Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1939
45 mellett a tagok „gazdag és értékes munkásságot fejtettek ki". A szokásos megemlékezéseken kívül említést érdemel a Kalazanciusünnepség, melyen a beszédei Sík Sándor piarista, egy. tanár mondta. Megünnepelte a Kör Kazinczy halálának 100 éves fordulóját is. — Popják György elnök (kormányzógyűrüs doktor, orvos) szép beszédeivel, pályamunkával tűnt ki, de egyként szerepelt sikerrel a zenében is. Vele együtt szorgalmasan dolgozott Buócz Elemér főjegyző (két pályadíjat nyert), Schilling Mihály és Jäger György, mindketten több jeles értekezés szerzői. Kivülök a pályadijak nyertesei voltak : Blaskó György, Pécsi Géza, Vinkler László, Masznyik Lajos VIII. o. t., Csefkó István, Marosi Endre, Kaszó Elek, Triltsch Vilmos, Juhász János, Nagy Zoltán, Sötér János, Kaufmann István VII. o. t. tanulók. — 1932—33-tól három éven át Rassovszky Gyula a vezetőtanár; Juhász János és Triltsch Vilmos főlisztviselők irányításával az Önképzőkör dicséretes munkát végzett. Az önképzőköri pályamunkák szerzői ugyanazok voltak, kik hetedikes korukban vitték el a dijakat. 1933—34-ben ifj. elnök Egyed Miklós, főjegyző Szűcs János. Egész évi munkásságukkal kitűntek Gyurkovits Béla, Kaufmann István, Tóth László, Szakács József, Kruzslicz András, mig 1934—35-ben jó magyar dolgozatokat készített Tóth László ifj. elnök, ki a szavalásban és önálló versek előadásával is kitűnt. Csonka Miklós főjegyző beszédeivel, felolvasásaival s hegedűjátékaival szerepelt. A Kör ünnepet tartott Madách Imre és Rákóczi Ferenc emlékére. A pályázatok dijvivői voltak: Poszt József, Galotti György, Pelle Pál. Szádeczky Kardos Samu, Fédl Ferenc, Nagy Ferenc, Rozsály Ferenc, Rakonczai János, Gausz József. 1935—36-ban Kovács Alajos dr. a vezetőtanár, Bayer Miklós elnök és Rakonczai János főjegyző. Ebben az évben az irodalmi ülések mellett természettudományi gyűléseket is tartott a Kör. Megemlékezett Liszt Ferenc halálának 50 éves fordulójáról. Bayer Miklós nemcsak komoly tartalmú beszédeivel és irodalmi dolgozataival aratott sikereket, hanem a szavalóversenyen is. Rakonczay János két pályadíjat nyert. A fizikában első Gausz József. Nyertek még dolgozataikkal Hechtl László, Várkonyi Nándor, Sebestyén István, Pál Endre, Dómján András, Lakos Endre, Móró Károly. 1936— 37ben ismét Rassovszky Gyula vezetése mellett indul meg az önképzés további munkája. Két természettudományi gyűlést is rendezett a Kör. Zentai Ferenc ifj. elnök nemcsak ünnepi beszédeket mondott hanem pályadíjat is nyert a magyarból. Szorgalmas munkát végeztek Tamás Miklós, Huhn Péter, Papp Tibor, Lakos Endre, Hambek Győző VIII. o., és Szamosvölgyi Imre aljegyző, Eckerdt László, Tóth Ágoston aljegyző (különösen szavalataival) VII. o. tanulók. III. Horváth Cyrill Önképzőkör. 1937-1940. „A munka ég : rabló lennél, ha most Az izzó percet kis magadra szánnád I" (Sík Sándor). 1937-ben elérkeztünk Önképzőkörünk legújabb fejezetéhez, mely azzal kezdődött, hogy az időnkint felbukkanó törekvéseknek, kísérleteknek, — hogy t. i. az Önképzőköröket meg kell újítani, friss,