Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1939

44 jól szavallak. Ünnepségeik közül meg kell említeni a Prohászka­emlékünnepélyt. Az 1928—29. isk. évtől kezdve három éven át Diósi Géza dr. irányította az Önképzőkör munkáját. A Dugonics-kultusz ápolását tűzvén ki célul, minden magyar pályatétel Szeged nagy szülöttjéről szólt. Jeles dolgozatokat készített e nemben Ortutay Gyula, ki már hetedikes korában is sokat szerepelt és pályadíjat nyert; most mint főjegyző két Dugonicsot tárgyaló munkájával, hittan és filozófiai értekezésével vitte el az első díjat. Vele együtt Bibó István (kor­mányzógyűrüs doktor, jogász) főkönyvtáros jeleskedett, kitűnő tör­ténetei dolgozataival nyert pályadíjat hetedikes és nyolcadikos korá­ban. Sok irodalmi felolvasást tartott Magyarka Ferenc s novellája Dugonicsról jutalmat kapott. Ebben a tárgykörben dolgozott Pető Dezső szorgalmasan s mint rendkívüli tag feltűnt pályázataival Sőtér István. A szavalásban Wodianer Andor és Pozsonyi Lajos voltak első helyen. Szorgalmasan működtek, bíráltak, zenéltek Schill Fülöp Till Ernő, Szkicsák István és Láng Andor. Í929 —30-ban élénk irodalmi élet pezsgett az Önképzőkörben s a kitűnő munkaerők egész sora vett részt írásával az országos és helybeli pályázatokon s a tanulmányi versenyen. A tagok évközi komoly szereplésének eredménye lett a tanulmányi versenyen elért szép siker: az intézet 20 egységgel első lett. Vitéz Csiky János (kormányzógyűrüs doktor, jogász) elnök első helyen aratott győzel­met a latinból, Hapka István a mennyiségtanból, Szebenyi Endre harmadik lett a magyarból, Arokszállásy Zoltán pedig harmadik helyen a földrajzból. A Demke, A Magyar Turista Szövetség, a Budapesti Hirlap, a Jó Barát, az Ifjúság és Élet pályázatain leírásai­val és novelláival négy pályadíjat nyert Sőtér^Jstván. (VII. o. t.) aljegyző, de önképzőköri hittan, magyar és német dolgozata is első jutalmat kapott. Magyarka Ferenc jeles dolgozatai mellett kiváltak Tóth József, Straub {Ferenc) Brúnó, Szabó Miklós (kormányzógyű­rüs doktor, orvos, a németből nyert pályadíjat), Geges Gyula, és Huszti Dénes hetedikesek nagyszerű munkái. A szavalóversenyen Magyarka Ferenc, Papp Mátyás és Hubacsek Béla kaptak jutalmat. A megemlékező ülések közül kivált Mindszenty Gedeon születésé­nek és Katona József halálának 100 éves fordulóján tartott ünnep­ség. — 1930—31-ben 130 taggal kezdte meg működését a Kör, Straub Brúnó ifj. elnökkel és Sőtér István főjegyzővel az élén, kik­nek tevékeny és eredményes munkássága adott szint az egész évi önképzőköri szerepléseknek. Straub Brúnó nemcsak a latinból és németből nyert pályadíjat, hanem a tanulmányi versenyen is dicsé­retet kapott a latinból ; Sőtér István most is jeleskedett magyar iro­dalmi felolvasásaival, bírálataival s hittan dotgozatán kívül hatal­mas tanulmányt írt Gulácsy Irén történeti regényeiről. Munkáikkal kiváltak még Huszti Dénes, Tóth József, Kiss Ferenc, Papp Mátyás, Balogh Kázmér, Bokor István, Vojnár László, Jäger György, Bagyinka István, Hoffmann Béla, Szabó Miklós, Schmidt Gusztáv, Potyondy Lóránd és Szántó Elemér, míg a szavalásban Papp Má­tyás és Schmidt Gusztáv vitték el a díjakat, A Kör megünnepelte Kisfaludy Károly emlékét­Az 1931—32. év vezetőtanára Koczun Jakab, kinek irányítása

Next

/
Thumbnails
Contents