Székely Nép, 1972 (6. évfolyam, 5. szám)

1972 / 5. szám

UNIÓT MAGYARORSZÁGGAL! SZÉKELY NÉP AZ ERDÉLYI BIZOTTSÁG HIVATALOS ÉRTESÍTŐJE No. 5. — 1972. Propaganda és valóság Néhány közelmúlt erdélyi vonat­kozású eseménnyel kell foglalkoz­nunk. Ezekből ugyanis az erdélyi ma­gyarság helyzetére — akarva-akarat­­lanul — következtetni lehet. És fon­tos, hogy a valóságra következtes­sünk. Székely véreinkkel Amerika föld­jén történt két rendbeli találkozá­sunkkal kezdjük a vizsgálódást Mindkét találkozás megragadta Er­dély magyar szellemiségére sóvárgó lelkünket. Az első találkozót Sütő András ma­­gyar-amerika szerte híressé vált könyve jelentette. A könyvet azzal tettük le, hogy Sütő András szemé­lyében a székely nép ismét nagy írót adott a magyarságnak. És ha a nagyvilág a pusztakamarási jellegze­tesen erdélyi magyar viszonyokkal ismeretségben lenne, akkor Sütő András "Anyám könnyű álmot igér” című műve világjelentőségűvé le­hetne. Sütő András üzenete kinek-kinek más lehet, ki hogyan értelmezi vagy miben látja a mondanivaló lényegét. Nekünk öröm is, meg bánat is. Öröm, mert a maga mesteri nyelvén és varázslatos székely közvetlenségé­vel azt üzeni, hogy a székely a ro­mán uralom alatt is csak magyar marad, mint ahogy a jó vér nem válik önméreggé ereinkben és öröm az is, hogy lepergett róla a rázúdu­ló műelméletek árja. A székely meg­őrizte emberségét úgy, ahogy Isten teremtette és évszázadok küzdelmes élete formálták. De szomorú figyelmeztetés is van Sütő András üzenetében, ami kínzó aggodalommal tölti el lelkünket, az erdélyi .magyarság jövőjéért. A kis megszakítással már ötven éves ro­mán uralom alatt az erdélyi magyar­ság bizony töredezik, porlik, külö­nösen a széleken, a vegyes lakossá­gú területeken. Félő, hogy a túlnyo­móan román környezet ölelésében felserdülő ifjúság magyarságtudata nem tud oly mély gyökeret verni, hogy a nyelv és nemzetiség megtar­tására egy életen át kitartson. A másik találkozás az erdélyi szín­játszókkal történt, az ottani "magyar szó, zene és tánc napszámosaival", ahogy a marosvásárhelyi színészek, énekesek és táncosok méltán nevez­hetik magukat. "Este a székelyek­nél” című előadásuk Bartókból in­dult ki és szellemben vele maradt mindvégig. Az elhangzott népdalok nem lehettek magyarabbak a ma­gyar föld bármelyik más sarkában sem, Dévénytől Zágonig. Cifrázatlan egyszerűségükben talán már így éne­kelték őket a székely falvakban Szent László idején. Az összekötő szöveg zamatát csak az előadás za­­mata múlta felül s egyik sem lehe­tett székelyebb, mint amilyen volt. A székely táncok, a remek székely viseletek méltó társai voltak az elő­adó művészeknek és az egész mű­sort keretbe foglaló mesteri zongo­rakíséretnek. Az erdélyi magyarság helyzetével néhány amerikai napilap is foglalko­zott az utóbi időkben. A "New York Times”-hez beírt levél írója szerint Romániában szó sincs nemzetiségi problémáról: "a magyarok, éppúgy mint a zsidók, németek és szlávok meg vannak elégedve sorsukkal, sőt egy bizonyos mérvű odaadás is ész­revehető bennük a román állam iránt.” A magyaroknak hat színhá­zuk, magyar nyelvű iskoláik vannak, magyar nyelvű könyveket adnak ki, — írja levelében Dr. David S. Lif­­son, aki nemrég tért vissza Romániá­ból, ahol mint Fulbright-Hayes ösz­töndíjasnak a kisebbségi kultúrák tanulmányozása volt a főfeladata. A "Cleveland Press” a marosvásár­helyi színészek egyik író kísérőjével csinált interjút, melynek megállapí­tásai nagyon emlékeztetnek a New York Times-ban közölt levél állításai­ra. Lifson állításai "a valóság szégyen­letes elferdítése” — válaszolta ugyan­csak a New York Times-ban az a tíz fiatal magyar férfi és asszony, akik nemrég éppen az elnyomás miatt me­nekültek ki Erdélyből. Ök (hasonló­an az Erdélyből hazatérő látogatók­hoz) “erőteljes és tervszerű” romá­­nosításról tudósítanak, amit nem tol­mácsok útján, néhány hetes irányí­tott tanulmányúton, hanem egész életükön át tapasztaltak. Nem folytatjuk tovább a felsoro­lást. Eleget tudunk ahhoz, hogy kö­vetkeztethessünk. Csak az érem má­sik oldalát kell megnézni. Ez ugyan nehéz, mert a Ceausescu rezsim csak az egyik oldalt engedi látni. Sőt propaganda gépezetének jórésze arra irányul, hogy az érem egyik ol­dalának állandó mutatásával bizo­nyítsa kisebbségi politikájának érdé-SZEMLÉR FERENC: F o g a r a s Megy a vonat Fogarasnak. Fényt ragyogtat a fagyos nap. Az égre-nőtt hegyek fölött fehér kendőt lenget a köd. Ahogy lustán körös-körül a havas táj elém terül, mint ki haza érkezett el, lépek csupa tisztelettel. Fejedelmek jártak erre történelmet, bajt keverve. Mégsem nyomuk veti mostan elém az út Fogarasban. Miként a sas, egyszer itt szállt a sugaras, derűs Mikszáth. Mint egy álom, itt élt Babits. Őket látom holtukban is.

Next

/
Thumbnails
Contents