Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1938

9 Vörösmarty „A merengőhöz" című mély értelmű versében írja: „Nézd a világot: Annyi milliója S köztük valódi boldog oly kevés. Ábrándozás az élet megrontója, Mely, kanosaiul, festett egekbe néz". Bizony kevés a valódi boldog. Ennek oka részint az, hogy nem tudják, mi nyújt boldogságot, részint pedig az, hogy a futólagos örömet boldogságnak vélik és nem tudják, mi „a szivöröm*. A hangsúly, mint a költő olyan szépen mondja, a szív örömén van. A szív öröme pedig nem azonos az idegzetnek és még kevésbbé az érzékeknek állatéleti, animális fokon álló gyönyörérzetével. Alantas fölfogás megreked a testi élvezetek földöncsúszó vagy a föld sarához tapadó fokán. A hitetlen, tisztára jelenvilági racionalista ember ennél magasabbra jut, de örömei mégis csak földszagúak. Az előbbi csoportba sorolható emberek Goethe Faust-jával azt tartják, hogy összes örömeik a földi életből és az érzéki élvezetekből forrásoznak. („Aus dieser Erde quellen meine Freuden') Klasszikus megfogalmazása ennek a sóvárgásnak Sík Sándor „Advenf-jében olvasható. Menyhért ajkáról hangzik a következőképen : „Semmit se hallok és semmit se látok, Csak egyet tudok: magamat. Es egyet akarok : a boldogságot! Az álló percet akarom. A „jaj de jó!" kell, az „így maradjon!" A pénz, a hír, a hatalom!" A férfikar visszhangszerűen rávág: „Buta lom!" A női kar meg: .Unalom!" Majd az egész kar: »Sírhalom!" Menyhért kitart kéjvágyó fölfogása mellett, hogy a vér, a kéj, a teli gyönyör vágyai netovábbja. „Gyötör", véli a női kar, „Csömör"-t emleget a férfikar, „Gödör"-nek minősítik együttesen- A jelen világon megrekedő ember valóban nem tudja másban megtalálni a boldogságát, mint a muló testi élvezeteken. „Vadászni, fürödni és nevetni — ez az igazi boldogság" — véli egy régi fölfogás. Mennyivel magasabbra jutott BadenPowell, aki szerint cserkészni, fürödni, nevetni és jótettet végezni — ez teszi ki a boldogságot. Nos épen ez a jótett az, ami a föld fölé, magasabb szférába emeli az embert, aki lényegében szociális lénynek van teremtve, a felebaráti szeretet gyakorlására, nem pedig arra, hogy mint az őserdő rinocerusa magában bujdosson céltalanul a földön. Az önző ember elsősorban önmagát nézi és egész boldogságfogalmát a maga önző álláspontján építi föl. Kapni akar, adni kevésbbé. A kereszténység ezzel ellentétben azt tartja: „Beatius est magis dare, quam accipere" Jobb adni, mint kapni. A hazafi Kölcseyvel tart: „Szeresd a hazát! Boldog leszesz, ha a férfikor napjaiban e szavakat úgy fogod érthetni, úgy fogod érezhetni, mint kell". Az altruista fölfogás az angol közmondást fogja a magáévá tenni :„ What we give, we have". A hívő a Szentírásból fogja idézni a zsoltáros fölfogását: „Beatus vir, qui intelligit super egenum et pauperem". A meggyőződéses kereszténynek egész lelki beállítottsága theocentrikus (az Istenhez forduló) lesz, hiszen a Szentlélek sugalmazta ezeket a