Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1937

52 és öregekben egyaránt több a helytelen irányokba keseredő ambíció, mint az invenció, találékonyság, amellyel magunkat közös erővel egy kedvezőbb gazdasági és életszíntre fölverekedhetnénk. Ne az államot vádoljuk, amely ezen a téren is iparkodik eleget tenni a kötelességének és eleget is tesz azzal a hiányossággal, amellyel a jót egyáltalában szolgálni képes. Vádoljuk inkább önmagunkat, hogy nagy szorultságunk dacára inkább agyarkodunk, semhogy a szívünket ama transcendens erők felé fölemelnénk, amik pedig valaha a legerősebben érvényesültek a keresztény társadalomban. Ma már elismerik, hogy a gazdasági rend szempontjából egy nemzet sorsa inkább determinált, semmint szabad akarattól - vagy mondjuk inkább tervektől, elgondolásoktól és intézményektől függő. Nekünk katolikusoknak ezt a tételt úgy kellene átfogalmaznunk, hogy a jelen súlyos életkörülmények megváltoztatásához, a saját leglelkiismeretesebb igyekezetünk és munkánkon fölüli, főként kegyelemre van szükégünk. Szükségünk van most erre a kegyelemre nemcsak azért, hogy világosabban, hogy messzebbre lássunk, hogy életlehetőségeink megszűkült körét kitágíthassuk, de nem a legutolsó sorban azért is, hogy mostani ellentéteinket a szeretet jegyében likvidálhassuk — hogy a fiatalok várni, az öregek pedig lemondani megtanuljanak. Ma az Eucharisztia szent jegyében ünneplünk; ebben a szent évben a segítő kegyelem megszerzésének egészen sajátos, különösen nagy lehetőségei nyílnak meg számunkra : ragadjuk meg az alkalmat és Calasanzi szent József közbenjárását kérve imádkozzunk közösen a szükséges kegyelem elnyeréséért. Öreg diák visszanéz . . . Elmondotta az intézet 1938. június 19-én tarlóit ünnepélyén Dr. Tóth László ügyvéd. Minden ünnep annál bensőségesebb, minél közelebbről fogja meg tartalma a résztvevők lelkét, s annál jelentőségteljesebb, minél inkább forog életünk nevezetes, sorsdöntő kérdései körül. Mai ünnepségünk is ilyen természetű, hiszen mindhárom tényezője: a tanuló, a nevelő és végül a szülő érzi, hogy annak tartalma miként fogja meg lelkét. Ahogy itt állunk és egymás szemébe nézünk, megindultság könnyein át is megértjük és felfogjuk azt, amit a másik érez és gondol: a válás fájdalmát, az elindulás örömét, a célhoz érés, a siker ezerszínű csillogó reményét, az aggódás gyötrő érzését ... Es ebben a különös hangulatban, az egyakaratú lelki összeolvadás mellett mindannyiunk elgondolását, érzését és vágyát mégis nehéz közös nevezőre hozni... Ilyenkor úgy érzi az ember, hogy a leggazdagabb nyelv szókincse is szegény és a lélek legmélyéről jövő hang sem elég kifejező és forró. Feladatomat külön megnehezíti még az a körülmény is, hogy éppen harminc évvel ezelőtt érettségi bizonyítvánnyal a kezemben léptem át ennek az iskolának a küszöbét, telve természetesen vidám életreménnyel és ma harminc év multán őszülő fejjel nézem, amint kisebbik fiam éppen így búcsúzik ettől a szent helytől.. . Elfogadtam ezt a megtisztelő feladatot, mint köszönettel adózó