Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1938
10 magasztos igéket: „Beatus vir, qui timet Dominum" — Az Ür Jézus ezt így fogalmazta meg: „Boldogok, akik az Isten igéjét hallgatják és megtartják". Ez az üzenet a szó szoros értelmében mennyei szózat, melyet az evangélium és az Egyház, Krisztus misztikus teste újra meg újra közvetít. Sokkal hatékonyabb, mint a húsvéti ének, mely a kétségbeesés előtt álló Faustnak a kezéből kiütötte a méregpoharát és sokkal tartósabb is, sőt állandó jellegű, hiszen ezek az igék, ha ég és föld el is múlnak, soha sem fognak elmúlni. A hit üdvözít a túlvilágon, de boldogít már e világon is, ha benne látod ezt a sziklaszilárd alapot, amelyről a Szentírás szól. Ha hires tudósok és műértők egy-egy igazság megtalálása után („Quid fortius desiderat anima, quam veritatem?" — véli Szt. Ágoston) vagy egy-egy gyönyörű alkotásban való gyönyörködés után azt gondolták, hogy most akár meg is halhatnak, mert nagyobb boldogságban már nem lehet részük, mennyivel több ennél az állandó emelkedett fölfogás, a szó lelki értelmében vett magaslati levegőn, az örök magasságok közelében való tartózkodás, melyet a krisztusi hit és a keresztény világnézet jelent! Azok, akik más úton-módon keresték boldogságukat, a kételkedő Heinével sóhajtozhatnak: „A lét titkaira választ vár egy „bolond", vagy a pesszimista Lenauval (Glauben, Wissen, Handeln c. versében) panaszkodhatnak arról, hogy egy boldog paradicsomi állapotnak egyszer s mindenkorra véget vetett a meghasonlás. Az ifjúságnak meg kell győződve lennie arról, hogy igaz a zsoltáros szava: „Boldog, ki félj az Urat és kedvét leli törvényeiben". Ez a tisztelet és öröm az Úristen parancsai térdrekényszerítő fékjének éreztére lényeges föltétele, minden feszélyezése ellenére is, a boldogságnak. Örömet, élvezetet, ideig-óráig sok minden nyújthat. De a boldogság nem futólagos hangulat vagy gyönyör, hanem állapot, lelkület, amelynek állandó jellege adja meg a savátborsát. A német költő szépen fejezi ki ezt: „Vorgestern Hoffnungen, in Knospen eingeschlossen, Und gestern Blütenfüll' in Duft und Glanz ergossen ; Am Boden liegen welk die Rosenblätter heut' : Das ist dein Glück, 0 Welt, und was ein Herz erfreut". Mindazok, akik nem önmagukban, a maguk kiegyensúlyozott lelkületében keresik a boldogságot, általában azt tapasztalják, hogy a sokat igérő boldogságvirág bizony csak ideig-óráig, talán épen csak percekig nyílik számunkra egy-egy öröm alakjában. Mire azt hiszik, hogy birtokába jutottak, már oda is van legtöbbször. Faust szeretné kinyújtani azt a boldog percet és cserébe a lelkét is hajlandó a gonosz léleknek odaígérni, de meghasonlott, e világhoz tapadó (Diesseitsmenschnek hívják az ilyet) lélekkel még a legmagasabb állásokban se érzi magát boldognak. Mire az immár mások boldogságán munkálkodó aggastyán — mint Mózes a Nebo hegyéről — megpillantja vágyai netovábbját, itt kell hagynia ezt a földet, amelyen annyit fáradozott a boldogság e modern Tantalusa. Ez az Übermensch kétségtelenül azért volt boldogtalan, mert azt tartotta, hogy semmije sincs, ha mindene nincs. Ha valaki boldogságét annyira csillagtávolságra helyezi, az természetesen csalódni fog. Vörösmarty óva int ettől:
