Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1935

24 minél többször gondolunk azokra az egyénekre, akik az akarat-erősség bámulatos magasságáig, mint szokták mondani: Csimborasszójáig, tehát a tökéletesség fokáig emelkedtek. Hogy nekünk, katolikusoknak nagy számban vannak ilyen minta-embereink, azt már levélsorozatom első részében (.Útravaló a vakációra"' 53. 1.) jórészt protestáns szerzők utalásai alapján bővebben kifejtettem. Amikor tehát a „minden mindegy" ernyesztő köde üli meg valamilyen tudott vagy tudattalan okból a lelkedet, buzdítsd magad Szt. Ágoston szavaival: „Si potuerunt hi et hae, quare non et tu, Augustine ?" Ha gyönge nők a jónak megvalósításában versenyt tudnak erősek lenni a férfiakkal, miért ne tudnád te is leküzdeni a benned rejlő, földhöz húzó, sőt ne adj Isten ! földhöz tapasztó jóravaló restséget! De menjünk tovább! A természetrajzban a mimikriről tanultál, vagyis egyes állatok azon természet-adta tulajdonságáról, hogy bámulatos módon tudnak a környezetükbe beleilleszkedni, — a leveli békától a kameleonig. Ez persze az önfenntartást szolgálja a jó Isten teremtményeinél. Nem akarok sokáig időzni az állatvilágnál. Csak azért hoztam föl, mert bizonyára észrevetted, hogy nem egy társad lelkes híve a struccpolitikának (főképpen egy nehezebb tárgyból való felelés tartama alatt), viszont mások, a nélkül, hogy bevallanák, a kameleonhoz jártak és járnak iskolába, amennyiben bámulatosan tudnak másokhoz alkalmazkodni, nem annyira szeretetteljes gyöngédségből, mint inkább gyöngeségből, az önállóság bizonyos fokú hiányából kifolyólag, ami kétségtelenül baj, vagy hiba egy nagydiáknái, de jellemhibának a legtöbbnél talán csak átmenetileg mondható. Azonban sokkal roszszabbul állnak azok, akik már számításból színeskednek. Ezeknél a mimikri legtöbbször hízelkedéssel és haszonleséssel is párosul és így előbb-utóbb jellemtelenségre is vezet. Az előbbi hibában valószínűleg te is leiedzettél, mikor kisebb korodban olyan szerettél volna lenni, mint a nagyok. Ezt a pipiskedést találóan fejezi ki a német „Gernegross" szó Ez az agaskodás és fölfelé való nézegetés a növekvéssel, a korral visszafejlődik, ha ugyan nem megy át állandó jellegű bajba, melyet a „falka-barátság", a „csorda-ember" — fajtának e híres tenyésztelepe néha elképesztő méretűvé tud fokozni az ifjúság körében. Gondolj csak azokra az esetekre, mikor egy-egy nagyhangú fráter kiad egy diák-jelszót: „nem tanulunk neki!", vagy „nem lehet elég keveset tanulni." vagy „bolond, aki többet tanul, mint amennyi a hármashoz elégséges," vagy „stréber és talpnyaló mindenki, aki tanul," vagy „mese az, hogy a munka nemesít" stb. Ilyenkor a gyöngék birka módjára követik a vezér-kost, aki (vagy talán helyesebb volna írni: „amely") nagyhangon és még nagyobb fokú felelőtlenséggel tereli dicstelen nyáját a sivár pusztaságba, amelyben aztán az illetők legtermészetesebb jóakaróinak a szava a pusztába kiáltott szó sorsára jut: elenyészik a legkisebb visszhang nélkül. Ez a pedagógia egyik szüntelenül meg-megújuló tragikuma egyúttal. Képzeld el, hogy egy család szemefénye, vagy legalább is jobb sorsra érdemes tagja, százszor hallotta kicsi korától fogva a szépre s jóra intő szülői és tanítói ajkakról a jót és nemegyszer egy rossz szó el tudja vele feledtetni ezt a jó hatást. Ez a „mysterium iniquitatis", a gonoszság titokzatos és megfejthetetlen rejtélyei-