Székely Nép, 2001 (34. évfolyam, 47-48. szám)
2001-04-01 / 47. szám
többnemzetű állam legyen, vagy csak porhintés az egész, hogy az Európai Unióba beléphessen. A Nemzetközi Helyzet. Annak ellenére, hogy több nemzetközi szervezet van, kezdve az Egyesült Nemzetektől a Helsinki Csoportig / OSCE, Organization of Security and Cooperation in Europe/, valamint a Rasszizmust és Xenophobiát Figyelő Központ, amelyik 2000-ben indult el, ami mind az emberi jogokat kívánja előmozdítani, Közép- Európában a helyzet nem változott. A nemzetközi közösség vajmi keveset tanult a boszniai és koszovói helyzetből. Ahelyett, hogy foglalkozna a kérdéssel, amig még idő van, és amig a nemzetközi helyzet el nem éri a forrpontot és erőszakosan ki nem robban, egyszerűen nemlétezőnek nyilvánítják a problémát, túlnéznek rajta, mondván, hogy “ nem akarunk egy másik Koszovót.” Ugyanez a nemzetközi közösség arra kényszeritette Magyarországot, mindjárt az Antall kormány megválasztása után, 1990-ben, hogy mondjon le minden területi igényéről, és fogadja el, hogy nincsenek kisebbségi problémák azokon a területeken. A szerződést a volt-kommunista Horn kormány ugyancsak volt-kommunista külügyminisztere, Kovács László irta alá.Ezzel a magyar kormány feladta hagyományos szerepét, hogy összes magyar nemzeti kisebbségeknek a védelmezője legyen. A jelenlegi Orbán kormánynak nem jutott más, minthogy próbálja betölteni a hézagokat, és hogy a maga részéről igyekezzen javítani a Romániában élő magyarok helyzetét Magyarországra vonatkozólag, anélkül, hogy bármi szerepet tudna vállalni az erdélyi kisebbségi helyzet megjavításában. A szeződések igazi célja nyilvánvaló lett egy intervju alkalmával, amit Kovács László külügyminiszter 2000 április 27-én adott. /Central Europe Online./ A románmagyar szerződés /1994-1998/, amit a Horn kormány kötött a “lehető legjobban elérhető” volt abban az időben, ami a román-magyar viszony és a romániai magyar kisebbség javulásához vezetett. Ez a “lehető legjobb szerződés” a valóságban semmi eredményt nem hozott, főként a román kormány merevsége miatt, de megjavította a román- magyar kormányközötti viszonyt, és lehetővé tette Magyarország NATO és esetleges Európai Unió tagságát. A szomorú az, hogy jóllehet az Egyesült Államok már 1940-ben elismerte, és a külügyi bizottság /International Committee on the Balkan-Danubian Region/ javasolta az akkori elnöknek, hogy szükséges határváltoztatásokat tenni a háború után abból a célból, hogy visszacsatoljanak nagyszámú kisebbségi tömböt az anyaországhoz, /ez esetben Magyarországhoz/, de az amerikai tárgyaló felek teljesen mellőzték ezt a javaslatot a béke konferencián. /Lásd: Romsics Ignác: Wartime American Plans for a New Hungary. Documents from the U.S. Dept, of State. Columbia Press, 1991, pp.256 ff./ Abból a célból, hogy ezt az ügyet teljesen elmellőzzék, a Clinton kormány külügyi csoportja, Rosapepe James nagyköveten keresztül mindent megtett, hogy szorgalmazza ezt. Olyan felmérést készített, ami azt kívánja bizonyítani, hogy a kisebbségi kérdés nem létezik Romániában. A NATMINET 2000 julius 7-i jelentése szerint: “az Egyesült Államok felmérést készített a nemzetközi “Kisebbségi Kapcsolatok Román Modelje” című konferencián, melynek eredménye: az elmúlt tiz évben és a következő tiz szerint a kapcsolat románok és magyarok között nem romlott Erdélyben, ami annak tudható be, hogy a két nép között nagyfokú a türelem és a kívánság, hogy együtt működjenek demokrata keretek között. A felmérést az Etnikumok Közötti Kapcsolatot Kutató Központ vezette május 19. és junius 1. között, a bukaresti amerikai követség jelzése szerint.” Sajnos azonban a felmérés eredménye egyáltalán nem ilyen derülátó. A tipikusan clintoni félremagyarázás ezzel kezdődik: “A felmérés szerint a románok 64.2 % és a magyarok 70% úgy véli, hogy a románmagyar viszony jobb, vagy éppen olyan, mint amilyen voltl989 előtt. Csupán a románok egyharmada véli azt, hogy a viszony ma rosszabb.” De ne feledjük, hogy