Székely Nép, 1969-1970 (4. évfolyam, 1-4. szám)
1969-1970 / 1-4. szám
12. oldal SZÉKI érdél: 1. A KETTŐS JÁROM VALÓSÁGÁRÓL Kivonatosan közöljük és név nélkül a következő, hozzánk küldött jelentést az otthoni helyzetről, amelyet nemrég szabadföldre menekült fiatal székely testvérünk írt: Kommunista járom “Romániában a külföld előtt oly tetszetős külpolitika mögött nagyon szigorú belpolitika lapul, a románokra is, de még jobban a magyaroka. Kezdjem talán a vallásszabadsággal. Szomorú látvány városon, — falún kevésbé —, hogy a szentmi sékre főleg az idősebb korosztály jár, fiatalokat csak elvétve lát az ember. Mindez a fiatalság ateista nevelésének az eredménye és annak, hogy a templomlátogatás — mint a párttagok esetében biztosan — állásba kerülhet. Hogy őszinte legyek magammal szemben is, régen volt, amikor még ministráltam is a kolozsvári Szent Mihály templomban — édesanyám nagy gyönyörűségére. Vígasztaló azonban, hogy még a párttagok is ragaszkodnak sokszor az egyházi esküvőhöz és házhoz hívatják a papot... Az életszínvonal alacsony, a disznóhúsért, ha nagy ritkán van, hoszszú sor áll a mészárszék előtt, néha még a kenyérért is. Az árak a fizetésekhez képest magasak. A szabadságjogokról — általában szólva: a külföldre, különösen a nyugatra való utazás meg van szigorítva, a leveleket cenzúrázzák, a román ÁVO, vagyis a SECURITATE ellenőrzi, hogy mit mondanak egymásnak az emberek. Ha valaki nem vesz részt a hivatalos "kivonulás”on — mint velem is történt — alacsonyabb fizetés kategóriába sorolják.” A magyarság elrománosítása "Ha az üzletekben magyarul kér a vevő, az elárusító, még ha tud is magyarul, azt feleli: ‘nem tudok magyarul, beszéljen románul!’ A munkahelyeken a magyarok keresztnevét románul jegyzik be. A katonaságnál a magyarokat bozgor-oknak {hazátlan) hívják, még a tisztek is. A székely búcsúkat szinte teljesen betiltották, már csak a vasárnap délelőtti szentmise emlékeztet erre és esetleg egy-két gyümölcsárus szekér... A székelyföldi útak elhanyagoltsága híven tükrözi a román hatóságok nemtörődömségét. Csak a legutóbbi időkben, s csak azért, hogy mutassanak valamit a sok külföldi látogatónak, akik Szovátára, Tusnádra, Borszékre, Gyilkostóra, a Békási-szoroshoz, Hargitára, Homoródra, Kovásznára, Málnásra látogatnak el, kezdték meg — nagyrészt a falvak zsebén és közmunkával — az útak aszfaltozását. A Székelyföld iparának helyzete sem rózsás; most építik az udvarhelyi cérnagyárat, de ez csak kis morzsa ahhoz képest, amit románlakta területen fektettek be. A magyar egyetemek közül már Az Erdélyi Bizottsághoz és tag bői. Ezeket az értesüléseket három c. nos érdekű hírek; 2. árvízi tényleírái szétosztásáról. Bár a hírek hozói, küldői a leg a helyzettel, mégis helyesebbnek tali tétjük híreinket, amelyek sem a hír) tekintetében nem okozhatnak bajt. csak a marosvásárhelyi Orvosi és Gyógyszerészeti Intézet van meg, de ott is sok román tanul már. Szó morú, hogy sokan azzal próbálják védeni helyzetüket, állásban való előrejutásukat, hogy elrománosítják vezetéknevüket, mint Szabó — Sabau, Nagy — Naghi, Kiss — Chi-TOMPA LÁSZLÓ KIÁL Erdélyi éjjel. Súlyoi Melyet gond boltoz S melynek csak orm Hint gyöngén egy p Az anyám háza möge S merengve hallgat A kert végén egy sít vonz és riaszt, gomi Én itt tiprom a pori S nincs, mi e borút < Nincs-e? Hahó, hej!. Zendül az ormon, s Egy kiáltás. Talán c Pásztoré, kinek szíve S most választ hív, l Könnyebben bírjon Így a hajnal is előbl De percek múlnak - S válasz sehol... cs Körül a magas, zárk E csönd már-már fo És mit tehessen a p, Még vár néhány ily ; S aztán megint egy
