Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1942

19 Renata aqua et Spiritu Sancto. Ha a Fogadalmi-templom főoltáránál ministrálsz, a város képviselői részére fenntartott stallum elején látod ezt az árvízre célzó feliratot, hogy Szeged „újjászületett vízből és Szentlélekből". Az árvíz után „víz" és „lélek", anyag és szellem dolgoztak azon, hogy a romhalmazokból, bűzös mocsárból ismét város legyen. A törökkel egy ugyanilyen pusztító ár takarodott vissza Szeged köveiről, s azóta a piaristaság volt itt az a „lélek", mely Szeged szellemi újjáépítésén és naggyáfejlesztésén dolgozott. Ha meggondoljuk, hogy 1898 előtt állami gimnázium nem is volt a városban, megértjük annak a polgármesternek a szavait, ki a jelenlegi iskolaépület átadásakor azt mondotta: alig van Szegeden művelt ember, ki értelmi világát ne a piaristáknak köszönné. A magyar história minden részletében még nem derítette fel, de nagy vonásokban már ismerjük azt a tényt, hogy az újkorban az egész délvidéki magyarságnak Szeged volt a forrása, erőtartaléka, végvára és támaszpontja. Tudjuk, hogy a XVII. század végén dél felé még a mi városunk az utolsó magyar hely. Tovább lefelé csak üres pusztaságok nyúltak el. Bécs gondoskodott róla, hogy ezek szűz földjére magyar ne tehesse a lábát, de minden jött-ment idegen csavargót szívesen látott. A magyar Szegedre is rátukmált németeket és rácokat, akik az udvar és a katonaság segítségével ideig-óráig a hatalmat legalább részben meg tudták maguknak kaparintani, de még így is már rég elfújta a szél a porukat. Ennek az erőszakkal elidegenített Délvidéknek az ereibe Szeged áradó életereje öntötte bele a magyar vért. Nem az idegenek átgyúrásával, hanem azáltal, hogy az alsóváros házai közül hosszú sorban kikanyargó szekérsorok vitték-vitték a szegedi magyarságot s ékelték bele a Délvidék idegenei közé. Ma is már több mint félszáz olyan faluról tudunk, mely Szegedről települt, népe, nyelve, szokásai, hagyományai mind idekötik. Az augusztusi Havi Boldogasszony-búcsú, azért mozgatott meg mindig olyan óriási tömegeket, mert akkor az elszéledtek jöttek az Édesanya keblére, az ősi. „fényös oltár elébe". S ahogy Szeged adta ennek a vidéknek a magyar vért, úgy adta a szegedi piarista iskola a magyar lelket. Nem egyedül ugyan, mert ebben a hivatásában osztozott a temesvári és nagybecskereki intézetekkel. Ez a három iskola eresztette szét szellemi hajszálgyökereit Erdély szélétől a Dunántúlig. Közülük azonban legősibb, leghíresebb és legszélesebb területre támaszkodó a szegedi volt. Az iskola társadalmi hatására vonatkozó részletes kutatások még itt is a jövő historikusának feladatát képezik, de már az intézet 200 éves fennállásának ünnepén állapították meg illetékes tényezők, hogy a bácskai intelligencia túlnyomó része, és éppen annak értékes elemei ezek közül a falak közül indultak neki az életnek. Például 1806 és 1922 közt 38.049 szegedi diák mellett 37.371 vidéki iratkozott be iskolánkba, tehát a vidékiek száma épen csak hogy el nem érte a szegediekét. Az iskola mai növendékeinek is jelentékeny százaléka vidéki, s ennek mindig örültünk, mert ez kisebb mértékben ép olyan 2*