Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1941

41 hallani, még a magános olvasót is ragadják ezek az éneklő sorok: alig gondolunk a „tartalomra". Valami megfordított programmzene ez. Debussy Tengerének hallgatása közben képek foglalkoztatnak, a Danaidák olvasása, vagy hallgatása pedig zenei élmény. Még a „motívumok" is úgy térnek vissza ezekben a Babits-tételekben, mint azt a zenei művekben megszoktuk. De a poéta doctus-[ nemcsak azért kapta Babits, mert a mesterségét jól értette, és csak a mesterségét értette. Azért is, mert nagyon emlékeztetett az antikokra, tárgyban is, formában is. Ami antik, az feltétlenül hűvösséget áraszt — így gondolkoztak az emberek, és megfeledkeztek Berzsenyi izzó alkaiosi strófáiról. Szinte jegyzeteket vártak Babits egyik-másik verséhez, mintha Horatiust olvastak volna. Es Babits Horatius végzetes nevét első versének címéül is választotta ; még hozzá latinul: In Horatium! Ezt a verset illeszti bele elsőnek írisz koszorújába. De lehet népszerű költő a huszadik században az, aki Horatius védelme alá helyezkedik? Mit tudott az olvasó Horatiusról? Lám a mi egykori görög tanárunk is tréfásan versfaragónak nevezgette a latin költők fejedelmét. A görögökhöz akart bennünket édesgetni ezzel a szóval, de nem gondolt arra, hogy Horatius minősítése visszaüt a görögökre is: azok is klasszikusok és „hűvösek", mint Horatius, bár lágyabban hangzik a szavuk. S ami Horatiust illeti, hajlandók voltunk egy kicsit azt hinni, hogy Horatius valóban csak a szavakat rakosgatja. Nem mondta meg nekünk senki, hogy mi van Horatiusban. Senki sem mondta, hogy az Ódák könyve nemcsak idézgetésre alkalmas verssorok gyűjteménye, és hogy a horatiusi jelleg nem a gondolatokban van. Senki nem mondta, hogy egy-egy verssor lejtése, egy plasztikus szórend, vagy egy jellegzetes hangsúly sokkal inkább a római költő sajátja, mint a „horatiusi világnézet". Ilyen korba érkezik meg Babits klasszikus verseivel. Az olvasó megakadt azon az egy-két latin szón, és nem vette észre, hogy a Babits-i „klasszikus" versben erős modern ízek is erjednek. Hiszen neki a klasszikus világ csak élmény, nem életforma. Lelke telítve van klasszikus látomásokkal, még a felhők játékában is mitológiai képek állnak eléje (Csendéletek). Szerelmes verset ír Hegesóhoz, az athéni múzeum kedves márványkisasszonyához, aki ugyan síremlékre van vésve, de nem a szomorú búcsúzás pillanatában, hanem otthon a szobájában ül, és ékszeres dobozában válogat. Babits a „sírkő" eredetijét sohasem látta, de aki már Babits verseitől felizgatva állt a márványkép előtt, az azt mondja, hogy két Hegeso van a világon: az egyik Athénben, a másik itthon, Babits versében. Ezt a műemléket sikerült hazahoznia. Mennyire más hang, milyen kozmikus, időtlen költemény a Klasszikus álmok, a Parthenon Athenejának megálmodása ! Nem írhatom ide az egész költeményt : olvasd el, és érezd meg benne a nagy verset 1 Görögország földje az ő számára csak klasszikus álom maradt egész életében. De mégis volt egy klasszikus föld, melyet, láthatott: Itália, mely nemcsak Horatius, hanem Dante hazája is. És olvasd csak az itáliai verseit 1 Vájjon miről fog írni ott a klasszikus földön