Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1934

105 ban sokszorosan értékesítettük. Valóban az erkölcsi normák megtalálását nem lehet a fejlődő gyermeki lélek leleményességére bízni, — bármennyire is ajánlja ezt nem egy pedagógus-tekintély —, ha>nein az erkölcsi élet parancsaira tanítottuk, szoktattuk tanítványainkat. A vallásos élet külső megnyilatkozásaiba, a vallásos kultuszba, liturgiába való belekapcsolódást sem lehet a tanulók kezdeményező kedvére hagyni, — bár erre is hol hangosabb ,hol halkabb bíztatás hallik, még a hivatottak részéről is — hanem kezükön fogtuk növendékeinket, végigvezettük őket az egyházi év szent időszakain, úgyhogy a szent cselekmények, a tanár és a tanítvány, a nevelő és a nevelt, -kö-< zösen végzett vallásgyakorlataivá, közös élményeivé válhattak. Bizonyos továbbá, hogy a valláserkölcsi nevelésnek mindenképen szerves tartozéka a hittan is, de távolról sem meríti ki a hittan a vallásos nevelés egészét. Viszont minden ellenkező irányzat ellenére is valljuk, hogy a hittan ezen felül még tantárgy is, melyet számon kérnek, és hogy a hittanóra semmiképen sem válhatik átmeneti valamivé, melyre kell is készülni, meg nem is, ahol szánalmas captationis benevolentiae causa, beérik félmunkával, felületességgel és elmosódott fogalmakkal. A középiskola felsőbb osztályaiban a tanulóknak már e! kell jutniok a hittan néhány legfőbb fejezetének egészen sza-< hatos fogalmaihoz, hogy mindaz, amit szivükben éreznek és amit vallásgyakorlataikban tesznek megbízható értelmi megerősítést is nyerjen. Nem akart teológusokat nevelni a sokat kárpált régi magyar középiskola sem, de hogy az egész magyar társadalomra reánehezedő liberalizmus varázsának külső körülmények okozta hanyatlásával, a katolikus úri magyar középosztály szinte máról-holnapra, imponálóan tudatos vallásos életet tudott kezdeni, ebben része van a régi magyar középiskolának, élén a magyar tanítórendekkel. Nem lephet meg azonban senkit, hogy a bőséges aratás örömei között a magvetés verej^ téke feledésbe megy. Mindezek kiemelése mellett, hangsúlyozzuk, hogy valláserkölcsi nevelésünkben, a vallásos élet gyakorlatait, nevelő erejük értékelése mellett is, elsősorban a természetfeletti, a kegyelmi élet ápolása végett gyakoroltattuk és szorgalmaztuk. így a vasár- és ünnepnapi szentmisét, az enyhébb őszi és tavaszi hónapok mindennapi szentmiséjét, a tanulók korához és fejlettségéhez mért, hármas csoportban nyújtott vasárnapi exhortációnak a meghallgatását, a húsvéti szentgyakorlatokat, a Püspöki Utasításoktól előírt szokásos kötelező szentgyónásokat, a magánájtatosságból végzett szentgyónásokat, az egyház böjtjét, a mindennapi lelkiismeretvizsgálatot stb. Bizonyára felejthetetlen emléke marad ifjúságunknak a 18. század szentéletű piaristájának, Pompilius Pirrottinak szenttéavatása alkalmából november 22., 23. és 24. napjaira elrendelt Pompilius-triduumunk. Szentünk hívatott méltatóira talált Raskó Sándor főesperes, apátplébános, dr. Müller Lajos S. J. nagyszemináriumi régens és dr. Sík Sándor egyetemi tanár urakban, akiknek az intézet igazgató-" sága Értesítőnk vezető helyén közölt gyönyörű exhortációiért e helyen is hálás köszönetét fejezi ki. Mélységes hálával gondolunk kegyes főpásztorunkra, moóri Glattfelder Gyula dr. megyéspüspök Ur Őnagyméltóságára, aki háromnapos ájtatosságunkat záró szentmisét elmondani és ifjúságunkat megáldoztatni kegyes volt. Itt legyen szabad köszönetet mondanunk Kegyelmes Főpásztor Urunknak azon jó-