Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1937

5 földön, merre kell járnunk, Krisztust és az eget kell néznünk." (Wagner Richárd) így kiáltotta bele a világba a Quadragesimo Anno: „Nem veszik észre, hogy lehetetlen ott az anyagi javak elosztásában helyes rendet teremteni, ahol nem ismerik az anyagi javak igazi értékét. A földi javak igazi értékét megismerni és megbecsülni nem is tudjuk, ha lelkünk nem tekint a másik, az örökkévaló életre." Csak az Egyház van amaz eszközök birtokában, melyekkel igazi reformokra képes embertípus nevelhető ki. A gondolkodó ember előtt hamar világossá válik, hogy a válság előidézésében sokkal kisebb szerepe van a gazdasági rendszerek jó és rossz oldalainak, mint az általános erkölcstelenségnek, az önzésnek, mely a gyengébb fél kizsákmányolásában határt nem ismer és annak a gyűlöletnek, mely egyéneket és társadalmi osztályokat halálos ellenségként állít egymással szembeA világot nem mentheti meg sem a szolidaritás — mert a szálai félelemből, érdekből, és gyűlöletből fonódtak, — sem a jog és igazságosság, — mert az igazságosság sohasem pótolhatja a szeretetet- „Ahol szeretet nincs, ott igazságosság sem lehet." — mondja Szt. Ágoston. És helyesen mondja valaki: „A társadalmi kérdés épen azon fordul mag, hogy, amit a jog elválasztott, azt a szeretet egyesítse." A világot egyedül a szeretet mentheti meg. Ez az egyetlen olaj, mely a kavargó szenvedélyek óceánjait lecsillapíthatja. De hát honnan vegyünk annyi szeretetet, hogy az a gyűlölet lángtengerét, mely a világot már-már végpusztulással fenyegeti, eloltsa? Ki fog a mai emberből igazán önzetlen szeretetet kicsiholni, mikor igazat kell adnunk Matthiewsnek : „Az egyik ember képes lenne a másikat csak azért leütni, hogy annak zsírjával csizmáját kikenhesse." Ha az Egyház mer vállalkozni erre a csodára, mondja hát meg, hogyan fogja csinálni, egyáltalán meg tudja-e csinálni? Az Egyház meg tudja csinálni, mert egyszer már megcsinálta I Ez biztosíték arra, hogy ígérete nem marad puszta szó. Mikor csinálta meg ? Az első keresztények között. És pedig úgy állította elő ezt a típust, hogy az nem szórványos jelenség, hanem kivételt alig ismerő szabály volt. Mit látunk? Azt látjuk, hogy az első keresztényeket valami titokzatos hatalom olyan egységbe fűzte, amilyet sem azelőtt, sem azután nem látott a világ. Az előkelő szenátor és a megvetett rabszolga, a dúsgazdag lovag és a nyomorult koldus, az egyszerű kézműves és a tudós filozófus olyan bámulatos egységbe olvadtak, amely előtt még ellenségeik is kalapot emeltek. Közmondásossá vált a keresztények mélységes szeretete felebarátaik iránt. „Nézzétek, miként szeretik egymást I" — mondogatták. „Azt vethetnék szemükre — írja Lactantius — hát köztetek nincsenek urak és nincsenek rabszolgák ? — Nincsenek ! Mert mi testvérek vagyunk és ha testileg van is rendi különbözet köztünk, mi a földi dolgokat lelkileg Ítéljük meg." (V. 16.) Bossuet így ír az első keresztényekről: „Mikor az első keresztények idejében egy szegényt láttak a templomban, mindenki térdenállva vádolta magát, mert e megszomorodott szegény tag nélkülözését az egész test gyalázatának tartották." Sokan ezt a