Székely Nép, 1992 (24. évfolyam, 36. szám)
1992-10-01 / 36. szám
SZÉKELY NÉP 3. oldal LOTE LAJOS: # Az erdélyi magyarság sérelmei 1992-ben Erdély Magyarország szerves részét alkotta annak megalakulása óta, 1100 évvel ezelőtt. Az Első Világháborút követő békekötés Erdélyt Romániának ítélte oda, jutalmúl azért, hogy Románia csatlakozott a Szövetséges Hatalmakhoz 1916-ban. Az Első Világháború kezdetén Románia, a Központi Hatalmakkal szemben barátságot színlelve, hivatalosan egyik harcoló félnek sem kötelezte el magát; titokban azonban, egy 1916-ban Románia és az Egyesült Hatalmak között létrejött megegyezésben az Egyesült Hatalmak tagállamai: Franciaország, Anglia és Oroszország eleget tettek Románia kérésének, melyben az Erdélynek Romániához való csatolását igényelte. Az Egyesült Hatalmak a titkos egyezményben vállalt ígéretüket a trianoni (Versailles) békekötésben váltották be. Ceausescu bukásával a két és fél millió romániai magyar örömteljes várakozással remélte a régvárt szabadság és demokrácia megvalósulását; most már felszabadulva a véres diktátor teljes megsemmisítéssel fenyegető beolvasztási tervei alól. Úgy látszott, hogy a Temesvárról kiinduló forradalom mámora testvérekké kovácsolta az itt élő nemzetiségeket, kiváltképpen a románokat és magyarokat 1989 decemberében. Sajnos ez hiú reménységnek bizonyult. Csakhamar nyilvánvalóvá lett, hogy a magyarellenes román politika, melynek célja a magyarság felszámolása, továbbra is változatlanul megmaradt. Az előbbi rezsim „securitate” (titkos rendőrség) emberei tűntek elő az „új” rendőrség szervezeteiben és a polgári közületekben is. Szélsőséges magyar-gyűlölő szervezetek gomba módra bújtak elő a román sovinizmus selejtes talajából. Ezek átvették a hivatalosan megszűnt, de valójában más név alatt működő „securitate” szerepét, a magyarság ellen izgatva és azt kíméletlenül üldözve. Úgy tetszik, hogy a bukaresti kormány álláspontja nem sokban különbözik a szélsőséges elemek magatartásától. Még a román értelmiség képviselői is vonakodnak bírálni a magyar kisebbség-ellenes gyűlöleten alapuló politikát. Az alábbiakból kitűnik, hogy a hivatalos román vezetés mindenben magáévá tette a csőcselék demokrácia-ellenes és embertelen eszméit: 1. Az állam elnöke, Ion Iliescu, Ceausescu egykori meghitt, bizalmas munkatársa, feltehetőleg helyesli és pártolja a szélsőséges elemek kisebbség-ellenes propagandáját. Ez kitűnik abból a kijelentéséből, melyben a romániai magyarságra vonatkozó nézetét nyilvánította egy erdélyi magyar küldöttség előtt, melynek Tőkés püspök is tagja volt. Az elnök csodálkozását és rosszalását fejezte ki azon tény felett, hogy az erdélyi magyarság 72 éves román uralom alatt is megmaradt magyarnak. Ő összehasonlítást tett az erdélyi magyarság és az Egyesült Államokba bevándorló nemzetiségi csoportok helyzete között. Az elnök szerint ezek az Egyesült Államokba érkező más nyelvet beszélő csoportok készséggel sajátítják el az angol nyelvet, melyet fontosnak tartanak amerikai állampolgárságuk szempontjából. Iliescu elnök érvelése erőltetett és téves alapra van építve. A körülmények az adott két esetben különbözők. Először: az erdélyi magyarok sohasem vándoroltak be Romániába. Egész 1919-ig Erdély Magyarországhoz tartozott, ezer éven át, ahol a magyar őslakosság megszakítás nélkül élte nemzeti életét. A magyarság megmaradt ősi földjén, Erdélyben, csupán a határ tolódott el nyugat felé, amikor is a trianoni békeszerződés