Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1937

9 Ha én hivő lennék, életem középpontja lenne az Oltáriszentség. Akkor én arról panaszkodnék, hogy naponta csak egyszer szabad áldozni. Akkor én nemcsak a szabadidőmből, hanem a munkámból is órákat szakítanék, hogy a tabernákulum elé térdeljek. Akkor én nem magamba rejteném örömömet és búmat, hanem előtte önteném ki." Természetesen döbbenetes csönd következett erre a megállapításra. A tudós tanár azonban kérlelhetetlenül tovább működtette a a lélek redőibe világító reflektort: „Uraim, Önök hisznek és csak húsvétkor áldoznak?! . . ...Önök hisznek és csak vasárnap hallgatnak szentmisét ? ! . . . Önök hisznek és csak az öröklámpa pislákolására bízzák hitük kifejezését, ahelyett, hogy érzelmeik lángjával, szeretetből eredő erényeik égfelé lobogásával vennék körül a Sanctissimumot? I" Erre a következetes hitvallást követelő kérdéssorozatra természetesen egyre zavarodottabban tekintettek maguk elé a fehérkokárdás rendezők, aminthogy egyre jobban ráeszméltek arra, hogy hitük nem elég következetes, hanem csak a külsőségekig, vagy legföljebb a kötelességszerű megvallásig jutott el — a Krisztusban és a Krisztusból való élet önkéntes és lélekemelő szárnyalása helyett 1 Ezt a tanulságot tartsuk szemünk előtt most, a triduum alatt, sőt az egész eucharisztikus esztendő folyamán, hogy valahogyan el ne sekélyesedjék bennünk a nagy kegyelem és kegy, amelynek részeseivé leszünk. Az Úr Jézus mondotta: „Én azért jöttem a világra, hogy életük legyen és bőségesebben legyen" (János 10. 10.). Ezt vonatkoztassuk magunkra különösen most, a triduum alatt ! Vigyázzunk arra, hogy ez a lelki többlet ebben az Oltáriszentségnek szentelt évben, de főképen ebben a mostani ájtatosságunkban bekövetkezzék és meg is maradjon nemcsak az Oltáriszentsóget illető minden vonatkozásban, hanem az egész hitéleti és erkölcsi magatartásban is. Mikor Krisztus Urunk az Utolsó Vacsorán az Oltáriszentséget szerzette, annak intézményessé tételéről is gondoskodott e szavakkal: „Ezt cselekedjétek az én emlékezetemre !" (Lukács 22. 19.) A szentmisében változtatja át az Egyház szolgája a kenyeret az Ür Jézus szent testévé, a bort az Ö szent vérévé. Becsülje meg a család apraja-nagyja a Szentmise áldozatot és az Egyház parancsa értelmében vasárnap és az ünnepeken becsületesen hallgasson szentmisét. A szülők jó példája, mint pl. a híres szemorvosnak Batthyány Strattmann László hercegé, ezen a téren többet ér minden szülői és hittanári oktatásnál. Több népes családnak az ezirányú viselkedését van alkalmam megfigyelni és buzdító példának ajánlani. A családapa is, az anya is, még hétköznap is, többször látható a templomban egy ájtatos gyermekhad élén, amely gyermekded módján mutatja be hódolatos tiszteletét a szentségi Jézusnak, nem egyszer már az első legkoraibb szentmise alatt. Szoktassuk rá fiainkat és leányainkat, hogy átérezzék a zsoltárossal a templomba-menés örömét. Imakönyvünknek idevágó oktatása ez : „Gondold meg már templombamenet. hogy szent a,hely, ahová lépsz, hogy az oltáron a te Urad, Megváltód vár rád. Ügy járulj oda, mintha az utolsó Vacsora asztalához lépnél, mert a szentmisében azt ismétli meg az Ür Jézus (fölkent papjának keze áltaU, amit az utolsó vacsorán cselekedett.