Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1934

II. Pompilius-beszéd. Elmondta 1934. év november 23-án DR. MÜLLER LAJOS S. J. nagyszemináriumi régens. Ha a családnak egyik tagját nagy kitüntetés éri, vele örül a többi, sőt úgy őt, mint hozzátartozóit elárasztják szerencsekívánataikkal az összes ismerősök. Nagyobb kitüntetés embert nem érhet a földön, mint, ha őt Krisztus Egyháza Szentjei közé iktatja. Ennek örömére az Egyház, a mi közös családunk, kifejti azt a fényt, aminő a jelen viszonyok között csak lehetséges. A római Sz. Péter-templomot hallatlan, pazar pompával ékesítik fel s világítják ki- Ideözönlik a tengernyi hivősereg a világ minden részéből. Eljönnek főleg azok, akik az illető Szenttel közelebbi összeköttetésben állanak: honfitársai, barátai, rokonsága, nevezetesen — ha szerzetesről van szó —- rendtársai a lehető legnagyobb számban. Megjelenik Krisztus helytartója, a Szentatya is, óriási fénnyel vonul a templomba. Kíséretében vannak a biborosfőpapok szent kollégiuma, számtalan püspök, főpap és egyházi és világi méltóság is. A pápa bemutatja a szentmise áldozatot s pedig először az illető Szentnek a tiszteletére. Mikor pedig az ünnepély fénypontja elérkezik, a tulajdonképpeni szenttéavatás, a pápa leül trónjára, a jelenlevők pedig mind felállanak tiszteletből. Erre a Szentatya kijelenti: „A teljes Szentháromság egy Isten tiszteletére, a katholikus hit felmagasztalására, a kereszténység erősbbödésére, a mi Urunk Jézus Krisztusnak, Sz. Péter és Sz. Pál apostoloknak tekintélyével és a mi tekintélyünkkel, hosszú megfontolás, Istennek segítségül hívása, a bíborosok, pátriárkák és püspökök tanácsának meghallgatása után Istennek szolgáját Szentnek nyilvánítjuk s ünnepségét erre vagy arra a napra rendeljük". A Szentnek képéről lehull a lepel, kigyúlnak a villanykörték ezrei, felharsan az ének, hullámzik a lelkesült örömmoraj, Krisztus földi helytartója 400 millió katolikus nevében leborulva tiszteleg a Szent képe és ereklyéje előtt. Az öröm és a lelkesedés kiárad a Szent Péter-templomból és mondhatnók betölti a földkerekségét. Ehhez az ünnepséghez hasonlítva eltörpül, elhomályosul minden király- vagy császárkoronázás. Pedig ha meggondoljuk, hogy ez az ünnep itt a földön, csak halvány visszfénye annak, ahogy a Szentet az égben ünneplik. Viszont a földi és égi ünnep is csak gyenge vetülete annak a boldogságnak, amely a Szentnek a lelkét betölti.