ez nem vonatkozik a magyar kisebbség helyzetére, csak a két népcsoport közötti kapcsolatra. A jelentés azonban egészen más eredményt mutat, ami a fennti idézettel teljesen ellenkezik: “Erdélyben, ahol a magyarok többsége él, majdnem 50% a magyaroknak úgy véli, hogy a kapcsolat románok és magyarok között “ugyanaz”, vagy “jobb”, vagy “sokkal jobb”, mint 1989 előtt. Csaknem egyharmada úgy véli, hogy a helyzet “valamivel jobb”, és “sokkal jobb”. Ha figyelmesen olvassuk, világos, hogy a magyarok több, mint fele úgy véli, hogy a helyzet a valóságban rosszabb lett azóta, hogy a Ceausescu kormány megbukott. De még akkor is, ha az elmúlt tiz év éppen olyan, mint volt Ceausescu idejében, az sem mond sok jót az elmúlt tiz évről. Mielőtt tovább mennénk, meg kell kérdeznünk, hogyan lehetséges az , hogy olyan nagy a különbség az erdélyi magyarok és az általában Romániában élő magyarok véleménye között? Miután az Italában Romániában élő magyarok “több, mint 70% véli azt, hogy a román magyar viszony jobb, mint 1989 előtt”, mig az erdélyi magyarok 50%nál kevesebbje állítja ezt a pozitív helyzetet. Ez azt mutatja, hogy az erdélyi magyarok statisz-tikailag alul szerepeltek, mig általában a Romániában élő magyarok statisztikailag túlszerepeltek a célból, hogy a követség kimutathassa a kívánt erdményt. “Felmerült a kérdés, hogy milyen a helyzet a helyi visznylatban, ahol a magyarok 12.7% és a románok 2% véli csupán, hogy konfliktus van a két nemzet között. Rosapepe James követ azt felelte, hogy a helyi viszonylatban az emberek hozzá vannak szokva a körülményekhez sokkal jobban, mint nemzeti viszonylatban. Van azonban egy másik magyarázata is az alacsony százalékoknak. A kérdés lényegte-. len a homogén településeken, vagyis a tiszta magyar vidéken, ahol nincs szó “konfliktusról.’’Tegyük még hozzá, ha az erdélyi magyarok alul szerepeinek a statisztikában, a számok egyáltalán nem mutatják ki, hogy mi a helyzet a heterogén településeken, ahol a magyarok együtt kell, hogy éljenek a románokkal. Egy másik idézet szerint, “azoknak a százaléka, akik úgy vélik, hogy a kisebbségek veszélyeztetik Románia biztonságát és békéjét a felére esett az elmúlt öt évben.” A kérdés csupán az, hogy minek a fele? A lényeg azonban az, hogy a románság nagytöbbsége a kisebbséget “bozgor”-nak tekinti. Sőt mi több, a nyiltan magyar ellenes Nagy Románia pártja a 2000. választáson, november- decemberben a szavazók 25% nyerte el. “Abból a célból, hogy a nemzetek közötti viszony megjavuljon, a nagytöbbség, románok 87.5% és a magyarok 94.2% úgy véli, hogy be kell tiltani a gyűlöletet szító hírverést és sajtó termékeket. Rosapepe James nagykövet hozzátette, hogy úgy a amgyarok, mint a románok azon a véleményen vannak, hogyha nem mondhatnak jót a kisebbségről, akkor jobb, ha nem mondanak semmit.” “A nemzeti büszkeség lényeges, miután arománok 67.5% és a magyarok 77.4% vallja magáról:” büszke vagyok arra, hogy románnak, vagy magyarnak születtem.” Elgondolkodunk azon, hogy vájjon a románok hátralévő egyharmada és a magyarok egynegyede milyen véleménnyel van nemzetiségéről. “Lényeges különbségek vannak a politikáról és a jogról. Például, a románok 65.9% úgy véli, hogy a magyaroknak elég joguk van, mig a magyarok 83.1% úgy véli, hogy a kisebbségnek nincsen elegendő joga. De, amint a felmérés mutatja, nagyméretű a türelem a két nemzet között. Az a meggyőződésünk, hogy a román demokratikus rendszer meg tud oldani mindenféle nézeteltérést. Ez a román model: türelmes tárgyalás a társadalomban- mondotta Rosapepe.” így a jelentés alátámasztja az előre megfogalmazott amerikai felfogást, miszerint a “türelmes” magyarok békésen húzzák az igát, mig Románia végül is tagja lehet a NATO-nak és az Európai Uniónak, szabad lehet az út a külföldi tőke előtt, a magyarok millióinak a nyomorúságos áldozata árán. Szerencsére azonban vannak “belföldi” román hangok, amik egyre türelmetlenebbek az erdélyi helyzettel. De nem csak erdélyi, hanem moldovai román 3. oldal
