Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1937

48 gyermeknyomornak a méreteivel és általánosságával, amely a XVI. század Rómájában uralkodott. Uralkodott abban a Rómában, amely valaha három világrészre kiható jogforrása volt a közrendnek, az újkor hajnalán azonban már csak a közélet teljes barbarizmusának képét mutatja. A falak még a régi, a császári Róma, a világváros óriási területét övezik, de a falakon belül már beláthatatlan romhalmazok nyújtanak búvóhelyet a leggonoszabb söpredéknek: a feslettségnek — csalóknak, tolvajoknak, rablóbandáknak és bérgyilkosoknak. A város csaknem teljesen néptelen, az óriási, milliókra szóló keretben alig százezer ember lézeng — egy jellemtelen, eltompult, puhaszívű lakosság, amely a mérhetetlen nyomorúságában képtelen a körülötte mégis fölrajzó kulturában részt venni, amelynek egész élettartalma azokra a látványosságokra, élvezetekre és kicsapongásokra szorítkozik, amiket dölyfös nagyurak pöffeszkedése dobál az utcára, azonkívül pedig már csak kimondhatatlan aljasságok káosza. Mi lehetett egy ilyen környezetben egy elhagyatott gyermeknek a sorsa? Mit tapasztalhatott ezen a téren Calasanzi Szent József — ez az előkelő spanyol ember, akit a hivatás-keresés nemes hevülete indít el hazájából, hogy itt Rómában találja meg Isten által kijelölt éJetcélját? Mindenesetre ugyanazt, amit a benszülött római nagyúr és az udvarához tartozó humanista-tábor, a papok, a tudósok, irók és művészek serege előtt se lehetett titok. Mások is láthatták az utcákon nyüzsgő csavargó, züllött gyermekek ezreinek rongyosságát. piszkosságát, fizikai és erkölcsi nyömorát; az alsóbb néprétegek teljes elhagyatottságát, a betegségek, a folyton kiujuló pestis rettentő pusztításait, a börtönök szörnyűségeit. Bizonyosan akadtak C- Szent József előtt is nemes szívű emberbarátok, akik fájó könnyeket hullattak elhagyatott, nyomorgó gyermekek láttára, akik megsiratták bennük tehetségek pusztulását. Azonban ugyanaz történt akkor is, amit most is tapasztalunk a saját szociális és gazdasági nehézségeinkkel szemben. Az emberiség egy föltétlenül megoldandó probléma előtt áll; világosan látja benne a fenyegető veszedelmet; megborzad amikor biztosan várható tragikus következményeivel számol — es még sem talál módot a megoldásra. Nincs emelkedettség, amely életrevaló gondolatot tudna kitermelni; nincs akarat, amely szeretet által vezéreltetve eredményes tettekben tudna megtermékenyülni. Hiába 1 Annak az akaratnak, amely segítni is tud: szeretetből kell megszületnie — a Cinquecento embereiből azonban az ilyen szeretet éppen annyira hiányzott, amennyire ritka a maiakban is. Az emberséges szeretetnek ez a hiánya okozza, hogy a népzüllés keserves állapota Rómában századokon át stagnál. Véres mozgalmakban meg-megrázza gyér polgárságát, de nem enyhül a renaissance-kultura roppant teljesítményeinek hatása alatt sem és a város erkölcsi élete a transcendencia, a szentség közbelépése nélkül talán sohasem tudott volna a javulás útján megindulni. Egy szent embernek, Calasanzi Szent Józsefnek kellett jönnie, hogy az ő száz esztendős gazdag életének fáradhatlan munkásságával — az életszentség gyakori kísérőin, a csalódásokon, megpróbáltatásokon, az irigységen és üldöztetésen keresztül — fordítson a római nép erkölcsi helyzetén és necsak egy meghatározott helyen