Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1941

38 villanások teszik költészetté. És Ady is a bomlott zenék és különös törésű fények miatt lett korunk népszerű vátesze. Sőt Pázmány mondatait is a győzelmes erő harsonái és a szellem villanásai fogják remekké avatni még az egy akol és egy pásztor idejében is. .. Es még van valami, amiépúgyfeltűnhetaz első Babits-versben, mint az Összegyűjtött Versek utolsó lapján : a forma épsége és tisztasága, a pongyolaság teljes hiánya. A forma még a gondolatnál is inkább magassá teszi a verset. A forma fegyelme a művészet kezdete. Megőrzi a költőt még attól is, hogy selejtes holmival tömködje tele versét. Nézd napjainkban azokat, akik az életesség jelszavával prózát adnak vers gyanánt 1 Amilyen a formatiszteletük, olyan a bölcseségük is. Mécs László abban az öt-hat versében, mely közkincsünkké vált (e versek jövőjét még nem ismerjük), elsősorban formában jár messze fölötte a szokott vasárnapi vers-vezércikkeinek. De a forma maga még nem minden; különösen akkor, ha csak külsőségekre vonatkozik, és hiányzik az a teremtő és formáló lélek, ami nélkül a „verscsinálás" már Csokonai szerint is „megholt állat." Napjainkban él egy szívósan dolgozó, iskolázott költőtípus is, mely tisztelője a formának (helyesebben a szkémának), és nem is a legrosszabb verseket csinálja. De hosszú évtizedek alatt sem tud nagy verset alkotni, olyat, mely kiszökik a sorból. Öt-hat nagy vers nagy költővé tehet valakit, de az átlagvers csak literátort jelent, foglalkozásra költőt, aki olyan a poéták között, mint korunk legtöbb okleveles zeneművésze, festője és szobrászművésze a régi közönséges mesterek mellett. A költészet »titokzatos mesterség", és itt agyakorlat még nem teszi a mestert. Milyen hát a forma és a mondanivaló viszonya a Babits-versben? Ezek a versek olyan ember művei, aki tudja és soha nem felejti, hogy a vers a zenéből született, és örökre elválhatatlan tőle. Mert ha nem kíséri is a költő művét többé fuvolaszó, annak, aminek vers a neve, mégis éneknek kell maradnia. S minél jobban távolodik a zenétől, annál kevésbbé lesz vers; ahol pedig a vers zeneileg süket, többé már nem is mond semmit. Az élet legvéresebb igéit kiáltozhatja, sebeket mutogathat, hörgés lesz csak, nem ének. Ha a forma megszűnt, elnémul a zene, ellaposodik a mondanivaló. A vers tehát mond is valamit. A lírai vers is. Sőt az mondja a legtöbbet. A legfönségesebb dolgokat, amiket az emberről tudunk, előbb a költők mondták ki, és csak azután a tudósok. És jobban is emlékszünk a költők, mint a tudósok szavaira: mert a költő szavai a forma által erősebbek lettek még Platón bölcseségénél is. A Babits-vers azonban nem akar elsősorban bölcs lenni, mint egy epigramma, melyben a gondolat épen csak vékony leplet kerített magára, hogy mezítelen ne maradjon (ezért kérdés, hogy Vörösmarty mélyzengésű „epigrammái" epigrammák-e!), hanem olyan, mint a gyümölcs, melynek illatos és zamatos húsa a mag körül fejlődik. Tudom, hogy a mag benne van a gyümölcsben, de nem a mag kedvéért tetszik a gyümölcs. Az „íz, szín, tűz" a fontos, amit Kazinczy emleget, mint a „mesteri mív" ismertetőjegyeit, pedig ez a három csak néhány azokból az imponderabiliákból, melyeken a mesteri mív felismerszik. *