Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1941

43 magéban, s most ahogy kitárom ajtaját, első vendég, aki megelőz, besuhan, akit magam előtt bocsátok mint aranyruhás királyt (vagy mint templomba lép a pap dús pluviáléban) a fénypalástu nap. Belép a pap, belép, s mögötte zendül a kórus, bizsereg a sarjadás, lüktet a kakukszó, s olyan ez, mint amikor tavasszal nyíl a pinceajtó, s mozdulnak a borok. (Inlroibo) Az Őszi pincézés a bor keresztény misztikája felé sejt, mikor a vers alcíme szerint ,,a Bor szellemének ébredését a Szőllő roncsaiból a Feltámadáshoz hasonlítja". így a pince nem is bortároló hely, hanem „illatos kripta", mely felett leng „a Feltámadás drága titka". így lesz hitvallás a pincézésből, honnan „nyáron vagy őszi hamar estén komoly tanulsággal megy haza az igaz keresztény". Ilyen verseket olvasva mennyire örülünk, hogy ez a nagy könyvember nem vált a szellemi világ eunuchjává, hanem tud örülni a „vad tavasz zuhanyának" és a szélnek, mely úgy árad a szőllőhegyen, „mint tavaszi nagy folyó" (Dal prózában). Ezek kedves képek, melyek a szekszárdi szőllőhegyek és az esztergomi kert otthonos, bizalmas közelségéből sugározzák a természet. keresztény megértését. Babits azonban más hangulatot is ismer. íme a Paysages intimes második darabja: az elejét Wilde Oszkár is írhatta volna, a végét Vörösmarty, de a vers mégis tipikusan Babits-i. A fák az égre nyújtják mezítlen karjukat, „Ruházzatok fel minket !" — kérik a mennyeket, „Adjatok bő ruhának lobogó lombokat, húzzatok ujjainkra zöld selyem kesztyűket". A fázós öreg föld is új ruhára vár s fázón röpül az űrben, mint egy vedlett madár . . . Még egyet ezekből a versekből, melyeket csodálatos módon nem szoktak emlegetni a Babits-tanulmányok, mintha Babitsra csak a Danaidák, a Két nővér, és az Esti kérdés volna jellemző. íme egy gyönyörű kompletóriumi himnusz: emberi és katolikus (ami Babitsnál gyakran egyet jelent) : Nézd, úgy hinti fényét a nap szét a világra áldón, békén, mint a szentelt vizet a pap a nép közé mise végén. Búcsúzik s a Dunába mártja hosszú rózsaszín evezőjét ; rózsaszín csöppeket feccsent, s visszaint ablak és mezőség. Nézd, hogy hull a lombok árnya meszelt, rózsaszín falainkra Kékes-szürkén, gazdagon, virágosán, ingva-ringva 1 Most szép a falunk, örülj neki! Egy égi festő festette ki. Nem is érdemes, édes, nem is érdemes énekelni : Az egész világ énekel most, és éneke győzedelmi I (Győzelmi ének estefelé) *