Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1934

106 ságáérl is, hogy több tanulónk ismételten nála végezhette szentgyónását. November hó 25-én kegyeletes ünnepség keretében áldoztunk szent alapítónk, Kalazanci Szent József emlékének. A Pompilius-triduummal kapcsolatos teljes búcsún kívül, az iskola katolikus ifjúsága templomlátogatásokat végzett és ájtatosságokat tartott április hó 9., 10. és 11. napjain is, a Megváltás tizenkilencszázados évfordulója alkalmából hirdetett jubileumi búcsú elnyerése végett. Itt említjük meg, hogy VIII. osztályú tanulóink közül 1 szerzetesi, 2 szerzetestanári, 4 pedig világipapi hivatást választott. Másvallásúak vallásos gyakorlatait saját lelkészeik irányították. Az intézet igazgatósága a különböző felekezetek hittanárait, szükség esetén készségesen támogatta. 6. Hazafias nevelés. A hazafias nevelés az utóbbi időkben felette változatos feladatok elé állította a középiskolát. A világháború sze« rencsétlen vége, az összeomlás, az egymásra következő forradalmak, a vörös métely, azután ennek visszahatásaként jelentkező fajiniádat, mindegyike más és más teendőt rótt az iskolára, mindegyik nyomán más és más feladatokkal kellett megküzdeniük az iskola-mestereknek. És ha a most lezárt iskolaév világpolitikai eseményeit figyelemmel kísértük, ismét új célkitűzések szüksége döbbentett reánk: szomszédos népeink magatartása meggyőzött bennünket minden jobb reményeink ellenére is azok igazáról, akik a magyar sors jobbrafordulását csak a Magyar Erőtől várják. De kérdés, egyáltalában megjelenhetik-e újból az európai népek arénáján az az áhítva kívánt Magyar Erő. Ha fizikai erőforrásainkat vizsgálat alá vesszük, a válasz csak tagadó lehet. És a helyzet még sem reménytelen. Hiszen anyagi érőforrások szerencsés kapcsolatok révén idegenből is nyílhatnak felénk, ;csak egyébként helyén legyen a magyar társadalom, elsősorban a magyar férfitársadalom. És ezen a ponton jut új feladat elé a magyar iskola. Semmiképen sem gondolunk testnevelési órák és testnevelési tanárok számának emelésére, még kevésbbé katonásdiságra, hanem igenis szükségesnek látjuk a magyar iskoláknak olyan értelemben való militarizálását, hogy azok a katona-lelkiség ébresztőivé és felnevelőivé váljanak. És ezt olyan mértékben tartjuk megvalósítandó feladatnak, hogy amikor az ifjú elhagyja az iskolát és átlépi a kaszárnya küszöbét, a katonai lelkület hiánytalanul kiformálva várhassa a kaszárnya munkáját. Ennek a katona-lelkiségnek összetevői közül bizonyára mindenképen érvényre kell jutnia majd a közösségért való áldozatosságnak az engedelmességre való készségnek, a pontosságnak és a minden vonatkozásban megnyilatkozó fegyelemnek és fegyelmezettségnek. Ám, elengedhetetlennek tartanok Rendtartásunk olyan értelmű felülvizsgálását is, hogy ezen hazafias nevelésünket meg ne nehezítse sem a szülők érzékenysége, sem egyéb, részletezést itt nem kívánó befolyás. Ismételten azonban hangsúlyozzuk, hogy ez a nevelés nem igényel külön órákat, de igényelné az egész tanári testületnek odaadásban határt nem ismerő, állandó megfeszített munkáját. Szükségesnek tartjuk annek a kijelentését is, hogy sorainkkal semmiképen sem kívánjuk szolgálni a lélektelen drillre való törekvést. Meggyőződésünk ugvanis az, hogy a katonaiskolák drilljéről is rendesen csak azok beszélnek,