Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1941

45 oszlását, az ábrándos elképzelések szürke és szegényes megvallósulását : Olyan az élelünk, mint öregek szeme. S mini a köd az előtt, aki ködben járkál, úgy száll előttünk a holnapok függönye : sohse libben föl, csak hátrál, egyre hátrál. Mint makacs ellenség, a ravasz jövendő fölégett mezőkön lassan vonul vissza : kincseit mind messzebb és messzebb rejti ő, míg végül is inkább a Kútba hajítja. Minden föld puszta lesz, mire mienk lenne, és minden kastélyból csak az üres romok fogadják a győztest, aki megszáll benne, így győzünk mi, szomjas, gyűrt Napóleonok, s ha megállunk este valamely ablakban, s kinézünk a házak fölött a vad égre, szivünk reszket, mintha minden alkonyatban egy hasztalan meghódított Moszkva égne. Napjainkat sorra felgyújtják az esték . . . Ennek a versnek testvére és folytatása az Elgurult napok. Egy csodálatos carpe diem : az élet minden napja nagy kincs, de elvesztettük, ha nem valakinek éltünk : Jön a favágó, már hallom a léptét ütemre s mint a gyilkos szívverése konokabb egyre — mit tudom a hangról, messze-e még vagy mikor ér idáig ? Másodpercenként lép egyet kegyetlen És a táj dobban, mint az ágyúzott vár. A fiatal fák inganak, recsegnek S a vének lepke levelei fogynak. * Mielőtt a férfi-Babits még nagyobb verseire térek át, álljunk meg egy kis intermezzóra az esztergomi verseknél (Dal az esztergomi bazilikáról, A szent király városa). Ott ül a költő esztergomi kertjében, és nézi a képet, a várost, a tájat: Épen olyanok, mint otthoni dombjaim ' alattam, fölöttem egy kis darab enyim. Távolabb a város, és túlnan látszik a szemközti dombról a komoly bazilika De túl már cseh határ . . . Idegen katonák s szuronyos szólamok szorítják a Dunát, mely ma friss ér helyett zsibbasztó pántlika : áldástalan nézi a hűs bazilika. Ezek a versek a magyar irodalom egy régi nemes korszakát idézik nekünk : amikor még egy szemléletben jelentkezett a versben a vallásos és a nemzeti, az égi és a földi szeretet. Bármenynyire is modernek Babits ilyennemű versei, mégis abba az irodalomtörténeti fejezetbe tartoznak, melynek eleje így kezdődik : „Idvezlégy kegyelmes Szent László kerály !"