Székely Nép, 2002 (35. évfolyam, 49-50. szám)
2002-03-01 / 49. szám
szumnak lennénk tanúi, amely beláthatatlan következményekkel járna egész Nyugat-Európa számára. Egyfelől próbára tenné Nyugat-Európa gazdasági teherviselési képességét, másfelől a tartalom nélküli formák, a hibrid -totalitárius és demokratikus - állami struktúrák, a centralizált nemzeti állami, stb, stb. állandó feszültségek forrása lehetne az EU-n belül. Ostoba és elhibázott a szekuritáté emlőin nevelkedett román politikai elit megtévesztő manipulációja, a nacionalista kártya újbóli kijátszása a koszovói eseményeket követően. Jogosan elvárhatnánk, hogy a román elit minimális jóérzéssel korlátozza nyugat- és magyar ellenességét. Nem így történt. A madridi NATO-bővitési folyamatból kimaradt Románia elnöke, Emil Constantinescu megintette a nyugati hatal-makat, hogy Románia NATO-ba való felvétele elnapolásának ára van, s ennek következményeit vállalniuk kell. A 2002-es évi prágai NATO csúcs találkozó előtt a román hatalmi politikai akarat erőteljesebben játszotta ki nacionalista kártyáit, a szélsőséges politikai hadosztályait készenlétbe helyezte a szekus román elit. A 2000. évi parlamenti választásokon a Nagyrománia Párt a második politikai erő lett a román parlamentben. Corneliu Vadim Tudor, Gheorghe Funar, Adrjan Paunescu, Priboi, George Pruteanu, Radu Timofte kulcspozíciókhoz jutottak a román politikai hadszíntéren. Mindez nyomásgyakorlási szándék, figyelmeztetés a NATO és az EU irányába. A fenti megállapítások alapján jogosan tevődik fel a kérdés: milyen következményei lehetnek Románia politikai, társadalmi életében, milyen alternatívája lehet a bukaresti vonalvezetésnek, ha tervei, számításai csődbe jutnak? Ebben az esetben is Románia válsághelyzetbe kerül. A belső feszültségek hatására a politikai elit radikális lépésre kényszerül - irányváltásra: vagy Nyugat, vagy Kelet irányába. A kétértelműségnek, a felemás politikai - ide is, oda is, se ide, se oda - hozzáállásnak vége. Valószínű, hogy a nyugati felzárkózás mellett dönt az elit. Ebben az esetben a nyugati értékek előtérbe kerülnek, a globalizáció és a lokális regionalizmus teret hódít, s a nyugati állammodell előtérbe kerül. Romania három provinciájában LAND-típusú kormányok, kormányzatok honosodnak meg. Másik lehetséges alternatíva a szélsőséges pártok hatalomra kerülése, rövid életű katonai diktatúra bevezetese lehet. Ez az irányzat Románia széteséséhez vezethetne. Erdély önálló államiságát visszanyerné. Ezzel a trianoni békediktátum revidiálása befejeződhetne, mivel az általa létrehozott államalakulatok megszűnnének. A globalizáció és regionalizmus, a glóbusz olyan átfogó gazdasági, társadalmi, kulturális és politikai működőképes irányzat, amellyel szembefordulni nem tanácsos, s akik ezt mégis megkockáztatják, vállalniuk kell a sikertelen államok (failed states) státusát, a szürke zónához való tartozást. Ehhez a gondolatmenethez tartozik egy másik lehetséges állapot, alternatíva. És mi lesz akkor, hogyha Romániát a jövő évi prágai csúcson mégis felveszik a NATO-ba és a második, harmadik csatlakozási fordulóban az EU tagjává válik? Az én szerény véleményem szerint a végeredmény ugyanaz. A román nacionalizmus még kiélhetné magát, de végül is nemzetközi nyomásra be kellene adnia a derekát. A piacgazdaság megerősödése, az intézmények demokratikus átszervezése, a nemzetállam és etnikailag tiszta nemzet koncepciói és gyakorlatai háttérbe szorítása révén megtörténne az állam decentralizálása a szubszidiaritás elve