Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1938

13 den java birtokában halhasson meg . . . Egy emberi lény sem tökéletes ; egy tulajdonság megvan benne, a másik nincs meg. Az az ember, aki előnyei legnagyobb birtokában hal meg, az méltó arra, hogy a „boldog" nevet viselje" . . . Uralkodása tizennegyedik évében Kroisos fővárosát, Sardest bevették a perzsák. Ezek megragadták és Kyros elé vitték Kroisost. Ez nagy máglyát rakatott és a megbilincselt Kroisost, oldalán 14 lydiai ifjúval, ráléptette . . . Kroisosnak nagy bajában eszébe jutottak Solonnak mintegy ihletében mondott szavai, hogy nincs boldog ember az élők közt. Amint ott állt, mélységes és nagy csöndben háromszor kiáltotta Solon nevét. Mikor Kyros, aki ezt hallotta, ennek okát kérdezte, nagy unszolás után így szólt: „Nem adnám sokért, ha minden uralkodóval szóba bocsátkoznék ez az ember". Minthogy azonban nem értették meg, amit nekik mondott, újra megkérdezték szavainak értelmét. Aztán a sok faggatás és kérdezés után elbeszélte, hogy egykor eljött hozzá az athéni Solon, aki nagy kincsei láttán azokat leszólta; most minden szava beteljesült rajta és ezek a szavak nem is annyira őrája vonatkoztak, mint inkább az egész emberiségre, de leginkább azokra, kik magukat boldognak hiszik. Mikor ezt Kroisos elbeszélte, a meggyújtott máglya szélei már égni kezdtek- Kyros pedig, meghallván a tolmácsoktól, amit Kroisos mondott, más belátásra tért. Belátta, hogy őmaga is ember, s egy más embert, ki nem volt szerencsésebb, mint ő, elevenen dob a tűzbe ; azonkívül félt a nemezistől s meggondolta, hogy semmi sem állandó az életben. Nagynehezen el tudták még oltania tüzet, főképen azért, mert Kroisos kérésére Apollo esőt támasztott, hogy tisztelője megmeneküljön" . . . Lám, ilyen változatos volt a dúsgazdag Krözusnak az élete, Gazdagsága közmondásos volt, de ez a tömérdek kincs mégse tudta boldoggá tenni, sőt annyira fölkeltette a perzsa királynak az irigységét, hogy majdnem vesztére lett. Nem egy mai ember mosolyog ezen a történeten. Talán olyanok is, akik egy ideig érdeklődéssel kísérték ezt a „mesét". Jómagam, megvallom, újra meg újra álmélkodom és elmélkedem rajta. Hogy a részletek mind hitelesek-e valóban, azért a jó öreg Herodotost kell kérdőre vonnia Kliónak. De ha nem is fogadjuk el azt, hogy ez a máglyafa-história Kroisossal akkor esett meg, miután 14 évig uralkodott és 14 napig ostromolták birodalma fővárosát, maga a tanulság, mely a gazdagságban fennen bizakodó despota sorsából szól, mindenképen megszívlelésre méltó és általános mélységes vonatkozásai miatt bátran a legszebb példázatok közé sorolható, amelyekben a görög szellem annyira bővelkedett, hogy nemcsak a mese, hanem még a bölcseleti fejtegetés, sőt a történeti elbeszélés formáját is föl tudta itt-ott használni. Tehát szegezzük le a tanulságot: Solon, az athéni törvényhozó, megmondja neki, hogy nem tartja boldognak, aminthogy halála előtt ezt nem is lehet senkiről se biztosan állítani ; később az életsora úgy fordul, hogy még a legszegényebb embertípus aligha szeretett volnaa bőrében lenni. Hosszasabb fejtegetésre nem is szorul ez az állításom, hiszen manapság szemünk láttára dőlnek meg nemcsak kormányformák, hanem egész országok is, úgyhogy épen azok buknak legmélyebbre („Tollimur in altum, ut lapsu graviore ruamus" — mondja a latin költő. Claudianus.), akik legmagasabban, talán éppenséggel egy