Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1936

42 kezeld ezt az ügyet és ne imádd se most, se később magát a sikert. Tanuld meg a legnagyobb német költőnőnek, Annette von DrosteHülshofnak e sorát: „Jetzt will ich nicht berühmt, aber in fünfzig Jahren möchte ich gelesen werden." Rokon vele Goethe következő megállapítása: „Was glänzt, ist für den Augenblick geboren. Das Echte bleibt der Nachwelt unverloren." Ezt ugyan az esztétikai értékekre értette a költő fejedelem, de — mutatis mutandis — általában alkalmazható a pillanatnyi, kérészéletű és a tartós, emberileg szólva: örök értékek és érdekek megkülönböztetésére is. A mindennapi élet nem a dicsőségszomj, hanem a kötelesség-tudat és lelkiismeretesség jegyében folyik le. Baszkircsew Mária, aki Szilveszter éjtszakáján éjfélkor órával a kezében így kívánt magának újévet: „Dicsőség!", nem lett boldogabb ettől a dicsőségtől. „Mi az, mi embert boldoggá tehetne? Kincs, hír, gyönyör ? Legyen bár mint özön, A telhetetlen elmerülhet benne, S nem fogja tudni, hogy szív-öröm." Minthogy a mai fiatalságnak ezek az idézetek ósdiaknak tűnnek föl, egy „argumentum ad hominen" alkalmazását engedem meg magamnak, mégpedig egy világnagyságnak a fölvonultatásával, aki, mint sportbajnok, a mai fiatalság előtt legalábbis annyira ismeretes, mint egy közepes szépirodalmi nagyság az idősebb nemzedék előtt. Ralph H. Metcalferől van szó. Ezt írja: „Mind az a tisztelet és kitüntetés, melyet a rekord alkalmával arattam, mert véletlenül a futásban (Los-Angelesben 1932-ben, Berlinben 1936-ban) győztes lettem, mondom, mindez nem hasonlítható ahhoz az örömhöz, amikor katolikussá lettem és ennek a nagy szerencsének tudatára ébredtem. A katolikus vallás valóban nagy szerencse számomra. Nem sejtett vigaszt merítek imáimból. Megtérésem a legjelentősebb cselekedetem, amit magam vittem véghez. Ezt a lépésemet sohasem bántam meg. Bérmálkozásom napja és az a nap, amikor a Máriakongregáció tagja lettem, ünnep volt számomra. A katolicizmus megnyitotta a szememet. Új életkedvet, vigaszt, erőt adott. A sportban és a tanulásban, fizikai és lelki törekvéseimben az imára hagyatkozom. Az a kívánságom és imádságom, hogy megőrizzem az Egyházhoz való hűségemet." Az ember Szt. Pál szavaira gondol, amelyekben jelzi élete végén, hogy a futást bevégezte és a pálmát várja, vagy mikor így ír: „Ügy fussatok, hogy elérjétek a jutalmat!" Hát ez az! Az értékek szolgálatában az örök élet jutalmáért kell futni, mint az említett néger bajnok. Hidd el, sok tekintetben pogány vonások ütköznek ki a sport — és rekord hajhászaton. Meg kell azt keresztelni, hogy vészességéből veszítsen. Az ember sem egyenkint sem tömegben nem isteníthető, még ha államnak is hívjuk ezt a közösséget. Annál kevésbbé járhat ki a méltányosnál nagyobb tisztelet a testi épségnek, mely talán az egészség, vagy éppenséggel az élet kockáztatásáig mehetne. Bizonyára ostobaságnak minősítetted a gladiátorok köszöntését: „Ave Caesar, morituri te salutant.' Helyettesítsd be a Caesar szót a „publikum" szóval és megkapod a XX. századbeli gladiátor szellemet. Ezen érdemes elgondolkozni és egy egészséges „non ser-