Székely Nép, 2001 (34. évfolyam, 47-48. szám)
2001-09-01 / 48. szám
r r SZÉKELY NÉP AZ ERDÉLYI BIZOTTSÁG HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE 34.évfolyam a 2001 szeptember 48. szám BEKE GYÖRGY FORDULAT A CSÁNGÓ NYELVHASZNÁLAT ÜGYÉBEN Kezdeném nyomban az igen jó hírrel. Az Európa Tanács kihelyezett ülésén, Isztam-bulban, egyhangúlag elfogadták azt a jelentést, amely a moldvai csángókról kimondja, hogy olyan, magyar eredetű és magyar ajkú népcsoport tagjai, akik a középkor óta Moldvában élnek. El kell érni, hogy “a római katolikus istentiszteleteket a csángók nyelvén celebrálják, és a vallási énekeiket is a saját anyanyelvükön énekeljék.” A dokumentum ajánlja a miniszteri tanácsnak, hogy sürgesse Romániát: ratifikálja és valósítsa meg a regionális és kisebbségi nyelvek európai Chartáját. Történelmi nyomok Mióta is tud a Kárpát-medencében élő magyarság a keleti hágókon túl tengődő moldvai csángó magyarok nyelvi nyomorúságáról? A történelmi nyomok Battyány Ignác püspökig vezetnek vissza, a 18. század végére. A Vas megyei Németváron született gróf középiskoláit, majd a teológiát Budán, Pesten, Nagyszombatban és Grácon végezte. Első papi állomáshelye Eger volt, itt tizennégy évet töltött; majd 1780-ban Erdély püspökévé szentelték. A Szent István király által 1009- ben alapított erdélyi egyházmegye püspökeként, tizennyolc éven át sorra megvalósította tudományos és főpapi terveit. Megalapította a máig fennálló dokumentációs könyvtárat, a róla elnevezett Batthyáneumot, lerakta a gyulafehérvári csillagászati torony alapjait. Kevesen tudják róla, hogy erdélyi püspöki szolgálatára készülve, már Egerben hozzálátott az országrész történelmének tanulmányozásához, és így kerültek látókörébe a szomszédos Moldvában élő, a székelyekkel állandó kapcsolatban álló csángómagyarok. Egerből levelet írt Zöld Péternek, Szabófalva papjának és beszámolót kért tőle a csángók vallásos életéről, nyelvállapotáról, lelki világáról. Már az a tény, hogy ezekről éppen Zöld Pétertől kért felvilágosítást, a püspök őszinte érdeklődését és jó tájékozódó képességét bizonyítja. A madéfalvi születésű székely pap, Csíkszentlélek plébánosaként egyik vezéralakja volt az 1764-es székely felkelésnek Mária Terézia császámő tervei ellen, hogy határőrségbe szervezze a székelységet. Négy évi börtönt kapott. Gyulafehérvár börtönében kenyéren és vizen tartották. Többször megszökött, újra meg újra visszavitték. Szabadulása után átment Moldvába, a hívei után. Ugyanis a levert lázadást követően az életben maradt székelyek oda menekültek. Zöld Péter nemcsak a száműzetésben élő székelyek lelki gondozója volt, hanem szervezte az őshonos csángó-magyar népesség egyházi életét és művelődését. Szabófalván öt évet töltötte, magyar iskolát alapított. Nemcsak Gyulafehérvár püspökét tájékoztatta a csángók nyelvi, lelkiállapotáról, de egy pozsonyi német nyelvű lapnak is küldött tudósítást, ebben elsőnek hívta fel a világ figyelmét a Moldvában élő, elnyomott csángó-magyar közösségre. Battyány Ignác szerette volna tudni, hogy a Moldvában tevékenykedő olasz minoriták betartják-e azt a rendeletet, amelyet hat évvel előbb XIV. Kelemen pápa adott ki és ebben kötelezte a misszionárius atyákat, hogy sajátítsák el a helyi lakosság, a csángók anyanyelvét, és ezen a nyelven hirdessék az igét. Zöld Péter válasza nagyon lehangoló volt. A minoriták nem teljesítették a vatikáni utasítást, azzal érvelve, hogy ők a "nép nyelvén" prédikálnak, mivel a csángók románul beszélnek. Nekik, olaszoknak könnyebb volt elsajátítani az uj latin román nyelvet, mint megtanulni magyarul. Zöld Péter így jelemezte a helyzetet: "...a misszionárius atyák a más nemzetek iránt oly túlbuzgó megvetéstől lángolnak, hogy semmiképpen sem képesek maguk között - főképpen a magyart - megtűrni; ami miatt nekem sem lett volna szabad ott időznöm, ha XIII. Kelemen pápától felhatalmazásom nem lett volna.” Batthyány püspököt mélységesen felháborította a csángók nyelvi megaláztatása, kiszolgáltatottsága. Micsoda bűn a kereszténység nevében megakadályozni egy népet, hogy Krisztus tanítását megértése, kövesse? Hiszen csak anyai nyelven lehet igazán elsajátítani minden uj ismeretet. Erdély püspökeként közvetlenül nem avatkozhatott be a moldvai egyházi életbe, de 1787. szeptember 6.- keltezéssel levelet írt VI. Piusz pápának, tőle kérve segítséget: "...ne higyje Szentséged, hogy keveset számít, ha az összes misszionáriusok nem ismerik a magyar nyelvet, mert nemcsak egy néhány szétszórt es ide-oda vándorolt magyaról van szó. Sok magyar család van, kik egész helységeket tartanak megszállva, és éppen úgy nem járatosak a románban, mint amilyen erősen ragaszkodnak hazai nyelvükhöz. Tűrje el Szentséged, hogy azon szerencsétlenségnek melyet ők szenvednek, elbeszélésével megszomorítsam...." Ezek után megcáfolta az olasz minoriták állításait, amelyekkel félrevezetik a Vatikánt, és kibújnak miszszionarius kötelességük alól. A csángó hívek nem tudnak a minoritáknak gyónni. “Ahelyet, hogy a gyónni akarók tárnák ki lelki sebeiket, maguk a misszionáriusok sorolják el a bűnöket... mintahogy a némák gyónását szokták kihallgatni... ezen gyónási módtól annyira irtóznak azok a magyarok, hogy sokan teljesen 20 évet engednek eltelni gyónás nélkül." A Pápa válasza Marton József dr. gyulafehérvári teológiai tanár, 1994-ben megjelent könyvében hozzá fűzi ehez: ’’Sajnos, a pápa 1788. jan.2.-i válaszlevelében korántsem látja olyan szomorúnak a helyzetet, mint az érzékeny lelkületű és tárgyilagos püspök. “ Pedig akkor, a 18. század végén még viszonylag könnyen meg lehetett volna oldani az azóta oly nagyon elmérgesedett csángó kérdést, hiszen nem minden templomból volt kitiltva a magyar nyelv. Koós Ferenc, ez az apostoli lelkületű bukaresti református pap 1858-ban, több mint hetven évvel a pápa válasza után, bejárta a moldvai csángó telephelyeket és beszámolt tapasztalatairól. Eszerint akkor 19 anyaegyházban még mind a két nyelven, magyarul és románul is prédikáltak. De a "jászvásári (ma: Iasi) kerületben akkor már a magyar nyelv teljesen száműzve volt" - irta Koós. A 26 anyaegyházban szolgáló 26 lelkész közül csak három volt magyar, ezek nevét fel is sorolta. Megjegyegyezte: “Ok már akkor kétségbe voltak esve a moldvai rom. kát. csángó-magyarok nyelvének jövőjefelől, dacára, hogy főleg Petrás, minden lehetőt megtett hívei között a magyar nyelv érdekében.” Eme derék magyar pap, Petrás Ince János ferences atya, Klézse község plébánosa (1813-1886) az első moldvai magyar folkorgyűjtő volt. Borszéken ismerte meg 1841-ben Döbrentei Gábort, a 1 oldal
