Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1938

108 lok. Énekelte a csapat énekkara. 5. A lovag bosszúja. Árnyjáték. 6. Harangi L.: A két arabus. Cserkészvígjáték. 7. Falls Dénes: Vidám búcsú! Előadta a csapat zenekara: Ünnepélyünket megjelenésével megtisztelte dr. móri Glattfelder Gyula püspök úr ^nagyméltósága és dr. Kisparti János tank. kir. főigazgató úr is. Ünnepélyünk szép anyagi sikert is jelentett, ami lehetővé teszi szegénysorsú cserkészeink nyári táborozási segélyezését. Febr. 25-én Papp Antal dr., orsz. elnök úr látogatásával tüntette ki csapatunkat. A húsvéti szünetben csapatunk 11 tagja résztvett a 18. orszá­gos őrsvezetői táborban, amelynek eredményeképen 3-at felvettek a HOK tagok közé, akiknek száma így 10-re emelkedett. Május 17—21. napjain Békéscsabán kerületi őrsvezetői tábor­ban csapatunk 7 tagja vett részt. Jún. 8-án résztvettünk az úrnapi körmenetben. A kiscserkészraj. A kiscserkészek vezetője Szécsi Ferenc jog­hallgató. Szeptember végén kezdték a munkát 12-es létszámmal, amely évközben 9-re apadt. A hetenként tartott szerek az elméleti kikép­zés, a dal, mese és a játék jegyében folytak le a fiúk lelki igényei­nek megfelelően. A szerek száma 26 volt. Rendeztek 2 nagyobb ki­rándulást és több félnaposat. Résztvettek a cserkészek Mikulás­estjén, karácsonyfa-ünnepélyén, amikor nagy Ígéretet tettek. Nyári tábortervek. Csapatunk az idén két tábort tervez. Az egyiket Kassán, hogy azt a magyar öntudatot, amely elszakított véreinket újra visszahozta, a Nagyságos Fejedelem városának ihle­tével fokozzuk magunkban. Ezt a tábort, amely jún. 22-től júl. 10-ig tart, követi egy vízi mozgótábor a Hernádon és a Tiszán Szegedig. A kisfiúcserkészek tanyázásra készülnek. Az idei év cserkészmunkájának a végén meg kell állnunk egy pillanatra. Büszkén kell visszagondolnunk az őszi hónapokra, ami­kor állandóan a háború réme fenyegetett bennünket. Mi cserkészek helyt álltunk. Nem volt hiábavaló az a szellem, az a munka, amely­nek jegyében a cserkészösszejöveteleken készültünk, edzettük lel­künket, karunkat, hogy az esetleges nehéz időknek megfelelően tud­junk viselkedni. Cserkészkiképzésünknek az a gondolata, hogy a magyar ember HONVÉD, igaz valóság lelt. Ott voltunk a légoltalmi helyeken és mindenült, ahol erőnknek megfelelően segítségre le­hettünk. Amikor pedig elszakított véreink visszatérésének örülhettünk, akkor lemondva zsebpénzünkről siettünk anyagi támogatással részint a visszatért cserkészcsapatok felsegélyezésére, részint pedig a Kár­pátaljára bevonuló honvédeink meleg ruhával való ellátásához já­rultunk hozzá. Végezetül hálás szívvel mondunk köszönetet mindazoknak, akik évi munkánkat akár erkölcsileg, akár anyagilag támogatták Külön is köszönetet kell mondanunk Kari János dr. igazgató úrnak, aki minden ünnepélyesebb összejövetelünkön történt megjelenésével és buzdító beszédével bennünk fokozta a munkakedvet, kifelé pedig cserkészmunkánknak megbecsülést és értékelést szerzett. 8. Énekkar. Vezető tanára: Makiári Lajos. Az előző esztendő­ben helyesnek fölismert úton haladtunk tovább. A régi lelkesedéshez

Next

/
Thumbnails
Contents