Székely Nép, 1993 (25. évfolyam, 37. szám)
1993-11-01 / 37. szám
SZÉKELY NÉP 3. oldal Magyarország és Erdély 1993 őszén------------------------------------------------DR. HAVADTŐY SÁNDOR-----------------------------------------------Magyarország felszabadulása óta gyakran van alkalmunk arra, hogy ellátogassunk régi hazánkba és felmérjük külföldi szemmel az ország életét. Milyen a helyzete 1993 őszén a magyar gazdasági életnek? Egy rossz szóval lehetne jellemezni: staflációs, azaz stagnálás és infláció egyszerre megtalálható. A gazdaság egyharmada már magánkezekben van, de kétharmada még mindig állami. A privatizálás tovább folyik, de nem sok olyan vállalat van, amit érdemes lenne privatizálni. A gépek elavultak, modern termelésre már nem alkalmasok. A külföldi tőke beáramlása, mely eleddig a Közép- és Kelet-Európai befektetések mintegy 60 százalékát tette ki, mintha lelassult volna. Az egész Európa szerte tapasztalható gazdasági válság nagy mértékben érezteti hatását Magyarországon. A mezőgazdasági termelés piacok hiányában egyre csökken, de a belföldi árak emelkednek. Az ipari termelést nagymértékban akadályozza a munka ethika leromlása. Nyugati befektetők arról panaszkodnak, hogy a munkások nem tudnak, vagy nem akarnak leszokni a szocialista időkben kialakult szokásokról. A termelés sok helyen hanyag, rosszminőségű és pontatlan. Bedolgozásra, azaz külföldi cégeknek a bérmunkájára ez oknál fogva nem lehet számítani, pedig ez volna a leggyorsabb útja, hogy az ország bekapcsolódjon a piacgazdaságba, hiszen ez tette Dél-Koreát, Taiwant, Singaport gazdaggá. Az infláció évi 20—22 százalékos, ami nagyon akadályozza a gazdasági fejlődést. Ennek ellenére a lakosság jövedelmének 13—15 százalékát magtakarította, ami a korábbinál sokkal magasabb arány. Sajnos a takarékosság klasszikus módja a bankokon keresztül veszteséggel jár. Ezért a megtakarított összeg rendszerint külföldi pénzbe menekül, ami szintén kárára van a gazdasági életnek. Az átlag kereset 18 000 forint körül van. A munkanélküli segély viszont 12 000 forint havonta, ami azt eredményezi, hogy igen sokan visszaélnek vele, hivatalosan nincsenek alkalmazva, élvezik a munkanélküli segélyt, és az „asztal alatt” dolgoznak. Mindez nyílván mérhetetlen károkat okoz úgy az iparnak, mint az állami kasszának. Nem csoda hát, hogy a költségvetés hiánya 250 milliárd forintot tesz ki. Egyelőre a hiány finanszírozható, de hosszútávon, ha csak a külföld el nem engedi az állami adósságot, a csőd veszedelmesen fenyeget. Végre a parlament, hosszú viták után, megszavazta az új iskolatörvényt, melynek értelmében az egyházak visszakapják iskoláikat. Ez rendikul örvendetes hír. Magyarországon a nevelés régen egyházhátterű volt. A legjobb gimnáziumok egyházi iskolák voltak. Egy új hívő nemzetség felnevelése előtt nyitva áll az út. Nagy kár azonban, hogy az ország tanerő hiányban szenved. Az atheista nevelés a legjobban a pedagógusokat érintette. Kevés azoknak a tanároknak a száma, akik egyszerre hívő keresztények és jó szakemberek. Még jó néhány év el fog telni, amíg régi kollégiumaink megfelelő tanári gárdával állhatnak majd elő. Az egyházak Magyarországon sajnos elveszítették tömegeiket. Míg a szekták vonzzák a népet, a történelmi egyházak templomaiban vérszegény az élet. A hivatalos egybháztagoknak csupán egy százaléka jár templomba. Gyönyörű alföldi városainkban, ahol a névleges reformátusok száma meghaladja az 5, vagy 10 ezret, mindössze csak ötvenen-hatvanan jelennek meg a vasárnapi istentiszteleten. Meglepően sok azonban a keresztelés, ami arra utal, hogy az aratni való előbb-utóbb sok lesz, csak legyen aki learassa. Jelenleg Magyarországon mintegy félmillió egyházfentartó református van, ami a háború előtti több, mint 2 milliónak a negyedénél is kevesebb. A római katolikus és a többi történelmi egyház szembetalálja magát ugyanezzel a problémával. Nagyon érezhető úgy állami, mint egyházi berkekben, hogy a megtisztulás folyamata nem ment végbe. Ennek következtében még mindig ott ülnek régi pozíciójukban igen sokan, akik az elmúlt 45 év rendszerét kiszolgálták. A múltba nézés nem kellemes, és sokak számára nem kívánatos, de nem szabad vezető pozícióban lennie annak, aki iránt, éppen múltbani magatartása miatt, nincsen bizalom. Egyre több cikk jelenik meg arról, és egyre többen mondogatják, hogy Magyarországnak vissza kell vonulnia hangjával és befolyásával a határok mögé, vagyis le kell mondania arról, hogy szószólója legyen az elcsatolt területeken élő magyarságnak. A „Magyar Hírlap” június 11. számában például Heiszler Vilmos, történész, „Ami a határokon túl van...” című írásában azt fejtegeti, hogy ne emlegessük a határokon túli körülményeket. Teszi ezt pedig akkor, amidőn Délvidéken 300 000 magyar becsomagolva reszket, hogy a szerbek mikor fogják őket kiverni otthonaikból. A megalkuvás, a meghunyászkodás, a nemzeti egységről való lemondás szelleme egyre jobban fenyegeti az országot. Meghúzzuk magunkat Magyarország bunkerében? És mi lesz, ha egyszerre három millió magyar menekült kényszerül az országba? Erről azonban nem esik szó. A bunker mentalitásra jellemző, hogy igen sokan a felvidéki magyar testvéreinket szlovákoknak, az erdélyieket románoknak, a délvidékieket pedig jugoszlávoknak titulálják. E jelzők használata még teológiai tanárok ajkán is elhangzik, sőt azt jogosnak is tartják, nem gondolva arra, hogy milyen sebet ütnek testvéreiken és a magyar nemzeti egységen. Átlépve az erdélyi határt, azonnal érezhető a romániai gazdasági élet teljes csődje. Az utak rosszak, gondozatlanok, az üzletek üresek, a vendéglőkben csak szeszes ital kapható, a szállodák piszkosak és használhatatlanok. Az illemhelyekről áradó szag arra kényszeríti a jámbor utazót, hogy messze elkerülje azokat. A határon a várakozást most már a nyugati utasokra is rákényszerítik. Nem ritka az, ha a határi útlevél és vámvizsga egy egész napot is igénybe vesz. Nagy vesztesége az erdélyi magyarságnak a német és zsidó lakosság kiárusítása. Amint utóbb megtudtuk, az amerikai zsidó közösségek tíz ezer dollárt fizettek Ceausescunak egy-egy romániai zsidó lakos elbocsátásáért. A Nyugat-Német kormány pedig hasonló módon vásárolta ki Románia német lakosságát. Jelenleg csupán 12 000 szász él Erdélyben, többnyire öregek, akik nem kívánnak kiköltözni otthonaikból. Ez a nagyszabású kiárusítás meggyöngítette a magyar kisebbség pozícióját is. De nagy kihatással van főleg az ipari és kereskedelmi életre. Nincsen korrekt vállalkozó réteg, a magyarok ilyen irányú törekvését pedig a többség féltékeny rafinériával akadályozza. így a kereskedelmi élet a cigányok kezébe csúszott, akik lovas szekereikkel közvetítik a fekete árut faluról-falura, városról-városra. A külföldi befektetés ilyen körülmények között még mindig nem indulhatott el. Nincs megbízható kéz, amire tőkét lehetne bízni, és nincs ipar, mely nyugati szinten tudna termelni. Néhány olasz, német és svéd cég bedolgoztat ugyan a székelyföldi textil vagy asztalos iparba, de mindez elenyészően kevés. A kibontakozás egyetlen járható útja abban lenne, ha Románia bekapcsolódhatna az európai közös piacba.
