Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1941

37 más a Pincióról és más a Szent Péter kupolájáról. Mindenünnen látjuk az egészet: az ókorit, a reneszánsz, a barokk vagy a mai Rómát, de mindig más közelségekben. Az arcok hármas változata a versek Babitsánál természetesen jobban megkülönböztethető, mint a tanulmányok szerzőjénél, de távoli pontok összevetése mégis szembetűnő különbségeket mutat. Például az Ágoston (1917) és az Amor Sanctus (1932) mennyire két világ! Az Ágostonban csak az író érdekli Babitsot, nem ihleti meg a szent közelsége : Szent Ágostonról csak remek Filológiai dolgozatot ír. Még bántó szó is akad: az egyház nemzetköziségé-iől beszél a helyett, hogy nemzetfölötti-1 mondana. A nemzetközi nemcsak mást jelent, hanem sértő, megbélyegzett szó: múltja van. — Milyen más hangulata van az Amor Sanctus bevezető tanulmányának 1 Ugyanazok az írói tulájdonságok jellemzik, mint az Ágoston{, de a szeretet, a kegyelet és — ezt a szót kell használni — az áhítat átmelegíti az értekező mondatokat. Pedig most is csak szövegekről beszél. 2. VERSEK. Ha valaki belelapoz Babits bármelyik verskötetébe, és olvasni kezd, olyasfélét érez, amit Dante fogalmazott meg a világ olvasói számára: aki engem meg akar érteni, az üljön meg a padkán, és élesítse meg az eszét. Nem is kezdődik bátorítással a versek sora, édesgetéssel, írói felkínálkozással; ellenkezőleg, a riasztás, az elutasítás igéivel: „Gyűlöllek, távol légy, alacsony tömeg !" (In Horatium.) Hej, de nem mai költő az, aki így mutatkozik be I De nem volt „mai" akkor sem, mikor ezek a szavak elhangzottak: az ezerkilencszázas években. Ki is olvasott akkor verset, amikor „Petőfi nóta volt, s Vörösmarty csak szavalmány", és a költők: Pósa, Szabolcska, Váradi? Ki olvasott akkor verset úgy, mint ma (ha kevesen is): egész köteteket, sorban végig a verseket, mint egy regény fejezeteit ? S épen a legnehezebbeket: Aranyt, Adyt, Madáchot, Kosztolányit, Babitsot, itt-ott talán még Vörösmartyt is. Diákok közt akadnak már ilyenek is, igen! Ismét akadnak. A „nehéz" versek divatja érkezettel, minthogy más verset olvasni nem is lehet. A „könnyűt" az ember nem győzi figyelemmel, csak az köt le, ami súlyos. És ha tovább olvassuk a Babits-verseket, megállapíthatjuk, hogy csakugyan nem nóták, nem nótaszerzők számára való szövegek, de igenis zenék, színek, fények, villogások, amint épen ő állapítja meg a költészet lényegét Vörösmarty verseiből. S nem is válhatnak sohasem szavalmányokká, mert nem kívánkoznak a tömeg elé. Nem is lehet őket úgy félreérteni, mint ahogy Vörösmarty verseit sokáig félreértették az ünnepélyek dobogóin. Félreérthetetlenül magas költészet ez, melyet nem tesz könnyebbé epikus tartalom sem, mint a szerencsésebb Aranyt. Az még annak számára is nagy és élvezhető költő lehet, aki nem keres verseiben egyebet a történetnél. De Babitsnak megvan ugyanaz a nehézsége, mint a helyesen olvasott Vörösmartynak: a zenékre kell figyelni és a villanásokat elfogni. Tulajdonképen Arany is ezért nagy, és a könnyű Petőfi nagy versei is ezért remekek. Madách gondolatait is, melyek mint gondolatok megvannak prózaíró filozófusokban is, a tompa zenék és a mély