Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1942

9 szinte futótűzszerű terjeszkedést, mikor a magyar földet is, Európa más vidékeit is szinte elöntik a piarista iskolák. S ha a XVIII. század végének s a XIX. századnak kedvezőtlen politikai fejlődése magyar iskoláink számának nem is árt, megdöbbenve nézzük, hogyan válnak égett tarlóvá országrészek, hogyan tűnnek el szomszédunkban egész rendtartományok. II. József rendszere szellemileg és anyagilag kilú­gozza, tönkreteszi a német föld piaristáit. Lengyelország felosztása után a hatalmas lengyel rendtartományt a görög-keleti orosz uralom zülleszti szét, ugyanők törlik le a piarista térképről a XIX. század első felében a lengyellel majdnem vetekedő litván rendtartományt, a napoleoni háborúk pedig elsöprik a rajnai-svájci rendtartományt, s alaposan meggyengítik az olaszokat is. Ha tudjuk azt, hogy 1784-ben 218 rendházunk volt az egész világon és 1931-ben 140, akkor látjuk, hogy ezek a viharok milyen pusztítást végeztek. De hát Kalazancius harcolni küldte a fiait a lélekért, s minden harcban kap is az ember sebeket, nemcsak ad. Micsoda életerő ömlött azon az 1617. évi Gyümölcsoltó Boldogasszony ünnepén, mikor az első piaristák tették le szerzetesi fogadalmukat, a rend testébe, hogy ilyen sebek után még ma is egy viruló világszervezetet tud mozgatni. Talán mégsem égnek hiába Kalazancius sírja felett a rendtartományok örökmécsei, köztük az is, melynek felírása téged is idéz, rólad is megemlékezik: ardeo pro Provincia Hungarica . . . Quicumque susceperit . . . Quicumque susceperit unum parvulum in nomine meo, me suscipit. Az Üdvözítő mondása. Aki befogad egyet a kisdedek közül, engem fogad be. Megigézte és megbabonázta ez a mondás Kala­zanciust, s rajta keresztül az egész piaristaságot. A piaristának egész gondolatvilágát, látókörét a gyerek, a diák tölti be, azon keresztül nézi a világot, a körül forog az élete. Ez szabja meg gondolkozás­módját, ez teszi olyanná, amilyen, ez teszi piaristává. Talán fel is merült benned az előzők nyomán a gondolat: van-e ennek a nagy szervezetnek külön egyénisége? Másoktól megkülön­böztethető, jellegzetes egyéniség-e a piarista? S ha van piarista lélek, ha van egy láthatatlan szív, mely hasonló ütemben dobog Cuba szigetén és Szegeden, milyen az? Milyenek a piaristák és milye­neknek akarnak nevelni benneteket, vagyis milyen a piarista eszmény ? A jubileumi ünnepség háromnapos ájtatosságán hallottál erről. A költő és egyetemi tanár piarista, Sík Sándor beszélt róla. Csendítsük meg mégegyszer a hangját! 1) A magyar piarista rendnek és a magyar piarista iskolának nagy ünnepe van. Nagy ünnep, amely magunkbatérésre, lelkiismeretvizs­A fejezet következő részét Sík Sándor mondotta el a szegedi Fogadalmi templomban, a piaristák jubileumi triduuma alkalmával, 1943. március hó 24-én.

Next

/
Thumbnails
Contents