Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1935

14 mozzanata a kitartás, a perseverantia usque ad finem. Hiába terítetted le a fenevadat, ha félholtan otthagyod és ki nem végzed. Egy-egy megrögzött hibánk, ha gyökerestül ki nem tépjük, az Isten rabjaiban szereplő Abrishoz tehet hasonlóvá, aki valósággal kétlaki életet él, hol egy lelki beállítottságú szerzetesit, hol meg, mikor a testiségnek enged, újból egy szánalmasan vergődő világit. Jellemünk kialakítása, ami lényegében a felsőbbrendű ember győzelmét jelenti az ösztönös ember fölött, a győzelmeknek és kudarcoknak hosszú sora, akár a harmincéves, vagy ha jobban tetszik, a százéves háború, melyet a vallás, vagy a hódítás bevallott vagy be nem vallott jelszava alatt folytattak. Egy-egy győzelemre nem szabad elbizakodnod, egy-egy vesztett csata után nem szabad elcsüggedned. Az „Aranyszilánkok" c. okos könyvecske szerzője, Silvain ezt írja: „Napjára három győzelmet számítva, legalább egy hónapra van szükségünk ahhoz, hogy egy hibát — nem elpusztítsunk, kiirtsunk, mert ennek sokkal szívósabb élete van — lelkünkben trónfosztottá tegyünk." Nos a trónfosztás, bármennyire fontos tény is, még nem jelenti azt, hogy a trónjától megfosztott zsarnok nem fog sokkalta erősebb haddal visszatérni trónja visszafoglalására. Az evangélium találóan írja: „Midőn az erős fegyveresen őrzi udvarát, békében van a tulajdona. De mikor nálánál erősebb jővén legyőzi őt, minden fegyverzetét elveszi, melyben bízott és elosztja prédáját. Aki nincs velem, ellenem vagyon és aki nem gyűjt, szétszór. Mikor a tisztátalan lélek kimegyen az emberből, víztelen helyeken jár nyugalmat keresvén, de nem találván, így szól: „Visszatérek házamba, ahonnét kijöttem. Es odamenvén, kisöpörve találja azt és fölékesítve. Akkor elmegyen és magához veszen hét más lelket, magánéi gonoszabbakat és bemenvén ott laknak; és azon ember utóbbi állapota rosszabb leszen az előbbinél." (Luk- 11. 21—26.) Annyira sohasem tarthatod kisöpörtnek és rendben a lelked házatáját, hogy további őrzésére és egyébirányú éberségedre szükség ne volna, akárcsak egy végvárban, amelyet bármikor megrohanhatott és elfoglalhatott a szemfüles ellenfél, ha dinom-dánomba merültek a végváraik. Ezért kell állandóan résen lenned. Egy-egy gyönge percedben évek kitartó munkájának a gyümölcsétől tud megfosztani egy orvtámadással a benned leselkedő rossz. Ezen a téren soha se lehet valójában „treuga Dei", hanem csak harc, vagy legalább is fölkészültség a harcra, a szabadságharcra, a keresztes lobogók alatt, abban a fegyverzetben, amelyről Szent Pál szól pl. a rómaiakhoz írt levelének 13. és — részletesebben — az efezusiakhoz írt levelének 6. fejezetében „Öltsétek fel az Isten fegyverzetét, hogy megállhassatok az ördög cselvetései ellen, vegyétek föl az Isten fegyverzetét.... úgy álljatok tehát, hogy derekatokat fölövezzétek igazsággal, s rajtatok legyen az igazság vértje. Lábatok saruja legyen a fölkészültség a béke evangéliumának a hirdetésére. Mindezekhez vegyétek a hit pajzsát, amellyel kiolthatjátok a gonosznak minden tüzes nyilát. Azonkívül vegyétek föl az üdvösség sisakját és a Lélek kardját, vagyis az Isten igéjét"... Ennek a harcnak a végállomása a béke, a lelkiismeret és a vér nyugalma, melyet csak a lelkiség hegemóniájával lehet biztosítani. Amig ezt el nem érte az ember, addig Krisztus Urunk szavát kell harcikiáltásként hangoztatnia: „Nem