és pártja hétévig tartó hatalmát a Ceausescu-tól örökölt államstruktúrákra építette, s a román kommunista pártban szerzett tapasztalatok felhasználásával uralkodott. A szekuritáténak és jogutódjá­nak, a SRI-nek, a hadseregben tevékenykedő titkosszolgálatoknak meg­határozó szerepük volt és van mai napig is a román társadalom szétzüllesztésében, diverziók keltésében, az idegengyűlölet szításában, a tömegek manipulálásában, s nem utolsó sorban a '89. decemberi vérengzésekben. Ezeknek a szerveknek kvalifikált támogatása, fenntartása nélkül a neokommunista uralom rövid életű lett volna. A posztdecembrista hatalmat gyakorló politikai osztályra, elitre rá lehet mondani, hogy a smecherekre jellemző talprae­settség, kétszínűség, a partnerek átverése, az ügyeskedés politikája jellemzi. Lehet ezt pozitív értelemben is elkönyvelni. De a kóklerség a román politikában nemcsak társadalomzüllesztő, erkölcstelen - min­denek előtt románellenes. Románia 1990-ben egyforma eséllyel indulhatott volna az Európai Unió-s és NATO tagságért a többi közép-európai országgal: Lengyelországgal, Csehor­szággal és Magyarországgal. A bizánci kultúrához, civilizációhoz való erős kötődése hátramozdító erőként hatott Románia fejlődésére. A Dimbovita parti uralkodó szellemiség tagadta és tagadja az európai civilizáció értékeit, képtelen megérteni, hogy az európai struk­túrákhoz nem lehet csatlakozni értékeinek tagadásával. A kétpólusú civilizációt csak úgy lehet egyeztetni, hogyha mindkettő értékeihez egyformán ragaszkodik. A vál­tozó világban uralkodó folyamatok meghatározó szerepet játszanak az ezred­forduló modernizációjában, sok­­színúségének etnikai, kulturális, gazdasági és társadalmi fejlődésében. "A román szellemi elit képviselői különbözőképpen viszonyulnak az erdélyi jelenséghez. Boia és Patapievici már idézett megállapításai arra vallanak, hogy ők ezt az Osztrák-Magyar Monarchia sajá­tos hagyományaiból eredeztetik. Az 1996- os választások eredményeit kommentáló erdélyi Emil Hurezeanu is az eltérő történelmi hagyományokkal magyarázza a két régió közötti szembetűnő eltéréseket. "A felvilágosodás, a reformáció, a toleran­cia és a verseny közép-európai értékeihez - írja -, amelyek főként az erdélyi románok sajátjai, Romániában a társadalmi és poli­tikai kultúra olyan formái csatlakoznak, amelyek a szemlélődés és a passzivitás, vagyis más, kevésbé aktív szociális kódok befolyása alatt állnak és az ortodox-keleti értékvilág sajátjai." Magyar Kisebbség, 1997 No.3-4; No. 9-10 Ez - teszi hozzá nagyon helyesen Hurezeanu -"nem értékítélet, hanem ténymegállapítás". A globalizáció és a devolúció egymást kiegészítő, a modern­izáció hatékony eszközei. A romániai poli­tikai elit ezzel az áramlattal ellentétes poli­tikát folytat. A társadalomban biztosított kiváltságait félti a devolúciótól, a demokratikus jogállamiságtól, a másságtól. A privatizáció és az állam megrefor­málásának hiánya katasztrofális ered­ményekkel járt. A gazdasági élet lezüllött. A GDP 50 %-ot veszített értékéből '89-hez viszonyítva. Az Európai Uniótól származó értékelések szerint 35 évre van szüksége Romániának, hogy elérje az európai kul­logó tagországok gazdasági szintjét és 5- 10 évre ahhoz, hogy megközelítse a '89-es gazdasági paramétereket. Az Európai Unióhoz való csatlakozásra váró tizenkét jelölt országból az "előkelő" 12. helyet foglaja el. A kétpólusú politika optimiz­musa megtévesztő. Az Európai Uniót pro­gramokkal, ütemtervekkel és erősen megtévesztő diplomáciával árasztja el, s próbálja megnyerni abban a meggyőződés­ben, hogy a nyugatiak hiszékenyek, naivak, s át lehet verni őket minduntalan. "A romániai helyzet különössége és kilátástalansága abból adódik, hogy a for­málódó civil társadaloOm és a politikai és államélet egésze között egyre mélyül[ sza­kadék tátong. Ez a modernkori román történelem állandó jellemvonása, csak­hogy most nem arról van szó, mint a múlt században és a század elején, hogy az elitek messze maguk mögött hagyták az archaikus körülmények között élő társadal­mat, hanem éppen fordítva: az elitek nem tudnak megfelelni a társadalom elvárá­sainak. Romániában tulajdonképpen ninc­senek a szó valódi értelmében vett pártok (ez is az oroszországi helyzetre emlékeztet), és különösen hiányoznak a Magyarországon, Csehországban és Lengyelországban a politikai váltó­gazdálkodás két pólusát alkotó, szervezett ellenzéki, illetve reformkommunista előzményekre épülő új pártok." Magyar Kisebbség, 1999. No. 2-3; No. 16-17. Idehaza a belpolitikában a szegény­séget, a nyomort, a munkanélküliséget, a mérhetetlen és gátlástalan korrupciót választási kampányokon tett, beválthatat­lan, demagóg ígéretekkel manipulálva a román társadalmat, megreformálni nem lehet. Ahhoz, hogy a PDSR, a N astase kabi­net élvezhesse a román társadalom támo­gatását, s az európai vezető körök bizalmát, irányváltásra van szükség a poli­tikában, s mindenek előtt a mentalitásban. Eleget kell tennie a pluralista társadalom követelményeinek, alkalmazkodnia kell, magáévá kell tegye azt az előnyt, amit Erdély kínál, mint az európai civilizáció értékeinek hordozója. A Nastase kor­mányzat csak úgy válthatja be ígéreteit, erősítheti esélyeit az európai struktúrákhoz való csatlakozásban, hogyha tettekben elhatárolja magát a retrográd, visszafogó, nacionalista pártoktól és áramlatoktól, és hogyha határozottan, egyértelműén eleget tesz azoknak a követelményeknek, ame­lyekkel az Európai Unió-s tagság jár. Különben a sikertelen országok soraiban reked. Az eddigi tapasztalatok azt igazolják, hogy Románia számára az euroatlanti struktúrákhoz való csatlakozás kényszer­­pálya, más alternatíva hiányában. A PDSR vezető egyéniségeit a kettősség jellemzi. Egyszerre akarnak a Vatra Romaneasca alapító tagjai lenni, magyarbarátként az erdélyi magyar képviseletet kormányban látni. Románia '89 utáni mindenkori kor­mánya, a Ciorbea kormány kivételével erőteljesen használta a nacionalizmus fegyverét. Egyféleképp, mint nemzeti kohézió, másfelől a megosztás fegyvereként. Mind a kettőből megpróbált maximális hasznot húzni. A Vatra 2. oldal

Next

/
Thumbnails
Contents