Kegyes tanítórendi katolikus gimnázium, Szeged, 1933

52 csak ó mondja, hogy az Úristen sohse változtatott át hársfát tölggyé,' vagy más fává. Őneki nem az anyag a fontos! Ebből is, abból is Krisztus-képmást lehet és kell is faragni. Vannak könnyen és kevésbbé könynyen megművelhető anyagok, könnyen és nehezebben emberré faragható természetek. Az egyik agyagként gyúrható és formálható, a másikat bizony kalapáccsal kell kivésni. — C. F. Meyer író adja Michelangelo ajkára e szavakat: »Uram, az első embert agyagból formáltad. Én alighanem keményebb anyagból vagyok. Itt már elkel a kalapács. Istenem, szobrászom, rajta! Én kő vagyok!« Erre is áll a mondás: »Si duo faciuut idein, non est idem.« Az egyik könnyebben nevelődik, a másik nehezebben. De nevelődni kell! »Önmagunk neveléséről s tehetségeinktulajdonképpeni fejlesztéséről csak ott lehet szó, ahol a gyermek, a fiú, az ifjú önmaga kezdi a feladatot látni s belátni, ahol önmaga fogja s kezeli magát, szóval, ahol a nevelésben önmaga szerepel, mint első, öntudatos s készséges tényező.« (Prohászka). Schiller írja, hogy a márvány keménysége csak az elszánt munka jegyében dolgozó vésőnek enged. Erre vonatkozólag néhány gondolatot közlök a nagy nemzetrevelőnek, Prohászkának »Élő vizek forrása« c. művéből: »Hősöknek kell lennünk, legjobban a saját énünkkel folytatott küzdelmünkben. Az emb^r lényében sok a tövis: szenvedélyek, melyek belsejét megszaggatják ... Az ösztönösség az, melyen feltétlenül diadalmaskodnunk kell... A nyers kőből, legyen az még oly értékes is, véső és kalapács nélkül sohasem lesz műremek; a fa, olló és balta nélkül vadhajtásoktól mentes nem marad... Míg az ösztönök igája alatt nyögünk, addig sok a fájdalmunk. Az ember azon szenved, hogy engedékeny a rossz impulzusokkal szemben. Ha erejét az ösztönösség ellen érvényesíteni akarja, munkát, küzdelmet kell vállalnia. A természet nagy országa körülöttünk és bennünk a szellemi ént sokféleképen nyomja. Az ösztönvilágnak természetes nyersesége harcba hívja a személyes hőslelkűséget. A jobbik, az igazán emberhez méltó világ, a külső épúgy, mint a belső, áldozatot kíván, vérben és életben; erős ellenállással, döntő diadalokkal kell meghódítanunk ... Hősiesség kell a természet ostromló erőivel szemben, mert a lelki kultúra tartományában csak hősiesség vezet célhoz. Ez a hősiesség az alsóbbrendű ösztönvilággal szemben azonban nem pótolható sportgyakorlatokkal, sem a katonai fegyelem szigorával, sem háborús hőstettekkel. Ezek is az élet puhaságával szállanak szembe s kitartásra, ellenállásra vezetnek... A sportnak semmi köze sincs az önlegyőzés erkölcsi motívumaihoz, önszeretet, rekordvágy, hiúság a hajtó eszközei; a háborúban pedig sok bűn, sok erőszakosság megy végbe. Az öninegtagadásnak, önlegyőzésnek igazi szellemi harca belső indítékokból ered, mely e harcnak kizárólagos sajátsága. Nem kell felhőtlen égre, száraz porondra várni, hogy munkába állhasson. Nem veri be másnak a fejét, hogy erejét megmérhesse rajta. Jókká, nemesekké tesz bennünket, mert saját énünknek üzen háborút és önuralmat, öl-megtagadást követel.« Lám, Prohászka útmutatásával úgy jártunk, mint a hegymászó az ügyes kalauz vezetése mellett. Észre sem veszi az ember, hogy a különböző természeti szépségek szemlélése közben már elhagyta a fenyvesrégiót és az encián meg gyopár messziről kopárnak, de közelről gyönyörűnek látszó magasságain jár: egész közel a szűzi hóborította csúcsokhoz. Hidd el, magam is csodálkoztam, hogy egyszer, ügyes vezetés