Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1936

54 bolsevista Oroszországban és az általa forradalmasított Spanyolországban. Oroszországban a kommunista termelés erőszakolásával milliókat tettek boldogtalanokká, földnélküliekké és az éhínség, vagy éppenséggel az éhhalál áldozataivá. Pedig a természetellenes kollektivizmus nem fog diadalmaskodni, aminthogy az istentelenséget se sikerül a vallásos lelkű nép „vallásává" tenni. Az ilyen természetellenes kísérletekre (pl. a családi élethez és a magántulajdonhoz való ragaszkodást Madách az emberiség főjellemvonásának mondja) is azt lehet mondani: „Naturam expellas furca, tamen usque recurret." Az ,,anima naturaliter christiana" nagyon is tud különbséget tenni Krisztus és Lenin között és nem fogja a legnagyobb terror hatása alatt sem megtagadni alapvonásait. Mire alapítom ezt? Nemcsak a dolog természetéből következtetem ki, hanem az ifjúságnak Krisztus után való sóvárgásából, amelyről idegenek írnak, akik olt jártak és abból a tényből, hogy az „Istentelenek" mozgalmának ellanyhulásáról szólnak. Prohászka egyik cikkében olvastam, hogy egy vallásellenesnek tervezett gyűlésen egy pópa fölállt és így szólt: „Krisztus föltámadt, alleluja !" Mire a résztvevők egy szívvel lélekkel felelték: „Valóban föltámadt, alleluja I" Garcia Moreno, az 1875-ben a forradalmároktól agyonlőtt elnök e szavakkal halt meg: „Én meghalok, de Krisztus nem hal meg." Az 1936-ban elitélt Brodena spanyol jogtudós is ezekkel a szavakkal az ajkán lehelte ki hitvalló lelkét. így lesz Oroszországban is: Krisztus lesz mégis a győztes. Az igazságot ideig-óráig el lehet nyomni, de ez mégis csak föl fog támadni, aminthogy a gúzsba kötött orosz lélek is talpra fog állani, mihelyst kiheverte azt a mérgezést, amelybe a vesztett háború után kétségbeesésében menekült. A lelkiismeret szavát egy népben éppolyan kevéssé lehet állandóan elaltatni, mint egyes emberben. „Wahrheit wird gedrückt, aber nicht erstickt" Az állami mindenhatóság nem lehet a természet rendje szerint előbbrevaló és vagy tartósabb a személy és egyén jogánál; a materializmus hiába tagad és irt tűzzel-vassal mindent ami spirituális jellegű. A vallást a katakombákba és kazamatákba lehet kényszeríteni, de a szívekből, sem egyenkint, sem tömegesen, nem lehet végképen kiparancsolni. Az ifjúságnak, ennek a családi szentélyből a kaszárnyákba parancsolt, kollektívizmusra fogott tömegnek a lelke is Krisztust áhítja, hiszen „nemcsak kenyérrel él az ember, hanem minden igével, amely az Isten szájából jő." „Lapok hozták azt a különösnek hangzó hírt, hogy az iskolában megejtett motozáskor sok fiúnak a zsebében szentképet találtak a tanítók, akik pedig azt hitték, hogy az istentelenség az egész vonalon győzött !" René Bazinnaek, a nemrégen elhunyt francia írónak következő szavai az orosz népre is ráillenek: „Azt hiszitek, a kenyér hiányzik nektek? Igen egy kissé. De az üresség mélyebb. Isten hiányzik nektek!" Homérosnak abbeli megállapítása, hogy az emberek az Istenek felé tátják a szájukat, örökemberi szükségletet fejeznek ki. Egy francia író. Laveden írja: „Az istentelenség egyenlő a tönkremenéssel, Nem tudom, élek-e még holnap, de azt tudom, hogy irodalmi tevékenységem cáfolatául és befejezéséül közhírré kell tennem, hogy én, Lavedan, a hitetlen író nem merek mint istentelen meghalni. Áldom az órát, amikor térdrehullva elmondhatom: „Hiszek az Istenben." Amint egyes emberek vissza szoktak találni