Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1937

69 tottuk el, hogy az alapvető vallásos, hazafias és társadalmi nevelés mellett világnézeti nevelést is adjunk. Világnézetünk alapja az Evangélium. A benne foglaltakért küzdünk egy nemzet keretén belül minden ember számára. Ezzel adva metafizikánk, munkakeretünk és az abban elvégzendő munka. Iskolai nyelvre fordítva ez annyit jelent, hogy az Istenség abszolutumához mérünk minden nagyságot, jóságot, szépséget, igazságot és erőt, ami csak bennünk és körülöt­tünk van. A görögök kalokagathiájának, a rómaiak virtusának, a renaissance ember egyéniségének, a XVill. század igazságot kutató rációjának, tehát csak úgy van értelme, ha Hozzá viszonyul. Ennek azonban a rideg tudatból éltető szellemé kell válnia és mi mindent elkövettünk, hogy ez a szellem iskolánkat áthassa és minden mun­kánkon átüssön. Azon voltunk, hogy minden tevékenységünk mellé odailleszthessük ezt a jelzőt: pietas és piarista. Ennek megnyilvánulásai voltak a különböző alkalmakkor ren­dezett hazafias vallásos és kegyeletes jellegű összejövetelek, meg­emlékezések és ünnepélyek is. Ezek a következők : 1937. szeptember 26-án, vasárnap délután részt vettünk a Dóm­téren rendezett nagy eucharisztikus ünnepségen. Október 4 én, a Rendfőnök úr névünnepe alkalmával szent­misén vett részt ifjúságunk, a tanári kar pedig külön hódoló irat­ban fejezte ki jókívánatait. Október 6-án, az aradi vértanúk emléknapján szentmise után kegyeletes ünnepélyt tartottunk. Október 13-án ifjúságunk részt vett Szeged nagy jótevőjének, gr. Klebelsberg Kunónak lelki üdvéért bemutatott gyászmisén. Október 24-én Uuno Hannula finn közoktatásügyi miniszter úr tiszteletére a városi színházban rendezett ünnepély keretében áldoz­tunk a finn-ugor testvériségnek. Október 30-án a takarékosság nemzeti jelentőségére hívtuk fel az ifjúság figyelmét. November 1-én az elhunyt tanárok sírjánál tartottunk kegye­letes megemlékezést. November 2-án az intézet névadójának, Dugonics Andrásnak sírját kerestük fel. November 3-án az elhunyt piarista tanárokért, 4-én a piarista rend jótevőiért, 6-án a rendház és gimnázium alapítóiért mondott gyászmisén vett részt ifjúságunk. November 5-én a magyar ifjúság örök eszményképének, Szt. Imrének hódoltunk. November 11-én a helybeli Ave rendezésében a Dómban tar­tott hangversenyen szerepeltünk. November 25, 26. 27 és 28-án nagyszabású ünnepség kereté­ben hódoltunk az Eucharisztia előtt és ünnepeltük rendünk alapí­tóját Szt. Kalazanciust. Ezen ünnepségre a következő latin nyelvű meghívóval hívtuk meg az érdekelteket: Professores alumnique Scholarum Piarum Szegediensium occasione testi Pat­rocinii S. P. Nostri triduo adorant SS. Eucharistiam. quo finito in honorem S. Josephi Cat. Fundatoris Ordinis nostri in aula gymnasii sollemnia celebranda instituunt. Ad quas festivitates Amplissimum patronae civitatis nobilis Magistratum, Exalumnos nostros. Parentes discipulorum, omnesque amicos fautoresque scholarum reverenter invitat Director Gymnasii. Diebus 25 et 26 celebratur missa, s. contionem habenti-

Next

/
Thumbnails
Contents