következtében Erdély Romániához került, a magyarság megkérdezése nélkül. Másodszor: számos nyilatkozat és nemzetközi egyezmény biztosítja a kisebbségek jogát nemzeti azonosságuk megőrzésére, nyelvük, kultúrájuk és hagyományaik ápolására. Lehetetlen, hogy Iliescu ne tudna mindezekről, annál is inkább, mivel az utolsó, Koppenhágában megkötöttet Románia is aláírta 1991-ben. Az elnök kijelentése tisztán mutatja, hogy szerinte a kisebbségeknek semmi joguk sincs különállóságuk biztosítására; egyúttal nyilvánvalóvá teszi azt is, hogy ő mellőz és visszautasít minden, a nemzetközi intézmények által pártfogolt eszmét és döntést. Ilyen körülmények között az Iliescu előtt megjelenő magyar küldöttség üres kézzel lett elbocsátva; az elnök minden, a magyarság sorsának javítására vonatkozó, kérelmet mereven elutasított. 2. A forradalom után újra megnyitott magyar középiskolák felett a Damokles kardja függ Nincs törvény, mely működésüket védené, vagy szabályozná. Ezt a tényt a kormány bármikor az iskolák kárára használhatja fel. Nem tudjuk, hogy a román törvényhozóknak van-e tudomásuk arról, hogy a legutóbbi, Koppenhágában az emberi értékek érdekében megtartott értekezlet határozata világosan kimondja, hogy ,,egy nemzeti kisebbséghez tartozó személyeknek joguk van saját iskoláik, valamint vallásos és kulturális intézményeik létesítésére és fenntartására." 3. A magyar egyetem újramegnyitása a román kormány részéről a legmakacsabb ellenállásba ütközik. Hasonlóan hajthatatlan a helybeli, kolozsvári hatóságok magatartása. Az újonnan választott román polgármestert magyarellenes érzelmei annyira elragadták, hogy még a kolozsvári magyar református iskola homlokzatáról is eltávolíttatta a kétnyelvű (román és magyar) feliratot. Nem hallottunk arról, hogy például a Finnországban működő svéd egyetemnek hasonló nehézségei is lettek volna valaha. A valódi demokráciát mi sem jellemzi jobban, mint az, hogy miként bánik egy kormány az országában élő népcsoportokkal. Természetesen a románok szemében vörösposztó az ilyesmi. Az erdélyi magyarok elkövetnek mindent, hogy régi, sokszázéves múltra tekintő egyetemük újra megnyíljék Kolozsvárott. A marosvásárhelyi magyar orvosképző főiskola, a Bolyai Egyetem keretében működő Magyar Orvosi Fakultás, s amelyet Ceausescuék elrománosítottak, még mindig román kézen van. A szabadságharc után, az erdélyi magyarság joggal remélhette, hogy a szabadabb légkörben az ő jogos panaszai meghallgatásra találnak. A vérfürdő, melyet a felbújtott román csőcselék a védtelen magyarok soraiban rendezett, szomorú mementóként hirdeti, hogy a románok magyar-ellenes magatartásában az új helyzetben sem változott semmi. A román közegek még most sem hozták nyilvánosságra az ügyben megindított vizsgálatuk eredményét, ami arra enged következtetni, hogy a románok a vétkesek az ügyben. Egész biztos, hogy már világgá kürtölték volna, ha a tragikus eseményt magyarok kezdeményezték volna. Két év szerzett tapasztalatai alapján Erdély magyarsága nem tud hinni abban, hogy a román-magyar viszályban igazságos elbírálásban lesz része. 4. A magyarok elleni gyűlöletet szélsőséges román nacionalista szervezetek szítják, melyek burjánzása szomorú jelensége az 1989-es forradalom utáni román közéletnek. Úgy látszik, hogy a mozgalom vezetősége és tagjai részben a volt „securitate” embereiből toborzódtak, kiknek céljuk a régi fasiszta Vasgárda eszméinek újjáélesztése; részben más, szélsőségre haj
