Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1935
106a jelöltek, legtöbben ki is tartottak, úgyhogy igen szépszámú raj (42) tehetett fogadalmat a fogadalomtétel napján. Kiscserkészraj: A kiscserkészek parancsnoka Barborik István kegyesrendi tanár, csapattiszt. A munka a kiscserkészeknél szeptemberben kezdődött 20-as létszámmal, amely évvégére 12-re apadt le. A hetenkint megtartott szerek a játék, a dal és a mese jegyében folytak le igazi kisfiús lelkesedéssel. A szerek száma az év folyamán 25 volt. Május 24-én tették le a kiscserkészek az Ígéretet. Részvétel cserkészmegmozdulásokon és ünnepélyeink. A szabadtéri játékokkal kapcsolatban szolgálatot teljesítettünk a szegedi vasútállomásokon az idegenek eligazításában. Szept. 7-én cserkészeink résztvettek a szegedi városi forgalmi statisztika összeállításában. Szept. 15-én tisztjeink és segédtisztjeink résztvettek a kerületi vízitelepen tartott egy napos tiszti megbeszélésen. Szept. 22-én csapatunk résztvett az Actio Catholica eucharistikus körmenetén. Dec. 5-én a csapat megtartotta hagyományos házi Mikulásestjét vidám műsorral és teázással a rajzteremben. Ezen az ünnepélyünkön üdvözölhettük az épen itt tartózkodó Major Dezső dr. orsz. ügyv. elnököt, aki vitéz Máriaföldy Márton dr. ker. elnök kíséretében látogatott el körünkbe. Az ősszel kezdte meg I. és II. rajunk lég- és gázvédelmi tanfolyamát, amelyet Pollner Ödön dr. egyetemi tanársegéd tartott. Fogadja ezúton is hálás köszönetünket szeretetteljes fáradozásáért. Az idén is bekapcsolódtunk az országos cserkészjótett hetébe. Csapatunk 9 őrse kilenc családhoz vitte el ajándékaival, karácsonyfájával a karácsonyi örömet és próbálta legalább egy estén a szomorúság könnyeit az öröm könnyeivé változtatni. Nagy buzgalommal gyűjtötték a cserkészek a ruhaneműeket, élelmiszereket, játékszereket, de különösen jelöltjeink tűntek ki a buzgalomban. Egyik másik jelölt őrsünknek a csapat szerkocsiját is igénybe kellelt vennie, hogy ajándékaikat „házhozszállítsa." Megható dolgokat találhatnánk az őrsök jelentésében, de nehéz volna ezek közül egyet közölni, amikor a legtöbb megérdemelné azt. így maradjanak meg szerényen a csapat irattára számára. Dec. 21-én volt csapatunk karácsonyfa-ünnepélye az intézet dísztermében. Ez is családias jellegű volt, de a tágabb cserkészcsalád szellemében; cserkészeink szülei is résztvettek rajta, valamint az ünnepélyt követő' karácsonyi teázáson a rajzteremben. Febr. 16-án résztvettünk az 552. sz. Petneházy Dávid cserkész csapat által rendezett szegedi csapatok közötti versenyen. A verseny tárgya kímjáték, hátizsákcsomagolás és térképverseny volt. Csapatunk 5 tagja vett részt e versenyen. Ezek közül a térképversenyben Kovács Mihály a második, h. Pap István a harmadik; a hátizsákcsomagolásban Falcione Kálmán első; a kímjátékban pedig Rosiár László a harmadik lett. Febr. 23-án ünnepelte csapatunk 15 éves jubileumát az intézet dísztermében. A nagyszámban megjelent közönség, a fiúk buzgalma és odaadó munkája mind a rendezésben, mind a szereplésben emlékezetessé teszik jubileumi ünnepélyünket a csapat történetében.