Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1941

8 ' kényszerítette őket, inkább keservesen szerzett szép kelyheiktől és miseruháiktól váltak meg, és szereztek egyszerűbbet, de könyveiket nem adták oda, nem kótyavetyélték el. Könyvtárukat áljandóan gyarapították, a nedves helyiségben is óvták, dédelgették. így is sok szépkötésű értékes könyvük elpusztult, szinte szétrothadt a nedves helyiségekben, s az időnkinti átvizsgálások alkalmával sok könyvet „a teljes megrothadás miatt a könyvtárból ki kellett vetni." Pedig ősnyomtatványok és 16. századbeli könyvek is voltak szép számmal a piaristák gyűjteményében. Végre 1813-ban teljesült az atyák vágya, és új otthonba költözhettek könyveikkel együtt. A Szent Demeter-templom egyik oldalán rendházuk, a másik oldalán az iskolájuk, így érték meg a magyar reformkorszakot, a szabadságharcot, az elnyomás éveit és a kiegyezést. Közben elvégezték a feladatot, melyet Szegeden vállaltak: a rájuk bízott ifjúságot nemcsak szelíddé és műveltté, de magyarrá is tették. Mikor Szegeden megtelepedtek, még három nyelven kellett prédikálniok •. magyarul, németül és dalmátul. A rácok annyian voltak a városban, hogy kigúnyolhatták a katolikusok körmeneteit; a német polgárok fiai és a várbeli katonák gyermekei pedig meg sem értették az atyák magyarázatát. Ebben az időben azonban már megszűnt a háromnyelvű prédikálás, nem volt arra semmi szükség a színmagyar városban. De az idő is eljárt a piaristák egykori új épületei felett, ismét kiszolgáltak: a templom is, a rendház is, az iskola is. Szűk is volt nyolcszázötven tanuló számára az az épület, melyet nyolcvan évvel azelőtt ötszáznak építettek. Most azonban nem kellett kérni, folyamodni, alkudozni, a Gondviselés maga gondoskodott megoldásról. 1879-ben hullámsírba temette a régi Szegedet, és az épülő új városrészek mellett halálra ítélte azt is, ami még a régiből megmaradt. 2. A JELEN. És ezzel már itt állunk a piarista gimnázium és rendház mai hatalmas épülete előtt, melyet semmikép sem lehet lefényképezni: az elnyúló épület egyik része mindig lemarad a képről. Repülőgépre kell ülnie a fényképésznek, ha az egészet egyszerre akarja lencsére kapni. De még innen lentről is mutatós az épület tömege, mely valamikor mint Góliát magasodott a környező apró házak fölé. Ma már hozzánőtt a környezet is, de még mindig ő uralkodik itt az egykori Gizella-téren, ha szépségben már nem is, méretekben igen. Az új gimnázium a nyolcvanas évek utánzó divatja szerint reneszánsz palota lett, mely valóságos szegedi Palazzo Piffiként ütött el a szegényes környezettől. Csaknem kétszázméteres homlokzatát rusztika borítja, melyet a második emelet magasságában féloszlopok tesznek változatossá. Fent a fal peremén gazdag és nehéz párkányzat fut végig imitt-amott terrakotta színű díszítéssel. De a hosszú homlokzat mögött nincs épület, alaprajza csak „nadrágszíj", mint itt mondják. Mert a ház déli végét lezáró oldalszárny sohasem készült el s így az épületből sohasem lett tömb: nemcsak a háta, az oldala is nyitva maradt. Azonban még így is nemcsak Szegednek a legnagyobb épülete