Székely Nép, 1992 (24. évfolyam, 36. szám)
1992-10-01 / 36. szám
2. oldal SZÉKELY NÉP délvidék elszakításánál a jelszó az volt, hogy a magyar lakosság az összlakosságnak csak egy harmadát képezi. Ez így is van, de ugyanez igaz a szerbekre és a németekre nézve is. Kelet-Magyarország elszakításával nemcsak Erdélyt, hanem egy azon kívül álló területet, az Arad-Nagyvárad- Szatmárnémeti vonalat vették el tőlünk az e városokhoz tartozó „hinterland”-dal együtt, hogy jól meglegyen a vasúti és közúti összeköttetés e magyar többségű terület és a Romániának ajándékozott Erdély között. A három különböző jellegű elszakítás között mindenütt ott van a közös vonás: az, hogy a magyar érdekeket egyik sem vette figyelembe. A magyar ellenes alapgondolat is egyformán uralkodott mindhárom ezeréves területünk elszakításánál. De az elszakítás illetve az új határvonalak kijelölése technikailag is magyar ellenes volt. Éspedig azért, mert alakítottak romániai, szlovákiai és dél-magyarországi határ megállapító bizottságokat, csak éppen magyarországit nem. Úgyhogy a csonka ország a három bizottság által megállapított új határokon belül maradt terület lett, azaz ami megmaradt, az lett a csonka ország, anélkül, hogy a győztes hatalmak bármilyen mértékben is tekintetbe vették volna a magyar nemzet legelemibb érdekeit. Mindez több mint 70 éves múlt. Azelőtt nem sok idő volt ez egy nemzet életében, de most a rádió, televízió és kötelező iskolázás korszakában veszélyesen hosszú idő a nemzeti fennmaradás tekintetében. A kérdés most az, hogy hogyan lehetne változtatni ezen a magyarságra nézve válságos helyzeten. Persze jó a nagy elhatározás és lelkesedés, ha az reális alapokon műkökirAlyhAgómelléki REFORMÁTUS egyházkerület PÜSPÖKI HIVATALA TÓKÉS LÁSZLÓ püspök NAGYVARAD Str. Cralovel 1 3700 ORADEA/Romania vitéz Lőte Lajos elnök úr Comitee of TRANSILVANIA P.O.Box 10069 Rochester, NY 14160 Tisztelt Elnök Úr! Kedves Barátom! Október 14-én kelt leveled vételét nyugtázva^nagyon köszönöm felépülésem kapcsán küldött jókívánságaitokat. A tiszteletre méltó adományotokért Erdély és erdélyi sorstársaim nevében is köszönetét mondok. Gondjaink valóban nagyok és sokrétűek; ezeknél - sajnos - csak feladataink nagyobbak. Isten segedelmével azonban, reméljük: erőnk és kitartásunk lesz a küzdelemhez mely meghozza majd a "jó gyümölcsöt" is. Hazautazásom előtt Isten áldását kérem jószándékaitokra és az egész "Erdélyi Bizottság" hasznos tevékenységére. Kellemes karácsonyt kívánva, maradok tisztelettel és testvéri köszöntéssel t— \'.LU: (Tőkés László) Budapest, 1990. december 3. dik. Amerikai-magyar vezető jellegű egyéniségek közül ketten is a magyar hadsereg támadását javasolták Románia ellen. Ez nagyon hazafias gondolat, csak éppenhogy nem számol a realitásokkal. A magyar haderő számban és felszerelésben gyenge, a román legalább kétszer olyan erős. 1919-ben a román haderő megverte a magyar, igaz, hogy kommunista hadsereget, mely Szolnoknál a Tisza vonalán határozta el a védelmet. De a vörösök megfutottak, és Budapestig meg sem álltak. A románok sem. A fővárost kirabolták és csak azért nem tudtak még több anyagot elszállítani, mert az összes vasúti teherkocsikat már megrakták lopott anyaggal. A másik ellenérv az ország nemzetközi tekintélye. Mi ugyanis aláírtuk a Helsinki Egyezményt, amely szerint országhatárokat erőszakkal nem szabad megváltoztatni, csak tárgyalások útján. Erőszak gyakran a külpolitika leghatásosabb eszköze, ha az ellenfelen győzni tud. De ha ez az erő nem áll rendelkezésre, akkor még cinizmussal sem lehet az erőszakot alkalmazni. De hát akkor mi a megoldás ebben a szerencsétlen, megalázott helyzetben? Megmondjuk őszintén: nem tudjuk. Ha nem erőszakkal, akkor diplomáciai úton vagy a körülmények csodálatos, el nem várt változása útján. De a diplomácia sikerét nem bízhatjuk csodára. Bár az elmúlt néhány évben valóban csodákat éltünk át, amikkel életünkben nem számoltunk. Megszűnt a Szovjet Unió, kivonultak Magyarországról az orosz csapatok, hirtelen szabadok lettünk, Erdélyben is megszűnt a kommunizmus, (de sajnos nem a sovinizmus), Jugoszlávia felbomlott, Csehszlovákia szintén. Mit tegyünk ebben a különleges helyzetben? és mit ne tegyünk: Még hivatalosan se mondjunk le elszakított területeinkről. Elég volt egyszer, a román kedélyek megnyugtatása kedvéért. Békés külpolitikánk határ revízió helyett a magyar kisebbségek élet biztonságát és kulturális autonómiáját kívánja előmozdítani. De mi a békés és lemondó magyar külpolitikának az eredménye? Az hogy a román parlament a szeptember 27-én lefolyt választások után meg fogja szavazni azt a törvényjavaslatot, amely mindenféle magyar iskola létezését és működését be fogja tiltani. Ezzel az erdélyi magyarság életének legválságosabb időszakába fog kerülni. Felhívjuk kormányunkat, hogy a kisebbségek ügyét, elsősorban az erdélyi magyarságét, a román kormánynál erélyesen támogassa, és ha máskép nem sikerül, vigye az ügyet nemzetközi fórumok elé, mint az Egyesült Nemzetek, az Európai Közösség, a Helsinki tagállamok, az amerikai Biztonsági és Európai Együttműködési Kommisszió, az általa létrehozott panasz kivizsgáló intézmények és más alkalmas nemzetközi szervek elé. De hogy hatásosabbak legyünk a magyar nemzet és nép egyensúlyát kell normalizálni. Magát gyengének érző, önmagában meghasonlott nemzet nem tud erőt és elhatározást mutatni kifelé sem. Le kell vetkőzzük a cselekvésre képtelen pesszimizmust és anélkül, hogy irreálisak és nagyhangúak lennénk, a nemzet jövője, a magyar kisebbségek támogatása végett, fennmaradásuk érdekében önmagában erős, valamennyire optimista nemzetté kell válnunk.
