Székely Nép, 1976 (10. évfolyam, 10-11. szám)
1976-12-01 / 10-11. szám
4. oldal SZÉKELY NÉP Levélakcióink és tanulságok A TERMÉS EGYSZER BEÉRIK Sokunknak összeszorul a szíve és ökölbe szorul a keze, amint az Erdélyből jövő híreket olvassuk és halljuk. Szeretnénk tenni valamit, amivel segítjük román elnyomás alatt vergődő véreinket, de tehetetlennek érezzük magunkat, mert nem tudjuk mit tegyünk, hova forduljunk panaszainkkal, míg végül is a keserű benyomásokat a mindennapi élet gondjai-bajai egy időre elfelejtetik velünk. Ilyen gondolatokkal indíttatva határoztuk el, hogy azt a sok törődést, aggodalmat, haragot, felháborodást, mely az erdélyi magyar helyzet miatt beférkőzött az amerikai-magyarság leikébe, segíteni fogjuk tettekre fordítani. Levél és távirat akcióra gondoltunk, amiben úgyszólván bárki aktívan résztvehet és amelynél a szervezés a siker egyik főkelléke. Még februárban Felhívással fordultunk számos tagunkhoz és barátunkhoz, kérve, hogy írjanak vagy küldjenek táviratot congresmanjeiknek és a State Departmentnek az erdélyi magyarság védelmében és fejezzék ki tiltakozásukat a 2.5 millió erdélyi magyar elnyomása ellen. A Felhívásban . tájékoztatást adtunk az erdélyi helyzetről, mintát a megszólításokról és címzésekről, közöltük az érintett washingtoni központi szervek címét. Hogy képet kapjunk az akció lefolyásáról és kiértékelhessük az akcióban résztvevőktől azt is kértük, hogy a válaszokról küldjenek másolatot az Erdélyi Bizottságnak. Miután felhívásunkat mintegy 50 személynek és szervezetnek, mintegy 25 városba szétküldtük, a sajtóban is közzétettük, hogy szélesebb réteget érjen el. A címzetteknek több mint 50%-a reagált, a részvételt nekünk bejelentette. Többen felkeresték képviselőjüket és számos helyről elküldték a congressmantól és a State Departmentól kapott válaszok másolatát, ezek között New York City, Chicago, Detroit, Cleveland, Buffalo, Atlanta, Albany, Rochester, Poughkeepsie, Syracuse, Cincinnati, Quebec városokból és levelek jöttek New Jersey és Arkansas államokból is. Egyes városokban a tiltakozó leveleket tömegesen aláírták. Ezek között ki kell emelnünk Clevelandot, ahol dr. Lőte Pál alelnökünk szervezésével az Egyesült Magyar Egyletek a márc. 15-i ünnepen többszáz aláírást gyűjtöttek, és ezt tette néhány más clevelandi szervezet is. Almássy Aladár Poughkeepsieben ugyancsak százon felüli aláírást gyűjtött. Levél és távirat akciónkban résztvevő minden egyes tagunknak és barátunknak ezúton mondunk őszinte köszönetét. Reméljük, hogy az erdélyi magyarság támogatására a jövőben is számolhatunk kitűnő együttműködésükkel. Az érintett képviselők és szenátorok közül egyesek írtak Ford elnöknek az erdélyi magyarság érdekében, és többen a State Departmentnek, a bukaresti US nagykövetnek is. Több válasz érkezett Kissinger külügyminiszter nevében a State Departmenttől. A levelekből világosan kivehető az US hivatalos álláspontja az erdélyi magyarság ügyében. Fordításban itt idézünk egyet: “Romániai követségünk nemrég készített átfogó jelentést a következő tárgykörökben: a Nemzeti Kultúr- Vagyon Törvény, mely állítólag a romániai népi- és vallási kisebbségek egyházai felé irányul; a magyarul beszélő lakosság száma Romániában, nézeteltérés forrása; a magyar nyelvű rádió és televízió műsorok; a magyarul beszélő népesség iránti kultúrpolitika-, a magyar iskolákban érettségizett diákok lehetőségei tanulmányaik magyar nyelven való folytatására-, magyar nyelvű iskolák száma-, a magyar nyelv hivatalos és nyilvános használata; a magyarnyelven beszélő kisebbség állítólagos diszkriminációja munka- és lakásbiztosítás tekintetében-, a magyarnyelvű diplomások állítólagos szétszórása túlnyomóan román területekre-, a magyar és német kisebbségi vezetők “deklarációja" egy nemrég megjelent újságcikk szerint (Frankfurter Allgemeine Zeitung, 1975. nov. 11. Szerk.); turisták privát elhelyezésének a tilalma-, egyházak állítólagos zaklatása. A romániai-magyar és más népi kisebbségek általános helyzetének a megvitatásánál — mondja tovább a levél — fontos szem előtt tartani, hogy a román kormány bizonyos korlátozásoknak veti alá a szólás- és a vallás-gyakorlat szabadságot, melyek a nyugati normák szerint erősen túlzottak. Ezek a korlátozások minden román állampolgárra vonatkoznak, tekintet nélkül népi és vallási hovatartozandóságra. A román és magyar népesség közti ellentét sajnálatos történetét tekintve, nem meglepő, hogy a túlnyomóan román rezsim által létesített megszorításokat a népi magyarság zokon veszi, akár diszkriminációs alapon történnek, akár nem." “Mindenféle diszkriminációt elítélünk népi vagy más alapon, és éppúgy a vallási alapon való üldözést. ” A levél így fejeződik be: “Továbbra is szószólói leszünk az alapvető emberi jogok tiszteletének, és tétovázás nélkül fel fogjuk emelni szavunkat a megfelelő alkalmakkor bármely kormány felé, beleértve Románia kormányát is." A levél hű kifejezője a State Department nem új keletű, makacs álláspontjának, amely nem akar különbséget tenni az uralkodó román nemzet és a kisebbségi magyar és német nemzetiségűek kommunista elnyomása között. Hogy mennyire nem látnak tisztán, arra elegendő csak egy szempont, a nyelvi kérdés vizsgálata, ami egyébként tárgyát képezte az amerikai követség vizsgálódásának is. A kulturális és nyelvi elnyomás a román nemzetiségi politika egyik legveszélyesebb támadási iránya. Hogyan lehet olyan képtelen dolgot állítani, hogy Romániában a román és magyar kultúrát és nyelvet egyaránt elnyomják? Úgy néz ki, hogy a követség fő magyar adatszolgáltatói a román hatóságok voltak és lehet, hogy a különleges amerikai népi és nyelvi helyzet (a bevándorlók önkéntes asszimilálódása, az a tény, hogy a legnépesebb amerikai kisebbség is angol anyanyelvű) megszokottsága is akadályozza tisztánlátásukat. Nagyon valószínű azonban, hogy a State Department saját kelet-európai politikájának követelményeihez igazítják az erdélyi magyarság helyzetének a megítélését. Másképpen kifejezve erdélyi véreink emberi jogai nem azok a jogok, amelyek a hivatalos amerikai államérdek fénycsóvájába esnek. Igaz, mondhatná valaki, hogy az emigrációs törvény erőszako(Folyt. az 5. oldalon)
