Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1941

18 direktort, de még sokan élnek hatvan-nyolcvanéves emberek, akik szinte kalaplevéve beszélnek Róla, és még ma is rebbenőszemű kis diáknak érzik magukat, valahányszor Magyar Gábor nevét hallják. Mi volt ennek a varázsnak a titka? Mondják, hogy rajta lehetett tanulmányozni és megérteni azt, hogy mi a középiskola célja és világa: hogyan kell nevelni és tanítani a gyermekeket, hogyan kell bánni a szülőkkel, hogyan kell irányítani a tanári kart? 0 egymaga volt a Középiskola. Mondják, hogy történelem óráin tanulták szeretni a hazát, nemcsak a magyarok, hanem a svábok, a bunyevácok, és a rácok is. Szavaiból a közös magyar Haza szólott mindenkihez. Aki az ő diákja volt, az magyar lett. Mondják, hogy művésze volt, a büntetésnek is. Művésze volt, mert büntetése senkit sem tett a rosszban megátalkodottá, és fenyítésének keserű emléke nem maradt. Korholó szavai mellé pedig olyan csúnyán tudott nézni, hogy azt elfelejteni nem lehetett. De mindez nem sokat mond értékeiről: a nevelés karizmája működött benne, mely hosszas egyetemi tanulmányok, tanítási próbaév és pedagógiai vizsga nélkül termette a szegedi gimnázium huszonhét csodálatos esztendejét. Erről a huszonhét esztendőről a város közönsége is kimondta a véleményét, mikor az egyszerű szerzetest egyhangú szavazattal díszpolgárának választotta abban az időben, mikor ez a legnagyobb megadható kitüntetés csak az igazi érdemnek járt. Szegedre szívesen jöttek a piaristák: jó stációnak számított. De nemcsak az újjáépülő város vonzotta őket, meg a szép iskolaépület, hanem a legendáshírű igazgató is. Magyar Gábor intézete jóhírnevét valóban nem az új épületnek köszönhette. Az igazgató értékeinek első hirdetője már a Szent Demeter temploma mellett roskadozó régi épület volt. S az árvíz esztendejében, mikor még szó sem volt az új épületről, már nyolcszáz felé járt a a jelentkező tanulók száma, akiket az ő egyénisége is vonzott a kegyes atyák iskolájába. Az új iskolapalota is az ő érdeme. Mondhatjuk, hogy Szeged városa az igazgató érdemeihez mérte az új épület arányait. Az épülő iskola belső beosztását is ő gondolta el. S hozzáértését dicséri, hogy ma, ötvenhat év elteltével, a cserkészet, a levente és a munkáltató oktatás korában a szegedi gimnázium jobban el tudja látni helyiségekkel ezeket az intézményeket, mint sok újabban épült, modernséggel kérkedő intézetünk. A naturalista Magyar Gábor előrelátó volt: nem ad. hoc építkezett. Az utódok egyetemes nevelő egyéniségéhez ma is szívesen járnak tanulni. Az 1898—99-i értesítő Magyar Gáborról írt lapjai igen megviseltek, és elárulják, hogy ezt a fejezetet az utódok sűrűn fellapozzák. Akik 1884 és 1889 között voltak a szegedi gimnázium diákjai, meghatottan gondolnak Sáfrán Józsefre, a „kis Sáfrán" törékeny alakjára. Amilyen kiváló volt Magyar Gábor mint igazgató, olyan nagyszerű tanár volt Sáfrán József, épen Magyar Gábor igazgatóságának legjava idejében. Mikor tizenötévi működés után megvált Szegedtől, ezt írják róla az értesítőben: „Szíve és lelke csak tanítványai között találta meg igaz világát, akiknek minden ügyét-baját ő ismerte legjobban, ő orvosolta legközvetlenebbül, s akik ezért