Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1937

4 Az ünnepségünket befejező szentmisét Dr. moóri Glattfeldej Gyula megyéspüspök Úr Őnagyméltósága mondotta és ugyancsak Ö nyújtotta ifjúságunknak az Eucharisztikus Krisztust is. Az Eucharisztia a nemzetek életében. A mai bomlófélben levő világ zűrzavarából mindenünnen prófétai hangok hallatszanak. Egyesek új paradicsomot, boldogabb társadalmi és gazdasági rendet hirdetnek. Csak az a baj, hogy az új prófétáknak a szava ugyan édes, de a keze véres. Az igazi próféták halottakat támasztottak, az új próféták hullákkal töltik be a világot. Végül is nehéz megmondani, kik ingatják jobban a világ rendjét: a régi világ kárhoztatott és bűnös képviselői-e, vagy az új világ bőszavú prófétái, így aztán nem csoda, ha sokan rettegnek Spenglerrel a fehér faj és kultura kikerülhetetlennek látszó pusztulásától. A nagy égrengés közepette a magyar nép sem ülhet összetett kezekkel, hiszen a pusztulás démona a magyarságot sem kimélte meg. Az ország lakosságának alig egyharmada él csak emberhez méltó életet. Egyre ijesztőbb mértékben sorvad a magyar nép testelelke, száma, hite, erkölcse s lassan odajutunk, hogy még a költőtől keserű vigasztalásként megjövendölt „nagyszerű halá!" képe is ábránd marad. Koldushalálban nincs nagyszerűség. Van-e még eszköz, mód reá, hogy a világ megmeneküljön beteljesedettnek látszó végzetéből? Az elkínzott népek mentőeszmék után néznek. De, mintha csak a pokol minden hatalmasságai összegbeszéltek volna, minden próféta ellene mond Krisztusnak és az 0 Egyházának. „Nem akarjuk, hogy rajtunk uralkodjék!" Nemcsak, hogy a megoldást Krisztus nélkül akarják, hanem az Egyházat állítják oda, mint minden baj és pusztulás okát. Azt mondják, hogy épen a természetfelettiekben való hit akadályozza meg az emberiséget abban, hogy minden erejét a földi, a szociális lét problémáinak megoldására szentelje. Azt mondják rá, amit az astrologiával foglalkozó, de szerencsétlenül hadakozó X. (Bölcs) Alfonzra mondottak elégedetlen alattvalói: Dum coelum considerat, terram amittit. Míg az eget nézi, a földet elveszti. Tudom, hogy nehéz az éhezőknek és nyomorgóknak Krisztust prédikálni, és mindig csak arra a kis Ostyára mutatni, mely táplálja ugyan, a lelket, de — mint mondják — éhesen hagyja a testet. Es mégis azt kell mondanunk, hogy a pusztulás borzalmaitól egyedül Krisztus, az Egyház mentheti meg a világot. Az Egyház ugyan nem ad soha gazdasági programmokat - hiába rójják fel ezt sokan a Rerum Novarumnak és a Quadragesimo Annonak —, mert ez nem feladata. Az Egyház feladata az, hogy állandóan rámutasson az ember természetfeletti céljára, rámutasson arra, hogy az emberi élet olyan egyenlet, melynek a jobboldala a másvilágon van. Az Egyháznak az a rendeltetése, hogy őrt álljon a természetfeletti célok mellett és ne engedje őket elsikkadni az új eszmék chaoszában, hanem minden időknek hirdesse: „Hogy tudhassuk a