Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1937

7 betölt." (Efez. 1. 23.) Amit mi úgy mondunk, hogy az Egyház Krisztus misztikus teste az idők végezetéig. Mert Krisztus tovább él az Ő Egyházában : Ő a fej, mi vagyunk a tagok. 0 a szőllőtő, mi vagyunk rajta a szőllővesszők. Ilyképen az összes hivők nemcsak egységbe olvadnak, hanem egyek lesznek Krisztussal, úgyhogy Krisztus nélkülünk nem Krisztus! Amint senki sem mondhatja egyetlen tagjára sem, hogy az nem ő, úgy felebarátjára sem, hogy az nem Krisztus, hiszen Krisztus testének tagja, a szőllővesszők egyike a szőllőtőkén! (L. R. Plus: Krisztus testvéreinkben.) Mi tehát egyek vagyunk felebarátainkkal is! Christus facti sumus! Krisztus lettünk ! — mondja Szent Ágoston. A mi életünk és másoké tehát nem fut külön, a többiekével össze nem függő pályán, hanem minden élet kiszakithatatlanul és szétválaszthatatlanul egybeforrott alkotó része Krisztus misztikus életének. Ily értelemben mondja Szent Pál a korintusi hívőknek : „Unus panis, unum corpus multi sumus, qui de uno pane participamus." Egy kenyér és egy test vagyunk sokan, kik egy kenyérben részesülünk. (Cor. I. 10. 17.) Latin és görög neve is (communio — synaxis) az egyesülésre utal, ezért mondja Szent Ágoston : „Ez a szentség az Egyház összes tagjainak egységét fejezi ki. Ezért a neve communio vagy synaxis, mert — mint Damascenus mondja, — általa Krisztussal egyesülünk és Krisztus által egymás közt is egyesülve vagyunk. (R. Plus, i m. 40.) Hogy ez a gondolat mennyire uralkodó volt, mutatja Szent Fulgencius püspök levele is, melyben így ír: „Ti, akik Krisztus titokzatos teste vagytok, fizikai testét magatokba fogadva fogadjátok, azt ami már vagytok." (Plus: I. m. 57.) Ha ezt a hitet átértettük, akkor majd megértjük az első keresztények felebaráti szeretetének egész mélységét, akik így természetszerűleg minden szegényben és minden felebarátban a szenvedő Krisztust látták. Szórói-szóra értették az igéket : „Ámen, dico vobis, quamdiu fecistis uni ex his fratribus meis minimis, mihi fecistis." (Máté 25. 40.) Igazán átértették az utolsó Ítélet szavainak szociális mélységeit, és elfogadták a felebaráti szeretet mindent felülmúlóan fölséges szentesítését: Aki a szegénynek nem ad, nekem nem ad ! Aki ad, nekem ad ! Minden felebarát tehát Krisztus volt előttük, az Oltáriszentség pedig valóban a vinculum caritatis, mert tudták, hogy általa nemcsak Istennel, hanem egymással is egyesülnek. Új aranykort érhet a világ, ha megtalálja Krisztust az Oltáriszentségben Ha valamikor Assziszi Szent Ferenc kordájával meg ludta kötni a kitörni készülő világforradalmat, ki kételkedhetik, hogy a vinculum caritatis is képes arra, csak meg kell szervezni a lelkek eucharisztiás keresztes hadjáratát a világ szociális megmentéséért. Legyen minden áldozó egy-egy láncszem ebben a vinculumban, hogy átérje a világot, hogy legyen ereje lefogni, lefékezni a robbanásig feszült indulatokat. Áldozzunk, ha lehet, mindennap, hogy az Eucharisztia bennünk is kifejthesse nemzeteket összefogó hatását. Ne legyünk Judás-keresztények, akik mindennap mennének áldozni, ha ez anyagi haszonnal járna, ha mindennap néhány ezüst pénzt — még 30 ezüst sem kellene 1 — kapnának érte. Többé már vissza nem jöhet az az idő, az a rettenetes idő, mikor a keresz-