Székely Nép, 1994-1995 (26. évfolyam, 38. szám)

1994-1995 / 38. szám

2. oldal SZÉKELY NÉP vissza szándékoznak térni, mihelyt a viszonyok rendeződnek. A magyarok visszatérésére való kilátások nem sok remény­nyel kecsegtetnek az egyre erősödő szélsőséges szerb nacionaliz­mus miatt. A szerb kormány úgy látja, hogy elérkezettt az újabb „szerbesítési” intézkedések ideje a volt magyar Vajdaságban. Ennek megfelelően elrendelte az összes magyar feliratok cirillbe­­tűs szerb feliratokkal való kicserélését a magyar vidékeken. így sok történelmi nevezetességű magyar helységnév esett áldozatul ennek a kormányrendeletnek. Ez egy keleti, balkáni kultúra térhódítását jelenti a nyugati irányú magyar kultúrtérségben, a 75 éves szerb utalom következményeként. A félig-meddig létező eddigi szerbiai magyar önkormányzat teljesen megszűnt a jelenben, és a magyar tannyelvű iskolák számát nagymértékben csökkentették. Jeszenszky Géza magyar külügyminiszter nemrég Belgrád­­ban tett látogatásakor Milosevic szerb elnök ugyan megígérte, hogy a délvidéki magyar autonom területet helyreállítja, és hogy minden vonalon enyhíteni fogja a magyarokra gyakorolt nyo­mást; de, hogy ezt az ígéretét foganatosítja-e valaha is a szerb elnök, azt csak a jövő fogja megmutatni. Belgrádban jártában Jeszenszky úr meg sem említette a Délvidék magyar többségű részének Magyarországhoz való visszacsatolásának lehetőségét. Pedig jogosan tehette volna, mivel a Vajdaság északi részének lakossága nagy többségében magyar volt a trianoni békeparancs előtt, ennélfogva a győztes Egyesült Hatalmak bizottsága súlyos hibát követett el a jelenleg is fennálló jugoszláv—magyar határ megvonásával. Ügy látszik, hogy a jelenlegi magyar kormány nem tartja az időt alkalmasnak a határrevízió kérdésének a megvitatására, habár a szerbek egy véres balkáni háborúban fegyverrel igyekez­nek megnagyobbítani saját területüket, az általuk is aláírt helsinki egyezmény megsértésével. Budapest úgy véli, hogy ha magyar részről felvetnék a Trianonban Jugoszláviának ajándékozott magyarlakta területek Magyarországhoz való visszcsatolásának kérdését, ez kirívó nemzetieskedésnek látszana a békét aláíró hatalmak szemében és esetleg fegyveres beavatkozásra ingerelné Szerbiát, Romániát és Szlovákiát a volt ún. Kis-Antant orszá­gokat. SZLOVÁKIA A legtöbb ember előtt ismeretes a Trianonban csaláson és hamis tájékoztatáson alakult állam-koholmánynak, Csehszlo­vákiának felbomlása. 75 évvel ezelőtt jött létre a semmiből, a békét diktáló hatalmak jóvoltából. Nemrég az állam kettészakadt a szlovák partner kérésére, aki önálló állami életet kíván élni. A jugoszláv eseményektől eltérőleg ez a „politikai műtét” simán, zökkenőmentesen ment végbe. A különböző történelmi és kultúrális háttérrel rendelkező két nép közötti laza kapcsolat, a Csehországra teherként nehezedő, gazdasági összeomlás előtt álló Szlovákia, valamint az a tény, hogy a két nemzettest, a cseh és a szlovák egymástól elhatárolt külön földrajzi egységet képez s egymással szemben nincsenek területi igényeik, mind hozzájárult ahhoz, hogy az elváláskor nem merültek fel harcokat kiváltó kérdések. Ámbár a győztes Szövetséges Hatalmak alkották meg Csehszlovákiát, Benesnek, az új állam külügyminiszterének és második elnökének, valamint Masaryknak, a jövendőbeli első elnöknek ádáz propaganda hadjárata döntő módon befolyásolta a Szövetségeseket abbani elhatározásukban, hogy az Osztrák— Magyar Monarchiát megsemmisítik, és romjaiból alkotják meg Csehszlovákiát. A közép- és kelet-európai viszonyokról hagyo­mányosan rosszul tájékozódott nyugati hatalmak készpénznek vették a két cseh politikusnak önző céljait szolgáló hamis adatokat a határmegállapításnál. (A béketárgyalásokra érkező magyar küldöttséget meg sem hallgatták.) A közmondás szerint kecskére