Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1941

40 soha!" Senki sem gondolt arra, hogy a cizellált dobozban néha őriznek is valamit, és a szép csigaházban is élő és érző állat lakik. Pedig ez a hűvös ember, akit csak egyszerű versötvöző iparművésznek gondoltak, nyilatkozott is verseiről: „csak én birok versemnek hőse lenni, első és utolsó mindenik dalomban" (A lírikus epilógja). De népszerűségért most sem könyörög. Sőt, az avatatlanok felé ismét csak a riasztás igéit szólaltatja meg: „ki vérigéket, pongyolán, szeret, az versemet ezentúl ne olvassa" (Szonettek). Aztán megírja szonettjét Arany Jánoshoz. Siet hozzá, mint gyermek apjához, ha megbántották. Előtte önti ki szívét: E nemzedék szemének gyenge e láng, bár új olajok szítják : cintányérral mulatnak mór a szittyák, s rejtett kincset sejteni rá nem érnek. S kiáltanak : Nincs benne tűz, sem érzés ! nem takart seb kell. inkább festett vérzés ! (.Arany Jánoshoz) Babits a művész biztos önismeretével és önérzetével állapítja meg, hogy ha őt elvetik, a költészetet vetik el. A líra meghal Nincs ütem jajában többé, nincs se szó, se tag : az értő agy s zenés szív nem beszél, csak a tüdő liheg, csak a torok kiált s a szédült gyomor álmodik. A líra elhal. Néma ez a kor. (Régen elzengtek Sappho napjai) Rendületlenül vallja, hogy a „vers jobb lesz, és nem rosszabb, ha az ész építi (csak ott álljon az építész mögött a gazda is!)". És mikor az emberek cáfolatul Adyra mutogatnak és Petőfire, megvédi őket az őstehetség „vádja" ellen. Sőt azt bizonyítja, hogy költészetünk el-elhanyatlásának oka költőink műveletlensége. Mert a tehetség csak megfelelő anyagban tud megmutatkozni; a költő elvont szkémákkal nem dolgozhat, mint a matematikus. Tanulnia is kell tehát, hogy megszerezze azt a „fénytörő közeget", melyen át szelleme felénk világít és .megszínesedik". De költőinknek nemcsak egyetemes műveltségük fogyatékos, hanem mesterségbeli tudásuk is. Valóban nem poéta doctus-ok, mint Horatius, Dante, Goethe, Arany, akik egyetemi tanárok lehettek volna — a mesterségükből. A mi Csokonainkban nemcsak az eredetiséget, hanem ezt a szaktudást is csodáljuk. Össze is tartozik ez a kettő: poétái tudás nélkül a költő nem tudja, mit csinál. Ez a poétái .tudomány" voltakép száraz és elvont, mint a számolás, de e nélkül nem nő szárnya az igének. Sugalmazásra csak a szibillák és a próféták tudtak énekelni. A poéta doctuson egyelőre az olyan nagy versek sem segítettek, mint a Danaidák, a Két nővér vagy az Esti kérdés. Pedig ezek már más versek voltak. Pogányízű szép versek, de a „foghatót" elborítja bennük a zene. Tehát ismét nem a „tartalom" beszélt belőlük, hanem zene. És micsoda sodró zene! Nem kell őket feltétlenül pódiumról