Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1941

17 épülete. Százhatvan évig folyt itt piarista munka, s kétszáz évig használtuk a régi templomot. Itt kezdtük, ez a mi ősi rögünk. Ennek a hagyománynak szellemében festette meg a művész a szegedi rendház Szent Pompilius-képét. Pompilius a Szent Demeter egyháza előtt kenyeret oszt Szeged szegényeinek. Ezt tették a mi elődeink is. Adtak valóságos kenyeret is, ha szükség volt rá, de sohasem szűntek meg a szellem kenyerét osztogatni. De még mindig itt állunk az oldalhajóban Kalazancius képe előtt. A képpel szemközt van a nekünk épített sekrestye, melyet még nem nyitottak meg, ebbe a hajóba tervezték a szent nevelőnek oltárát is, melyet még nem építettek meg — s az árván maradt kép várja a sorsát. A Fogadalmi templom valóban nincs még befejezve. . . 4. ARCKÉPEK. Az iskolát nemcsak az épület, fölszerelés és a környezet teszi, hanem ezeknél is jobban a tanárai. Mit ér a kórház orvosok nélkül? Es mit ér az iskola azok nélkül, akik a szellemet adják, és az iskola szellemét alakítják? Csábít is a feladat a szegedi gimnázium tanárairól beszélni. De a végtelenbe vesznénk, ha a régieken kezdenők. Csak azokra kell szorítkozni, akiket a ma élő nemzedékek még ismertek. Még így is csak típusokat emelhetünk ki: ex singulis disce omnesl Hiába, Szegeden sokan voltak a választottak. A szegedi gimnázium múltjában a legragyogóbb név a Magyar Gáboré. Ha van ennek az iskolának legendás kora, akkor az nem a kezdet küzdelmes évtizedeiben keresendő, hanem itt a szomszédságunkban, abban a huszonhét esztendőben, mely a gimnázium történetében Magyar Gábor korának nevezhető. Aranykor, tökéletes igazgató — ezekkel a szavakkal jellemzi az egykorú krónikás Magyar Gábor igazgatóságát. Csakugyan nem mindennapi ember lehetett az, aki az igazgatóságban nemcsak megérte Szent Péter éveit, hanem még meg is haladta kettővel, és hivatalára nem únt rá, sőt miden évetamegkopásnak annyira nyoma nélkül csinált végig, mintha csak minap vette volna át a vezetést. 1898-ból való fényképe azt a régifajta magyar piaristát ábrázolja, akik nem mosolyogtak a fényképen, bár aranyos szívük volt. Mertek kemény vonásokkal is az emberek elé állni, de ettől a férfimunkában megedzett arctól nem kellett félni, mert vonásaikat nem a furor paedagogicus keményítette meg. Pedagógiai elméletek nem szakították el őket az élettől, s egészséges hivatásszeretetük és feltétlen igazságosságuk mindenkinek bizalmát megnyerte. Bennük csalódni nem lehetett- A bizalmat nemcsak maguknak, még utódaiknak is biztosították. A társadalmi megbecsülésnek abból a tőkéjéből élünk még ma is, amit a Magyar Gáborok és kortársaik gyűjtöttek nekünk. Magyar Gábor harminckétéves szegedi tartózkodása alatt négy diákgenerációba szőtte bele magát elpusztíthatatlanul. Negyvennégy évvel ezelőtt távozott Szegedről, de a Magyar Gábor-legenda szálai azóta sem szakadtak meg. Folytatódtak tovább, és megtalálhatók még a mai nemzedék lelkében is, mely még mindig sokat hall a nagy igazgatóról, ha nem az iskolában, —'hát otthon atyáitól és nagyatyáitól. Mert mi közöttünk már alig akad néhány, aki ismerte a szegedi