bízták a káposztát! A két politikus-kecske nem győzött eleget enni a monarchia prédául esett káposztájából! Itt hang­súlyoznunk kell egy fontos történelmi tényt, hogy a jelenlegi Szlovákia ezer évig volt lényeges alkotó része Magyarországnak, mint Magyar Felvidék. Történelme folyamán sohasem képezett önálló államot. A Trianonban megvont határ következéskép önkényes, minden reálpolitikai és nemzetiségi meggondolást sutba dobó, következményeiben mérhetetlen tragédiákat okozó baklövés volt. A Csehszlovákiához csatolt magyarság zöme 85%­­os többségű tömbben helyezkedik el, végig a szlovák—magyar határ mentén, amely elválasztja magyarországi fajtestvéreitől. Megalakulásakor Csehszlovákia több mint egy millió magyart és nem egész két millió szlovák nemzetiségűt számlált lakosai közéú Ámbár Benes azt ígérte, hogy svájci mintára, állama egyenlő jogokat fog biztosítani minden ott élő nemzetiségnek, ez csupán írott malaszt maradt. Az új köztársaságba kényszerített magyar­ság nem máshonnan bevándorolt jövevény a Felvidéken, hanem ezer éve él ott ősi földjén, mégis Csehszlovákiába való bekebe­lezése óta, mint megtűrt jövevénynek, harmadrangú állampol­gárként, csak elnyomásban és üldözésben volt és van része. Fontos volna megállapítani, hogy ténylegesen hány magyar él jelenleg Szlovákiában. Sajnos, megbízható adat nem áll rendel­kezésre ebben a tekintetben. Minden többnemzetiségű kultúr­­államban a népszámlálás azt a célt szolgálja, hogy a kormány a tényeknek megfelelő képet nyerjen az egyes nemzetiségek szám­beli erősségéről. Egyes országokban azonban félrerúgva a való­ságon alapuló statisztikát, a nyert adatokat meghamisítva, politikai propaganda célokra használják. Ilyen iskolapéldái a néha mulatságosan eltúlzott „nemzetiségi kimutatásnak” a leg­utolsó csehszlovák (szlovák) népszámlálásnak hivatalosan közölt adatai, amelyek több mint négy és fél millió (!!!) szlovák és csupán ötszáznyolcvanezer magyar nemzetiségű lakost mutatnak ki Szlovákiában. Hogy közeljussunk a valósághoz, a feltétlenül megbízható 1910-es utolsó magyar népszámlálás adataiból kell kiindulnunk, melyek szerint a Csehszlovákiának jutott területen valamivel több, mint egymillió magyar és egymillió hatszázezer szlovák élt a köztársaság megalakulásakor, tehát a szlovákok még a dupláját sem képezték a magyar nemzetiségűeknek. Tekintettel arra, hogy a szaporodási arányszám mindkét népnél körülbelül egyforma, fizikai lehetetlenség, hogy jelenleg a szlovákok nyolcszoros túlsúlyban lennének a magyarsághoz viszonyítva. Maguk a szlovákok sem állítják, hogy csoda történt számbeli növekedésük érdekében. Számba kell vennünk azt is, hogy a második világháborút követő brutális magyarüldözés idején hivatalosan négyszázezer magyart „reszlovakizáltak” (szlováknak nyilvání­tottak) a hatóságok, azzal az ürüggyel, hogy azok a magyar uralom alatt elmagyarosított szlovákok. Néhány évvel ezelőtt, az ottani viszonyokat kiválóan ismerő felvidéki régész és történész ittjárta alkalmából arra a kérdésre, hogy hány magyar él jelenleg Szlovákiában, határozottan azt felelte, hogy több mint egymillió — minden deportálás és áttelepítés ellenére. A szlovák kormány szélsőségesen nacionalista. Retteg attól a gondolattól, hogy valaha még vissza kelljen adnia Magyar­­országnak a magyarlakta területeket. Mivel nyílt népirtáshoz (genocide) nem akar folyamodni, mert azt a nemzetközi érzé­ketlenség ellenére is, kockázatosnak tartja; — tehát a statisztikát használja fel arra, hogy a magyarságot kihaló szlovákiai nép­csoportként kívánja feltüntetni; s lassanként törölje még említését is a köztudatból. Érzékenyen hördül fel a szlovák kormány, valahányszor a Felvidéken élő magyarság részéről igényelt önkormányzat kérdése felmerül. Nemrég a felvidéki magyarság

Next

/
Thumbnails
Contents