alapján, s a román társadalomban teret hódítana a szabadságjogok tisztelete, a multikulturális etnikai közösségek területi autonómiájának, együttélésének meghonosodása. Ez egy lássú, idegőrlőfolyamat, sok kérdőjellel tűzdelve. Egy utolsó kérdésként - mi lesz, ha semmi sem változik, s marad a jelenlegi kétértelműség, a szélsőbal és-jobb, szekus emlőkön nevelkedett nomenklatura, amely megnyeri a következő parlamenti választásokat is? Esetleg, más jobb híján, Románia csatlakozik a FAK-hoz. Ebben az esetben a nyomor, a szégénység, a kilátástalanság, a korrupció hatására a '89 decemberi események megismétlődhetnek. Az erdélyi magyarság sorsa többszáz éves történelmi távlatban szorosan összefügg az erdélyi románságéval. Sorsunk összefonódott. Ami fölöttébb bonyolította Erdély népeinek együttélési viszonyát, az a trianoni békediktátum esztelen határozata: egész Erdélyt a Bánsággal és a Körösök vidékével együtt Romániához csatolta, Egyetmen kívül hagyva az együttélő népek önrendelkezési jogából eredő akarat kinyilatkoztatását. Az erdélyi kérdés csak részben román és magyar kérdés. Lényegét tekintve nemzetközi probléma, nagyhatalmi döntés szükségeltetik rendezéséhez. Történelmi és jogi probléma. Bukarest az erdélyi kérdés kezelésében csődöt mondott. Az általa érvényesített politika bizánci-ortodox, kizárólagos, egynemüsítő, a kényszer, a jogfosztás, a gazdasági kisemmizés, a megfélemlítés, a lelki és karhatalmi terror alkalmazásában merül ki. 1989 után lényegi változás nem állt be - ellenkezőleg. A mostani politika rafináltabb, körmönfontabb, a demokrácia játékszabályait sajátos módon értelmezi és alkalmazza, az etnikai megbékélés helyett a feszültségek mérhetetlen arányban való kiélezése jellemzi. Itt, tehát többről van szó, mint az erdélyi magyarság jövőképéről. Erdélyt magát kell visszahelyezni történelmi jogaiba, nyugati kultúrájába, figyelembe véve gazdasági adottságait, nyugati orientáltságát. Erdély népeinek - magyaroknak, székelyeknek, cigányoknak, németeknek, ukránoknak, szerbeknek, románoknak, stb. - egyaránt újra kell teremteniük azokat a hagyományos, kiprábált együttélési feltételeket, kulturális, szellemi és vallási orientációkat, amelyek oly gazdaggá tették Érdély nemzeti, kulturális, nyelvi és felekezeti sokszínűséget. Egy igazságos, méltányos, a nemzetközi jog szerinti rendezés alapján Erdély többet nyújthatna az egyesült Európa színpadán, mint egy keleti Svájc. Az erdélyi magyarság jövőképét nem lehet dilemmamentesen és tartósan megrajzolni sem jogilag, sem politikailag, ha az erdélyi kérdés a Dimbovita parti szellemiség kizárólagos, arrogáns és agressziv hatásköre alatt marad. Erről nagyon sok erdélyi román sorstársunk is meg van győződve. Ma, amikor e gondolatokat papírra vetem, egy román honfitársam kopogtatott be, s két kérdést intézett hozzám. A kérdéseket válaszommal együtt közlöm. Az első kérdés így hangzott: Mit kéne tennünk, hogy Nyugat elfogadjon minket és az EU tagjává válhassunk? A kérdés rövid és tiszta. A válaszom is ugyanolyan: -Testvér, ahhoz, hogy Nyugat minket soraiba fogadjon politikai irány- és mentalitás váltásra van szükség. Románia mozdonyát a vezető elit nyugat- orientált sínpályára kell helyezze. Különben marad a nyomor, a piszok és az acsarkodás. A második kérdéssel a román politikai életet célozta meg. -Ki a hibás az ország népeinek mérhetetlen nyomoráért, szegénységéért, kilátástalanságért? A válaszom tömör volt: Az elit a hibás. A román politizáló elit hazafíatlan, önző, felelőtlen és korrupt. A 3. oldal
